Köszönhetően Gárdonyi Gézának, Egerről a legtöbb embernek az "Egri csillagok" jut eszébe. E sorok írója még emlékszik, ahogy a családban régen valaki büszkén mesélte, hogy az egri védők Gárdonyi által lejegyzett névsorában egy bizonyos Kulcsár Imre is szerepelt.
Bármennyire is jól hangzik e tény a család története szempontjából, sajnos kevéssé valószínű, hogy az ősök közül bárki is védte volna a várat (nem kizárt, hogy inkább egy Imre nevű kulcsárról volt szó), igaz az ellenkezője sem bizonyítható. Az viszont azért valószínű, hogy az ostromlók közt nem volt egyetlen Kulcsár sem.
A 19. század második felében, mikor a család történetének fonala Egerben folytatódik, a város közel sem volt a legfejlettebb települések közt. Bár a század elején még az ország tíz legnagyobb városa közt volt, az 1869-es népszámlálás csak alig húszezer lelket számlált és ekkor már csak a huszadik helyet foglalta el. Az 1886. évi XXII. Törvénycikk értelmében rendezett tanácsú városnak és nem pedig szabad királyi városnak minősült. Ezt meglehetősen sérelmezte a városi polgárság, akiknek nem tetszett, hogy így a város megyeszékhelyként is a megye fennhatósága alatt marad, de ez az állapot a korabeli viszonyokat tekintve reális volt.
A fő közlekedési útvonalak elkerülték a várost, és bár ekkor már kész volt a Füzesabony-Eger közti vasúti szárnyvonal, annak putnoki meghosszabbítása csak 1908-ban fejeződött be. Az iparosítás is elkerülte Egert és így a gazdasági fejlődésben is hátramaradt. Ezt tetézték az eseti csapások, mint az 1863-as szárazság és a nyomában fellépő éhínség, az 1873-as kolerajárvány, az 1878-as árvíz, de legfőképp az 1888-as filoxéra-járvány. Csak nem sokkal a századforduló előtt tért magához a város, de Eger továbbra is „csendes, klerikális kisváros” maradt, ahogy Nagy József helytörténeti művében említi.
Nem tudni, hogy Kulcsár Sámuel mikor érkezett Egerbe, valószínűleg az 1880-as évek elején. 1886-ra már valamennyire stabil egzisztenciával kellett rendelkeznie, mivel ekkor, 24 évesen, vette feleségül a nála egy évvel fiatalabb Hangai Veronikát. A lány a Hangay családból származott (gyakran Némethy Hangaynak is írva, így utalva ausztriai eredetükre), de az apja ismeretlen, vagyis nagy valószínűséggel törvénytelen kapcsolatból született (sokat elárul az is, hogy a születési helye Kecskemét volt, holott a családja Heves megyében élt). Nem ellenőrizhető, de talán nem teljesen valószínűtlen, hogy anyja, Hangai Johanna, aki házvezetőnő volt egy kanonoknál éppen a munkáltatójától esett teherbe aki aztán ott tartotta magánál mindkettőjüket - nem ritka esemény a 19. században.
Kulcsár Ödön visszaemlékezése az édesapjáról említi, hogy Kulcsár Sámuel a kanonoki házban ismerkedett meg leendő feleségével, bár tapintatosan elhallgatja a dolog hátterét. Arról azonban beszámol, hogy ez a bizonyos kanonok (akinek a nevét soha nem említi) jelentős anyagi támogatást nyújtott a házassághoz, ami mindenképpen szokatlan volt - kivéve ha ő volt az igazi apa. A fiatal párnak 1887-ben született első gyermeke, Margit, majd őt további nyolc követte: Kálmán (1890), Gábor (1892), Piroska (1893), Jenő (1895), Béla (1897), Viktor (1899), Izabella (1901) és végül Ödön (1903). A gyerekek Izabella kivételével (aki alig egyévesen halt meg) mind megérték a felnőttkort.
