Néhány héttel ezelőtt még bokáig trappoltunk a hóban a Magas-Bakony erdejében, most viszont a plusz 20 fokos tavaszi melegben meneteltünk előre a Bükk ősrengetegében.
Az Északi-középhegységben itt találhatóak azok a karsztvízforrások, amelyek az évszakváltás idején, illetve egy-egy nagyobb esőzés után kitörnek, látványos természeti elemként megédesítve az arra járók életét. Mi most az Imó-szikánál jártunk. Láttuk, ahogy a mellettünk csörgedező patak egyszer csak eltűnt a föld alatt és láttuk, hogy nem sokkal később egy pazar sziklafalból tör ki a csodálatosan tiszta karsztvíz.
Fotós kollégám és lassan állandó kirándulótársam, Csudai Sándor elégedetten nézett körbe, miközben a tejfehér ködben cammogtunk előre az M3-as autópályán Eger felé.
„De jó lenne, ha megmaradna ez a köd. Sokkal látványosabb az erdő ilyenkor" – vetette fel.
„Nyugi, mire Egerbe érünk, sütni fog a nap" – így én.
Nekem lett igazam. Már Maklárnál lehetett látni, hogyan töri át a napsütés a ködöt, mire pedig a hevesi székhelyre értünk, tényleg eltűnt az addig mindent megfojtó ködtakaró. Az ég kék volt, a nap ezerrel sütött, 20 fok közelébe melegítve a levegőt.
A Hereg-rét feletti menedékház, innen indultunk el FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO
Egerből a város széli elágazásnál fordultunk jobbra, Magyarország egyik leglátványosabb autóútjára, amely a Bükk-hegységen keresztül egészen Lillafürdeig kanyarog. Odáig azonban nem kellett elmennünk.
A FELSŐTÁRKÁNY FELETTI HEREG-RÉTEN, AZ OTT KIALAKÍTOTT PARKOLÓBAN TETTÜK LE A KOCSIT,
innen némi pogácsával és itallal vágtunk neki a Bükk rengetegének, miközben felettünk a Tar-kő monumentális sziklája vigyázott ránk.
A kék kereszt jelzésen haladtunk, a háttérben magasodó Tar-kő vigyázott ránk
FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO
Ezt a területet egy hete még vastag hó borította, ám a gyorsan betörő meleg levegő véget vetett a téli idillnek. Ilyenkor pedig mindent elborít a sár. Nem volt ez másképp itt sem, miközben azzal is meg kellett küzdenünk, hogy a fákra egykor felfestett turistajelzéseket megtaláljuk.
E TEKINTETBEN A BÜKKI NEMZETI PARKNAK EZ A RÉSZE NEM KÉNYEZTETI EL A TÚRÁZÓKAT.
Amíg a kék kereszten, egy meglehetősen széles úton haladtunk lefelé, nem volt probléma. Az első elágazásnál azonban, amikor a kék körön tovább ereszkedtünk a szurdokszerű völgybe, erősen kellett figyelni, mert ezeket a jelzéseket évek óta senki sem gondozta.
Az 1998-ban kiadott térkép jó szolgálatot tett FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO
Persze, volt nálunk térkép, meg GPS is, utóbbit azonban – a térerő hiánya miatt – hiába nyomkodtunk.
AZ 1998-BAN KIADOTT TURISTATÉRKÉP ENNÉL EGY FOKKAL MEGBÍZHATÓBBNAK BIZONYULT,
s tudtunk, hogyha átvergődünk az egyre misztikusabb és összeszűkülő szurdokon, akkor megpillantjuk a kisebb vízeséssé duzzadt Imó-forrást, amely a hegy gyomrából, a sziklák réseiből önti ki a karsztvizet.
téli viharok és a fagy alaposan megtépázta az itteni természetet. Mindenütt kidőlt fákat kerülgettünk, miközben a hegyről leszaladó víz patakká duzzadva csorgott mellettünk.
MINTEGY HÁROMNEGYED ÓRA FOLYAMATOS CUPPOGÁS, KERÜLGETÉS ÉS UGRÁLÁS UTÁN A PATAK ÉS A VÍZ EGYSZERRE ELTŰNT, MINTHA A FÖLD NYELTE VOLNA EL.
A valóságban ez pontosan így történt. Innentől kezdve sziklameredélyeken és köveken egyensúlyozva bukdácsoltunk lefelé. A csendet hamarosan megtörte a víz zubogása, tudtuk, hogy közel járunk már.
A rengeteg kidőlt fa misztikussá tette a tájat FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO
bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz: https://www.origo.hu/utazas/20210226-bukk-hegyseg-karsztforrasok-imo-szikla-imo-forras.html
Megjegyzés küldése