Első látásra a Mátra déli lábainál nyújtózó táj semmi különös kalandot nem ígér: álmosan nyújtózó falvakat, lankás domboldalra felfutó szőlőültetvényeket láthatunk.
Pedig a 13–20 millió évvel ezelőtti vulkánok tüzében formálódott hegység, a Mátra kőzeteinek bemutatására, a piciny patakok sziklákat is kettéhasító gigászi erejének és a hűvös, nyirkos klímájú szurdokok élővilágának szemléltetésére kiváló terület volna. Igaz, cseppnyi fizikai erőpróbát is jelent a mindössze hétszáz méter hosszú szurdok bejárása, ám megéri a fáradtságot, páratlan látvánnyal ajándékozza meg túrázót.
Előbb a tölgyerdővel ölelt patak mentén sétálva ledőlt fatörzseken, hordónyi gömbölyű hátú köveken, kis zubogókon kell átkelnünk. Elhaladunk egy hajdan kőbánya és egy jobb időket látott, pusztuló őrházikó mellett. Tavasszal a lábunk előtt virító, vagy éppen az erdőalját virágpompába öltöztető ibolyák kék, boglárkák sárga, keltikék fehér-lila szirmai és az illatpompa gyönyörködtet, de akár lomhán araszoló foltos szalamandrát is megleshetünk.
Ám akit igazán megbabonázott a Tarjánka-szurdok az viszszafelé is abban haladva rádöbbenhet, hogy az ellenkező irányból szinte ismeretlennek tűnik ez a természeti értékekben bővelkedő, fokozottan védett terület, ahová csak a természetet megóvó vendégként érkezhetünk és távozhatunk.
Infó
Megközelítés: Domoszló és Markaz felőli országútról a Tarjánka-hídnál befordulva. Szállás, étkezés: falusi vendégházak vannak Markazon és Domoszlón. Információ: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Telefon: 36/411-581.
Ám ha éles kanyart véve a Domoszló és Markaz közötti országútról a hegy irányába, a Tarjánka-patak mentén besétálunk pillanatok alatt magasan felénk tornyosuló sziklafalak övezte szurdokban, zubogó patak kövein szökellve találhatjuk magunkat.
Magyarország nem bővelkedik vízfolyások vájta, kalandos túrát kínáló szurdokokban: alig féltucatnyi ilyen kirándulóhelyet lelhetünk. A legismertebb közülük a Rám-szakadék, ahol kalandtúrázók százaival találkozhatunk, míg a legismeretlenebb a Tarjánka-szurdok, amely a turistatérképeken is alig lelhető meg, és ahová jelölt turistaút hiányában csak kitaposott ösvény vezet.
Magyarország nem bővelkedik vízfolyások vájta, kalandos túrát kínáló szurdokokban: alig féltucatnyi ilyen kirándulóhelyet lelhetünk. A legismertebb közülük a Rám-szakadék, ahol kalandtúrázók százaival találkozhatunk, míg a legismeretlenebb a Tarjánka-szurdok, amely a turistatérképeken is alig lelhető meg, és ahová jelölt turistaút hiányában csak kitaposott ösvény vezet.
Pedig a 13–20 millió évvel ezelőtti vulkánok tüzében formálódott hegység, a Mátra kőzeteinek bemutatására, a piciny patakok sziklákat is kettéhasító gigászi erejének és a hűvös, nyirkos klímájú szurdokok élővilágának szemléltetésére kiváló terület volna. Igaz, cseppnyi fizikai erőpróbát is jelent a mindössze hétszáz méter hosszú szurdok bejárása, ám megéri a fáradtságot, páratlan látvánnyal ajándékozza meg túrázót.
Előbb a tölgyerdővel ölelt patak mentén sétálva ledőlt fatörzseken, hordónyi gömbölyű hátú köveken, kis zubogókon kell átkelnünk. Elhaladunk egy hajdan kőbánya és egy jobb időket látott, pusztuló őrházikó mellett. Tavasszal a lábunk előtt virító, vagy éppen az erdőalját virágpompába öltöztető ibolyák kék, boglárkák sárga, keltikék fehér-lila szirmai és az illatpompa gyönyörködtet, de akár lomhán araszoló foltos szalamandrát is megleshetünk.