Kulcsár Sámuel csizmadiaként kezdte a karrierjét. A szerzett vagyon és társadalmi státusz azonban kérdéses, hogy jöhetett-e a csizmadia mesterségből, főképp hogy nincs arra bizonyíték hogy mesterré vált volna. A titokzatos kanonoki támogatás ezt is részben megmagyarázná. Az anyakönyvek tanúsága szerint Kulcsár Sámuel eleinte a "Sáncz 263" számú házban élt ami akkor iparos környéknek számított (a Sánc városrészt az egri külső vár lebontása után alakították ki). Az 1891-es „Magyarország iparosainak és kereskedőinek címjegyzéke” szerint volt egy Kulcsár Sámuel nevű borkereskedő Heves megyében, igaz nem Egerben regisztrálva, hanem Gyöngyösön.
Ugyanez a forrás beszámol egy azonos nevű mészárosról Kápolnán. A kettő közül a borkereskedés tűnik valószínűbbnek (bár nem bizonyítottnak), mivel az unokái közül többen is említették, hogy Samu bácsi életében nem ivott vizet, csak bort (igaz ezt Egerben el is lehetett várni), és a családnak több kocsmája is volt, köztük a Nagyliter a Dobó utcában (a Dobó utcáról itt lehet olvasni). 1890-ben a család már a Takács utcában, pár évvel később pedig a Mekcsey utcában lakott, közvetlenül a vár alatt, attól keleti irányban, Almagyar felé (ez a terület szintén a Sánc városrészhez, a volt külső várhoz tartozik, az sem kizárt, hogy végig ugyanarról a házról van szó - a Mekcsey és Takács utcák párhuzamosak, de néhány háznak mindkettőre volt kijárata). A lakásuk nem messze volt Gárdonyi házától, így a családi legenda azon állítása mely szerint Gárdonyi és Kulcsár Sámuel jó ismerősök voltak valószínűleg nem teljesen alaptalan.
Sajnos kevés részlet maradt fent arról, hogy miként lett a szegény baksai fiúból egri polgár, de az élénken megmaradt a családi emlékezetben, hogy miként ment tönkre valamikor a 20. század első évtizedében.
„Nagyapám az egri káptalan után az első virilista volt, ami azt jelentette, hogy a káptalan után ő fizette a legtöbb adót. Voltak földjei, volt kocsmája, és egy rendkívül jó kedélyű, az egész városban jól ismert, kedves bácsi volt. Rengeteg barátja volt, és az egyik barátja rávette, hogy adjon el mindent, kivéve azt a házat, amiben éltek, és a pénzt a vele együtt közösen alapított bankba fektessék be.
Ezt a bankot meg is alkották, és nagy opitmizmussal néztek a jövőbe, hogy milyen gazdagok leszünk ezentúl, csakhát a barátja egyik nap Amerikába utazott és erről elfelejtette értesíteni nagyapámat. Úgy utazott el, hogy minden rendelkezésre álló pénzt magával vitt, ellenben az összes kintlévőséget, adósságot itthagyta. Akkor kellett a nagyapámnak gyakorlatilag mindenét eladni, és teljesen tönkrementek.”
A történet Kulcsár Ödön szerinti verziója nem kivándorlásról szól, hanem az üzlettárs pesti kicsapongásairól ami titokban felemésztette a bank pénzkészletét. Ebben a verzióban az üzlettárs a csőd elkerülhetetlenségét látva öngyilkos lett. Ma már nem kideríthető, hogy melyik verzió történt meg a valóságban, de a végeredmény ugyanaz lett: a család igen nehéz helyzetbe került.
Kulcsár Sámuel azonban nem olyan ember volt aki feladja – Budapestre jött és különböző munkákból idővel elég pénzt szedett össze, hogy a család talpra álljon („nem esett le az aranygyűrű a kezéről, hogy elment a fürdőbe dolgozni ” ahogy egyik unokája megjegyezte). Felesége Egerben maradt a gyerekekkel. Egyesek szerint számíthatott a rokonok segítségére, bár nem teljesen egyértelmű kiről lehet itt szó. Kulcsár Sámuelnek mindössze egy húga volt (a nála három évvel fiatalabb Zsuzsanna), aki azonban valószínűleg Megyaszón élt (legalábbis oda ment férjhez) és akiről semmi információ nincs sem a családi archívumokban sem a kollektív emlékezetben. Nem kizárt, hogy inkább a Hangai rokonságról lehet itt szó, bár Veronika törvénytelen származása miatt a családi támogatás mértéke kérdéses. Annyi azonban bizonyos, hogy még rokoni segítséggel is nehéz lehetett a helyzetük, mivel a gyerekek egy részének ki kellett maradni az iskolából, és a legkisebb fiú, Ödön egy időre árvaházba is került.
