Szentestére felfüggesztette a kijárási tilalmat a kormány. Ennek értelmében december 24-ről december 25-re virradóra este nyolc és hajnali öt óra között is el lehet hagyni a lakhelyet.
Azt már korábban bejelentették, hogy szilveszterkor viszont szigorúbb előírások lesznek érvényben és ezt aztán ellenőrzik is – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányrendelet kifejezetten úgy fogalmaz, hogy csak 24-ről 25-re virradó éjszaka függesztik fel a kijárási tilalmat, tehát el lehet hagyni a lakó- és tartózkodási helyet, valamint közterületen is lehet tarózkodni – mondta el ifj. Balsai István ügyvéd. Hangsúlyozta: Minden más korlátozó szabály továbbra is él, tehát a vendéglátóegységekre, üzletekre vonatkozó intézkedések is változatlanok.
Be kell tartani azt a szabályt is, hogy egy időben csak 10 fő lehet egy eseményen, ebbe beletartoznak a családi események is, tehát a szenteste is. Ugyanakkora 10 fős rendezvénykorlátba nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.
Balsai elmondta:
Szilveszter éjszakáján érvényes szabályok változatlanok,
a felfüggesztés csak szentestére vonatkozik. Tehát 24-e kivételével este nyolc órától él a kijárási tilalom.
Továbbá felhasználási tilalom vonatkozik közterületen a pirotechnikai eszközökre,
a magánterületen történő felhasználást a törvény nem tiltja. Ebben az a logika, hogy eleve nem lehet árusítani sem ezeket, tehát elvileg nem állhat elő olyan helyzet, hogy fellőhessék ezeket akár magánterületen – árulta el az ügyvéd.
További védelmi intézkedés, hogy Nagy-Britanniából az új vírusvariáns megjelenése miatt polgári légi jármű nem szállhat le, kivéve a kényszerleszállásokat. Ez nem érinti a csomagszállító gépeket, azok továbbra is működhetnek.
forrás: hirado.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.