Nyáron a szilafalakról a fejünk felé csüngő páfrányok és a nedvességet szivacsként tároló mohák zöldje varázsol szinte trópusi hangulatot. Beljebb érve a szurdok komorabbá válik, embermagasságú köveken kell átkelnünk, és néhol szorosan a sziklafalhoz kell simulnunk, ha nem akarunk a jéghideg patakba pottyanni.
A legnehezebb feladat a szurdok vége felé vár minket: az egy méternyire összeszűkülő szorosban a combközépig érő víz fölé döntött fatörzsön egyensúlyozva átkelünk, majd a kétlépcsős, 3–4 méter magas vízesés mellett kell felkapaszkodnunk. Hamarost elérjük a Tarjánka-patak forrását és a kék jelzésű, Nagy-Szárhegyre vezető turistautat. Onnan csodás panoráma nyílik a Mátrára.
Ám akit igazán megbabonázott a Tarjánka-szurdok az viszszafelé is abban haladva rádöbbenhet, hogy az ellenkező irányból szinte ismeretlennek tűnik ez a természeti értékekben bővelkedő, fokozottan védett terület, ahová csak a természetet megóvó vendégként érkezhetünk és távozhatunk.
Infó
Megközelítés: Domoszló és Markaz felőli országútról a Tarjánka-hídnál befordulva. Szállás, étkezés: falusi vendégházak vannak Markazon és Domoszlón. Információ: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Telefon: 36/411-581.
A természetvédelmi törvény értelmében ez a kicsinyke kanyon jelenleg szabadon nem látogatható: https://www.turistamagazin.hu/.../tarjanka-szurdok...
a fotókat készítette, Baráz Csaba
Baráz Csaba facebook bejegyzése:
Előre bocsájtom, hogy ma munka ügyben jártunk a BNPI vagyonkezelésben lévő fokozottan védett területen: SWOT elemzést készítünk arra vonatkozóan, hogy ez a természeti csoda feláldozható-e az „aktív turizmus” oltárán... Merthogy igen nagy az igény, hogy a „bejárható Magyarország” része legyen a szurdok és érzékeny élővilága. A tájékoztatótábla mellett hatósági tábla is jelzi a fokozottan védett terület határát. Alapvető szabály, hogy nem a tábla keletkezteti a jogszabályt, de a tábla is figyelmeztet a természetvédelméről szóló 1996. LIII. törvény 40 § (1) bekezdésére, miszerint a fokozottan védett természeti területre történő belépéshez – a jelzett turistautak és tanösvények kivételével – a természetvédelmi hatóságnak az igazgatóság szakértői véleményének figyelembevételével kiadott engedélye szükséges. Ugyanakkor a Tarjánka-szurdokban tapasztalható folyamatos kőpergések miatt a sziklaszurdok látogatása – megfelelő tapasztalat és biztonsági felszerelés hiányában – baleset- és életveszélyes is! Többször találtunk muflontetemet a kanyonban, sőt egyszer a látogatók közé zuhant egy vaddisznó. Most meg az olvadó jégfüggöny darabjai, a hegyes jégcsapok hatalmas robajjal omlanak le, miközben a patak is többszörösére duzzadva árad… Magam is kellemesen megmártóztam a jéghideg vízben. Tehát a Tarjánka-patak szurdoka a Mátrai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe, nem terepi bemutatóhely, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, mint a terület természetvédelmi és vagyonkezelője túraútvonalat, tanösvényt a völgyben nem alakított ki. Az eddigi tapasztalataink alapján – egyelőre személyes véleményem – nem is fogunk kialakítani, mivel a biztonságtechnikai szempontok miatt olyan mértékű infrastrukturális beavatkozásra lenne szükség, ami teljesen elfedné magát az értéket és a völgy szépségét – ami miatt sokan szeretnének idelátogatni. Áthidaló megoldásként az itt látható természeti (főleg geológiai és geomorfológiai) értékek bemutatása érdekében mi, az igazgatóság munkatársai a természetvédelmi érdekekhez és a szurdok extrém terepéhez igazodó módon és időben évente négy alkalommal tartunk szakvezetést. (A programok résztvevői számára az igazgatóság védőfelszerelést biztosít.) A szakvezetéseken kívül előadások, képek, filmek segítségével közvetítjük, osztjuk meg e vadregényes hely szépségét. Ezt teszem most én is…
Megjegyzés küldése