Az első világháborúra aztán újra viszonylag stabil egzisztenciával rendelkeztek, és a család első ismert fényképén egy tisztes polgári család látható. A kép az első világháború előestéjén készült, valószínűleg mielőtt a legidősebb fiú, Kálmán bevonult katonának – a kor szokásainak megfelelően ugyanis a bevonulás előtt családi portré készült. A családi idill azonban nem tartott sokáig. Nem telt bele sok idő, és Kálmán, mindössze 24 évesen elesett a lengyel fronton.
A világháború után nehezen indult meg a gazdasági élet Egerben. Csak a húszas évek közepétől kezdtek nagyobb középítkezésekbe, elsősorban a vízvezeték- és a csatornahálózat kiépítésébe, de az ekkori városrendezés keretében újult meg a mai Érsekkert, és megkezdték Lajosváros – vagy ahogy akkor hívták, "Kanada" - kialakítását. Ebben az időszakban szerzett Eger idegenforgalmi hírnevet, köszönhetően Gárdonyinak és az Egri csillagoknak. Ezzel együtt az egri társadalom csak lassan változott, és az érsekség befolyása meghatározó maradt.
Ezt a stabilitást (vagy betokosodást) erősítette, hogy az 1912-ben kinevezett egri érsek, Szmrecsányi Lajos 1943-ig látta el ezt a hivatalt és hasonlóan hosszú ideig regnált Subik Károly, az érseki irodavezető, aki idővel az érsek előrehaladott kora révén az érsekség kulcsembere lett (róla még lesz szó a következő generáció történetében, itt elég annyit elmondani, hogy Kulcsár Sámuel jó ismerőse volt). Az érsekség volt a legnagyobb földbirtokos és a városi politika irányítója, ami furcsa kettősséghez vezetett. Egyrészt a klerikális elem meghatározó volta konzervált egy barokk életstílust amely szociálisan valamennyire érzékeny de gazdaságilag rugalmatlan volt, másrészt viszont a „magyar Athén” névvel büszkélkedő városban számos fő- és középiskola működött minőségi oktatást nyújtva – igaz többségében az egyházi tanrend keretein belül.
Kulcsár Sámuelről nem tudni, hogy visszakerült-e az első világháború után az egri elitbe. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy legalábbis kapcsolatokkal kellett rendelkezzen, mivel gyermekeit taníttatta, és a családi narratívákban nincsenek emlékek arról, hogy rosszul ment volna a soruk. A fiúk közül Viktor és Ödön tanító lett (tanító volt Kálmán, az 1914-ben elesett fiú is), Gábor és Jenő kereskedő, Béla pedig könyvkötő. Margit óvónő lett (igaz hivatását nem gyakorolta) és Csiszár Andorhoz ment feleségül, Piroskát pedig Hortáver Ferenc vette el. Margitnak négy gyermeke született (de csak kettő, Csiszár Jenő és Gyula érte meg a felnőttkort), Piroskának pedig egy (Hortáver Klára).
A fiúk családi élete jobban eltért a megszokottól. Béla soha nem házasodott meg, 1945-ben halt meg a dunaszerdahelyi hadikórházban, nem sokkal azután, hogy a kiképzetlen férfiakat is behívták az utolsó hullámban. Gábor kétszer nősült, de nem született gyereke. Szénkereskedését 1945 után elveszítette, és az új rendszerben nem tudott talpraállni. 1972-ben halt meg. Ugyanebben az évben hunyt el Jenő, aki viszont megházasodott és két gyermeke is született (Viktor, 1931-2002 és Cecília, 1933-2009). Az ötödik fiú, Viktor már vőlegény volt, mikor egy balesetben alig 30 évesen meghalt, egy gémeskút súlya szakadt rá. Ez a veszteség nagyon mélyen érintette a családot, főképp Hangai Veronikát, akinek Viktor volt a kedvence miután elsőszülött fia meghalt a fronton.
