A kijárási korlátozások egyik fontos eleme, hogy szombat óta a boltokban, piacokon 9 és 12 óra között csak a 65 éven felüliek tartózkodhatnak. A szabályok betartását a rendőrség és a honvédség ellenőrzi.
Az országos tiszti főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az idősek vásárlási lehetősége nem enyhítés, csak végszükség esetén éljenek vele, inkább próbáljanak segítséget kérni a bevásárlásokhoz. Az első tapasztalatok szerint a többség elfogadta és megértette, hogy az intézkedések értük vannak – derült ki az M1 Híradójából.
Az országos tiszti főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az idősek vásárlási lehetősége nem enyhítés, csak végszükség esetén éljenek vele, inkább próbáljanak segítséget kérni a bevásárlásokhoz. Az első tapasztalatok szerint a többség elfogadta és megértette, hogy az intézkedések értük vannak – derült ki az M1 Híradójából.
Rendőrök az egri piaccsarnokban a kijárási korlátozás kezdetének napján (Fotó: MTI/Komka Péter)
A szabályozás szerint reggel kilenc óra és dél között csak a hatvanöt éven felüliek látogathatják a piacokat és az élelmiszerüzleteket, ezt ellenőrzik a hatóságok.
Nemcsak a piacokat, azok környékét is rendszeresen vizsgálják. Azt például, hogy az emberek megfelelő távolságot tartanak-e, így védve egymást a fertőzéstől, de nem büntetnek, csak figyelmeztetnek.
Míg a piacokon viszonylag csekély, addig az élelmiszerüzletekben már jóval nagyobb volt a forgalom a hétvégén. Jellemzően inkább a fiatalabbak vásároltak. Az idősebbek komolyan vették a kijárási korlátozást, és délután már elkerülték a boltokat. A vásárlók pedig elővigyázatosak, a legtöbben maszkot és kesztyűt használnak.
A legtöbb élelmiszerüzletben az ott dolgozók figyelmeztetik azokat, akik megszegik a korlátozást.
Az országos tiszti főorvos vasárnap arra hívta fel a figyelmet, hogy az időseknek fenntartott három órás idősávot korántsem enyhítésnek szánták.
„A rendelkezésre álló, kilenctől tizenkét óráig tartó bevásárlási lehetőség ez egy végszükséglet, amennyiben másképp nem tudja megoldani az alapvető szükségleteit” – mondta Müller Cecília, országos tiszti főorvos
Hozzátette: a koronavírus fertőzésben a legveszélyeztetettebbek a hatvanöt év felettiek, nekik a legbiztonságosabb továbbra is az, ha otthon maradnak.
forrás: M1, MTISzerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
