A Rókus-kápolnát már megtalálni sem sima ügy. Kicsit kanyarogni kell hozzá, de megéri, mert jó kis atmoszférája van a helynek. A kápolna, ami Eger egyik első barokk épülete, nem a közvetlen Belvárosban található, de azért nem kell megijedni, mert Egerben nincsenek távolságok.
A Dobó térről nagyon kényelmes sétával 10 percen belül oda lehet érni – főleg akkor, ha az ember tudja, hogy a Maklári útról (nem meglepő módon) a Rókus közbe kell bekanyarodni, és ott nem feladni, amikor elfogy az út.
Eger, 1952. június 23. A Szent Rókus templomkápolna az egykori Rókus temetőben. A város az Egervár ostromának és megvédésének 400. évfordulóját ünnepli. MTI Fotó/Magyar Fotó: Gink Károly
A Szent Rókus temetőkápolna (akkor még Szt. Rozália temetőkápolna néven) a mára lezárt Rókus temetőben fogadalmi templomnak épült a pestisjárvány után, 1709–1714 között, a pestisből kigyógyultak védőszentjei, Szt Rozália, Szt. Rókus, Szt. Sebestyén és Szt. Fábián tiszteletére. Oromzatos főhomlokzatát szoborfülkék tagolják, amelyben egykor a szentek fából készült szobrai álltak. A barokk stílusú kápolna oromzata fölött fából készült kis harangtorony áll, melyet feltehetőleg Pirner Mihály készített. Egervár ostroma: Az Ahmed budai pasa és Ali pasa által irányított török seregek 1552. szeptember 9-én kezdték meg a „Felvidék kapujá”-nak tartott egri vár ostromát. A mintegy 2500 fős védősereg, Dobó István várkapitány vezetésével, az öt hétig tartó ostrom alatt hősies küzdelemben védte meg a várat a harmincszoros túlerővel szemben. A hősies helytállást Gárdonyi Géza tette halhatatlanná Egri csillagok című regényében, amely a világ minden részébe eljutott.
Aki megtalálta a helyet, az egy elhagyatott, régi temető közepén találja magát, ahol a hírek szerint a híres-hírhedt mátrai betyár, Vidróczki is nyugszik. (Tudjátok, akinek a nyája csörög-morog a Mátrában.)
Az egész helynek van valami békés, nyugtató kisugárzása. Érdemes a kápolna melletti kereszt tövébe leülni, relaxálni egyet és kicsit megnézni Egert egy új perspektívából.
A kápolnát csak augusztus utolsó napján nyitják ki a búcsúra, de nem is kell mindig a mindenhová bekukkantó turistát játszani.
borítókép, Anna Kazimírné Kollár
a cikk eredeti helye, forrás: http://partmagazin.hu/nyugis-egri-hely-rokus-kapolna/
Megjegyzés küldése