Mindössze két évvel Viktor halála után, 1931-ben elhunyt Kulcsár Sámuel is. 69 éves volt, és kivételes személyiség, aki minden nehézség ellenére felküzdötte magát a városi polgárság soraiba egy olyan korban amikor ez egyáltalán nem volt egyszerű és egy olyan városban ahol az egyházi pályákon kívül kevés lehetőség nyílt a társadalmi mobilitásra.
Ha hinni lehet Kulcsár Ödön visszaemlékezésének, mindezt szorgalommal, kemény munkával és egy kis szerencsével érte el. Életvidám és jólelkű emberként jelenik meg a visszaemlékezésekben, aki azonban nem kevésszer könnyelmű is volt. A családján belül viszont megkövetelte a fegyelmet:„ ha valaki nem volt vacsoraidőre otthon, akkor fel volt fordítva a tányérja és a cselédnek is megparancsolta, hogy nem lehet neki vacsorát adni ” emlékszik vissza egyik unokája. Sajnos nem tudni semmit a szüleivel való kapcsolatáról (ők három évvel az utolsó gyermeke születése után haltak meg), pedig érdekes lenne tudni, vajon mit gondolt azon döntésükről, hogy őt iskolába küldik megadva neki azt a lehetőséget, amit ő maximálisan ki is használt. Élete bővelkedett a fordulatokban, de nem rettent meg semmilyen nehézségtől. Miután egyedüli fiúgyermek volt, nagyon is kitöltötte a családfői szerepet, vitathatatlan tekintéllyel és az első generációs iparosok határozottságával kormányozva a családot felfelé a társadalmi ranglétrán.
forrás: kulcsarok.weebly.com
Bármennyire is jól hangzik e tény a család története szempontjából, sajnos kevéssé valószínű, hogy az ősök közül bárki is védte volna a várat (nem kizárt, hogy inkább egy Imre nevű kulcsárról volt szó), igaz az ellenkezője sem bizonyítható. Az viszont azért valószínű, hogy az ostromlók közt nem volt egyetlen Kulcsár sem.
A 19. század második felében, mikor a család történetének fonala Egerben folytatódik, a város közel sem volt a legfejlettebb települések közt. Bár a század elején még az ország tíz legnagyobb városa közt volt, az 1869-es népszámlálás csak alig húszezer lelket számlált és ekkor már csak a huszadik helyet foglalta el. Az 1886. évi XXII. Törvénycikk értelmében rendezett tanácsú városnak és nem pedig szabad királyi városnak minősült. Ezt meglehetősen sérelmezte a városi polgárság, akiknek nem tetszett, hogy így a város megyeszékhelyként is a megye fennhatósága alatt marad, de ez az állapot a korabeli viszonyokat tekintve reális volt.
A fő közlekedési útvonalak elkerülték a várost, és bár ekkor már kész volt a Füzesabony-Eger közti vasúti szárnyvonal, annak putnoki meghosszabbítása csak 1908-ban fejeződött be. Az iparosítás is elkerülte Egert és így a gazdasági fejlődésben is hátramaradt. Ezt tetézték az eseti csapások, mint az 1863-as szárazság és a nyomában fellépő éhínség, az 1873-as kolerajárvány, az 1878-as árvíz, de legfőképp az 1888-as filoxéra-járvány. Csak nem sokkal a századforduló előtt tért magához a város, de Eger továbbra is „csendes, klerikális kisváros” maradt, ahogy Nagy József helytörténeti művében említi.
