Kelet-Magyarországon, Heves megye délkeleti szélén nyújtózik a páratlan és örökszépségű Tisza-tó, amelyről első ránézésére aligha mondanánk meg, hogy hazánk legnagyobb mesterséges tava, pedig a pompás vidék emberi kéz munkájának gyümölcse. Kiskörénél ugyanis még 1973-ban épült duzzasztógát a Tiszán, az áradások szabályozására és az Alföld kiegyenlített vízellátására: így született meg a Tisza-tó – leánykori nevén a Kiskörei víztározó.
Az immáron 127 négyzetkilométer kiterjedésű, ember alkotta természeti kincs izgalmas és sokszínű ökológiájának is köszönhetően 1999 óta az UNESCO Világörökség részeként nyilvántartott terület.
A jégkorszak idejétől mutatja be a régió történetét
Ma már szinte elképzelhetetlennek tűnik, milyen lehetett ez a vidék akkor, amikor még a Tisza-tó nem is létezett, de megidézni korántsem lehetetlen. Ehhez első megállóként a Tiszafüreden található, Kiss Pál Múzeumot érdemes felkeresni, ahol már 1877 óta zajlik a régió régészeti emlékeinek feltárása. Az épületben található legújabb kiállítás pedig egészen a jégkorszak idejétől mutatja be a régió történetét.
A Tisza partján különböző dombokon éltek annak idején az emberek, mivel a Tisza folyamatosan változtatta a medrét. Ezt onnan tudjuk, hogy az ásatások során rengeteg régészeti leletet a dombok tetején találtak meg, legyen az akár újkőkori, bronzkori vagy épp honfoglaláskori lelet– mondta Mester Edit régész, a Kiss Pál Múzeum igazgatója az M1 Itthon vagy! című műsorában.
Tiszafüred fontos fazekas és nyeregkészítő központ volt
A régió minden korban meglehetősen mozgalmas vidéknek számított. A XIX. század végén például Tiszafüred fontos fazekas és nyeregkészítő központ volt.
Tiszafüred a Budát Debrecennel összekötő út mellett a legfontosabb tiszai átkelőhelyen helyezkedett el, ezért fontos kapcsolatai voltak a hadsereggel, a huszárok által megrendelt és használt nyergeket itt készítették el – emelte ki Mester Edit.
Az egykori mesterségek nem tűntek el nyomtalanul a vidékről. Tiszafüreden található hazánk egyik legelismertebb bőrművesének, Horváth Tibornak a műhelye is, ahol elleshetjük a mesterség egy-egy titkát is.
Nagyné Török Zsóka fazekas is Tiszafüreden él és alkot, törekedve arra, hogy őrizze a tradíciókat. Műhelyébe bárki bepillanthat, sőt ki is próbálhatja a mesterséget.
Tiszafüreden, Mezőcsáton, Mezőkövesden is hasonló jelleggel készültek a fazekastárgyak. A Mezőcsátiból gyökerezik a tiszafüredi motívum kincsvilága is. Ez annak tudható be, hogy a tiszafüredi inasok átjártak Mezőcsátra, és onnan hozták azt a mázas tudást, ami később elterjedt Tiszafüreden is – mondta Nagyné Török Zsóka.
Ahogy a fazekas mondja: ez nem csupán alkotás, hanem meditatív tevékenység is, hiszen türelmet, nyugalmat kényszerít az alkotó emberre. A Poroszlón található, a közelmúltban felújított, izgalmas tájházban pedig arra is fény derül, hogy kik és mire használták a hajdani fazekas portékákat.
A Tisza-tavi Ökocentrum rengeteg természeti érdekességet bemutató környezet
A Tisza-tó előtti időknek számos krónikása akad, egyik ezek közül ez a Poroszlón található takaros, nádfedeles házikó. A Tisza-tavi Ökocentrum szabadidőparkjának területén található tájház kívül-belül őrzi az egykorvoltak történeteit. Az 1884-ben, Sárándi István se nem módos, se nem szegény gazdaember által épített ház a vályogfallal, nádtetővel és napsugaras oromzattal magán viseli a Közép-Tisza vidéki házak jellegzetességeit
A Tisza-tavi Ökocentrum (Fotó: MTI/Komka Péter)
A Tisza-tavi Ökocentrum európai hírű és rengeteg természeti érdekességet bemutató környezet, de talán még ennél is fontosabb, hogy mindezek mellett olyan szemléletmódot is közvetít, amelynek elsajátítása elengedhetetlen egy, az élő környezetben folytatott túra előtt.
Az Ökocentrum fő látványossága az itt található édesvízi akváriumrendszer, amely a kíváncsi szemek elé tárja azt, ami alapvetően a vízfelszínről nem látható: az európai és hazánkban honos, egykor élt halfajok élőhelyi környezetét. A víz alatti világ ráadásul egy izgalmas tematika alapján is megismerhető: kezdetben a patakban élő védett halfajokkal találkozhatunk itt, majd a víz útját követve, egyre mélyebbre merülhetünk az érdekességekben.
Megjegyzés küldése