A déli térszerű részén volt 1712-ig a városháza, szemben a városházával püspöki épületek álltak. 1712-től az északi részen a Széles utcából egyre több területet építettek be, így alakult ki a püspöki palotának a mai utca vonaláig lefutó épületegyüttese.
A fokozatos beépítés a mai Széchenyi utca északi részéig, a Rácz utcáig jellemző volt.
A középkorban nem voltak házsorok az utca két oldalán. A nyugati oldalon a dombon álló háza kertjei értek le a mai utca vonalára, a keleti oldalon néhány épület állt.
A déli oldalon a patakig rétek terültek el.
A 18. század harmincas éveiben terület- és telekrendezésre kerül sor és az utcavonalra építkeznek, új házhelyeket alakítanak ki. A telkek felső végében lévő házak csak szűk közökön keresztül lesznek megközelíthetők (pl. Zseb köz, Torok köz stb.).
Meghatározó építkezések ebből a korból az utcavonal kialakulásának szempontjából: a nyugati házsor, érseki palota, Rottenstein-ház, ciszterci templom, Szt. Anna templom és ispotály, a jezsuita gimnázium.
A mai Széchenyi utcában már a középkorban is jelentős forgalom bonyolódott le az északi bányavárosok irányába. Földhányásra fektetett rőzsekötegekkel tették lehetővé a mocsaras területen a közlekedést.
Az út kikövezésére a 18. század közepén került sor. Az utca járdáinak aszfalt borítása a 19. század nyolcvanas éveiben készült el.
fotó, 2012: Víg Lajos
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: beszeloutcanevek.ektf.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.