Nem tudni, hogy Kulcsár Sámuel mikor érkezett Egerbe, valószínűleg az 1880-as évek elején. 1886-ra már valamennyire stabil egzisztenciával kellett rendelkeznie, mivel ekkor, 24 évesen, vette feleségül a nála egy évvel fiatalabb Hangai Veronikát. A lány a Hangay családból származott (gyakran Némethy Hangaynak is írva, így utalva ausztriai eredetükre), de az apja ismeretlen, vagyis nagy valószínűséggel törvénytelen kapcsolatból született (sokat elárul az is, hogy a születési helye Kecskemét volt, holott a családja Heves megyében élt). Nem ellenőrizhető, de talán nem teljesen valószínűtlen, hogy anyja, Hangai Johanna, aki házvezetőnő volt egy kanonoknál éppen a munkáltatójától esett teherbe aki aztán ott tartotta magánál mindkettőjüket - nem ritka esemény a 19. században.
Kulcsár Ödön visszaemlékezése az édesapjáról említi, hogy Kulcsár Sámuel a kanonoki házban ismerkedett meg leendő feleségével, bár tapintatosan elhallgatja a dolog hátterét. Arról azonban beszámol, hogy ez a bizonyos kanonok (akinek a nevét soha nem említi) jelentős anyagi támogatást nyújtott a házassághoz, ami mindenképpen szokatlan volt - kivéve ha ő volt az igazi apa. A fiatal párnak 1887-ben született első gyermeke, Margit, majd őt további nyolc követte: Kálmán (1890), Gábor (1892), Piroska (1893), Jenő (1895), Béla (1897), Viktor (1899), Izabella (1901) és végül Ödön (1903). A gyerekek Izabella kivételével (aki alig egyévesen halt meg) mind megérték a felnőttkort.
Kulcsár Sámuel csizmadiaként kezdte a karrierjét. A szerzett vagyon és társadalmi státusz azonban kérdéses, hogy jöhetett-e a csizmadia mesterségből, főképp hogy nincs arra bizonyíték hogy mesterré vált volna. A titokzatos kanonoki támogatás ezt is részben megmagyarázná. Az anyakönyvek tanúsága szerint Kulcsár Sámuel eleinte a "Sáncz 263" számú házban élt ami akkor iparos környéknek számított (a Sánc városrészt az egri külső vár lebontása után alakították ki). Az 1891-es „Magyarország iparosainak és kereskedőinek címjegyzéke” szerint volt egy Kulcsár Sámuel nevű borkereskedő Heves megyében, igaz nem Egerben regisztrálva, hanem Gyöngyösön.
Ugyanez a forrás beszámol egy azonos nevű mészárosról Kápolnán. A kettő közül a borkereskedés tűnik valószínűbbnek (bár nem bizonyítottnak), mivel az unokái közül többen is említették, hogy Samu bácsi életében nem ivott vizet, csak bort (igaz ezt Egerben el is lehetett várni), és a családnak több kocsmája is volt, köztük a Nagyliter a Dobó utcában (a Dobó utcáról itt lehet olvasni). 1890-ben a család már a Takács utcában, pár évvel később pedig a Mekcsey utcában lakott, közvetlenül a vár alatt, attól keleti irányban, Almagyar felé (ez a terület szintén a Sánc városrészhez, a volt külső várhoz tartozik, az sem kizárt, hogy végig ugyanarról a házról van szó - a Mekcsey és Takács utcák párhuzamosak, de néhány háznak mindkettőre volt kijárata). A lakásuk nem messze volt Gárdonyi házától, így a családi legenda azon állítása mely szerint Gárdonyi és Kulcsár Sámuel jó ismerősök voltak valószínűleg nem teljesen alaptalan.
Sajnos kevés részlet maradt fent arról, hogy miként lett a szegény baksai fiúból egri polgár, de az élénken megmaradt a családi emlékezetben, hogy miként ment tönkre valamikor a 20. század első évtizedében.
„Nagyapám az egri káptalan után az első virilista volt, ami azt jelentette, hogy a káptalan után ő fizette a legtöbb adót. Voltak földjei, volt kocsmája, és egy rendkívül jó kedélyű, az egész városban jól ismert, kedves bácsi volt. Rengeteg barátja volt, és az egyik barátja rávette, hogy adjon el mindent, kivéve azt a házat, amiben éltek, és a pénzt a vele együtt közösen alapított bankba fektessék be.
Ezt a bankot meg is alkották, és nagy opitmizmussal néztek a jövőbe, hogy milyen gazdagok leszünk ezentúl, csakhát a barátja egyik nap Amerikába utazott és erről elfelejtette értesíteni nagyapámat. Úgy utazott el, hogy minden rendelkezésre álló pénzt magával vitt, ellenben az összes kintlévőséget, adósságot itthagyta. Akkor kellett a nagyapámnak gyakorlatilag mindenét eladni, és teljesen tönkrementek.”
A történet Kulcsár Ödön szerinti verziója nem kivándorlásról szól, hanem az üzlettárs pesti kicsapongásairól ami titokban felemésztette a bank pénzkészletét. Ebben a verzióban az üzlettárs a csőd elkerülhetetlenségét látva öngyilkos lett. Ma már nem kideríthető, hogy melyik verzió történt meg a valóságban, de a végeredmény ugyanaz lett: a család igen nehéz helyzetbe került.
 |
EGER LÁTKÉPE A BÓLYI BÁSTYÁRÓL.
AZ EGRI ÜNNEPÉLYEKBŐL. —Jelfy Gyula fölvétele
|
Kulcsár Sámuel azonban nem olyan ember volt aki feladja – Budapestre jött és különböző munkákból idővel elég pénzt szedett össze, hogy a család talpra álljon („nem esett le az aranygyűrű a kezéről, hogy elment a fürdőbe dolgozni ” ahogy egyik unokája megjegyezte). Felesége Egerben maradt a gyerekekkel. Egyesek szerint számíthatott a rokonok segítségére, bár nem teljesen egyértelmű kiről lehet itt szó. Kulcsár Sámuelnek mindössze egy húga volt (a nála három évvel fiatalabb Zsuzsanna), aki azonban valószínűleg Megyaszón élt (legalábbis oda ment férjhez) és akiről semmi információ nincs sem a családi archívumokban sem a kollektív emlékezetben. Nem kizárt, hogy inkább a Hangai rokonságról lehet itt szó, bár Veronika törvénytelen származása miatt a családi támogatás mértéke kérdéses. Annyi azonban bizonyos, hogy még rokoni segítséggel is nehéz lehetett a helyzetük, mivel a gyerekek egy részének ki kellett maradni az iskolából, és a legkisebb fiú, Ödön egy időre árvaházba is került.
Az első világháborúra aztán újra viszonylag stabil egzisztenciával rendelkeztek, és a család első ismert fényképén egy tisztes polgári család látható. A kép az első világháború előestéjén készült, valószínűleg mielőtt a legidősebb fiú, Kálmán bevonult katonának – a kor szokásainak megfelelően ugyanis a bevonulás előtt családi portré készült. A családi idill azonban nem tartott sokáig. Nem telt bele sok idő, és Kálmán, mindössze 24 évesen elesett a lengyel fronton.
A világháború után nehezen indult meg a gazdasági élet Egerben. Csak a húszas évek közepétől kezdtek nagyobb középítkezésekbe, elsősorban a vízvezeték- és a csatornahálózat kiépítésébe, de az ekkori városrendezés keretében újult meg a mai Érsekkert, és megkezdték Lajosváros – vagy ahogy akkor hívták, "Kanada" - kialakítását. Ebben az időszakban szerzett Eger idegenforgalmi hírnevet, köszönhetően Gárdonyinak és az Egri csillagoknak. Ezzel együtt az egri társadalom csak lassan változott, és az érsekség befolyása meghatározó maradt.
Ezt a stabilitást (vagy betokosodást) erősítette, hogy az 1912-ben kinevezett egri érsek, Szmrecsányi Lajos 1943-ig látta el ezt a hivatalt és hasonlóan hosszú ideig regnált Subik Károly, az érseki irodavezető, aki idővel az érsek előrehaladott kora révén az érsekség kulcsembere lett (róla még lesz szó a következő generáció történetében, itt elég annyit elmondani, hogy Kulcsár Sámuel jó ismerőse volt). Az érsekség volt a legnagyobb földbirtokos és a városi politika irányítója, ami furcsa kettősséghez vezetett. Egyrészt a klerikális elem meghatározó volta konzervált egy barokk életstílust amely szociálisan valamennyire érzékeny de gazdaságilag rugalmatlan volt, másrészt viszont a „magyar Athén” névvel büszkélkedő városban számos fő- és középiskola működött minőségi oktatást nyújtva – igaz többségében az egyházi tanrend keretein belül.
Kulcsár Sámuelről nem tudni, hogy visszakerült-e az első világháború után az egri elitbe. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy legalábbis kapcsolatokkal kellett rendelkezzen, mivel gyermekeit taníttatta, és a családi narratívákban nincsenek emlékek arról, hogy rosszul ment volna a soruk. A fiúk közül Viktor és Ödön tanító lett (tanító volt Kálmán, az 1914-ben elesett fiú is), Gábor és Jenő kereskedő, Béla pedig könyvkötő. Margit óvónő lett (igaz hivatását nem gyakorolta) és Csiszár Andorhoz ment feleségül, Piroskát pedig Hortáver Ferenc vette el. Margitnak négy gyermeke született (de csak kettő, Csiszár Jenő és Gyula érte meg a felnőttkort), Piroskának pedig egy (Hortáver Klára).
A fiúk családi élete jobban eltért a megszokottól. Béla soha nem házasodott meg, 1945-ben halt meg a dunaszerdahelyi hadikórházban, nem sokkal azután, hogy a kiképzetlen férfiakat is behívták az utolsó hullámban. Gábor kétszer nősült, de nem született gyereke. Szénkereskedését 1945 után elveszítette, és az új rendszerben nem tudott talpraállni. 1972-ben halt meg. Ugyanebben az évben hunyt el Jenő, aki viszont megházasodott és két gyermeke is született (Viktor, 1931-2002 és Cecília, 1933-2009). Az ötödik fiú, Viktor már vőlegény volt, mikor egy balesetben alig 30 évesen meghalt, egy gémeskút súlya szakadt rá. Ez a veszteség nagyon mélyen érintette a családot, főképp Hangai Veronikát, akinek Viktor volt a kedvence miután elsőszülött fia meghalt a fronton.
Mindössze két évvel Viktor halála után, 1931-ben elhunyt Kulcsár Sámuel is. 69 éves volt, és kivételes személyiség, aki minden nehézség ellenére felküzdötte magát a városi polgárság soraiba egy olyan korban amikor ez egyáltalán nem volt egyszerű és egy olyan városban ahol az egyházi pályákon kívül kevés lehetőség nyílt a társadalmi mobilitásra.
Ha hinni lehet Kulcsár Ödön visszaemlékezésének, mindezt szorgalommal, kemény munkával és egy kis szerencsével érte el. Életvidám és jólelkű emberként jelenik meg a visszaemlékezésekben, aki azonban nem kevésszer könnyelmű is volt. A családján belül viszont megkövetelte a fegyelmet:„ ha valaki nem volt vacsoraidőre otthon, akkor fel volt fordítva a tányérja és a cselédnek is megparancsolta, hogy nem lehet neki vacsorát adni ” emlékszik vissza egyik unokája. Sajnos nem tudni semmit a szüleivel való kapcsolatáról (ők három évvel az utolsó gyermeke születése után haltak meg), pedig érdekes lenne tudni, vajon mit gondolt azon döntésükről, hogy őt iskolába küldik megadva neki azt a lehetőséget, amit ő maximálisan ki is használt. Élete bővelkedett a fordulatokban, de nem rettent meg semmilyen nehézségtől. Miután egyedüli fiúgyermek volt, nagyon is kitöltötte a családfői szerepet, vitathatatlan tekintéllyel és az első generációs iparosok határozottságával kormányozva a családot felfelé a társadalmi ranglétrán.
forrás: kulcsarok.weebly.com
Megjegyzés küldése