A Mátra egyik legszebb része a Galyatetőről Ágasvárig húzódó Mátra-bérc, a hosszan elnyúló, meseszép erdővel borított, széles kilátást nyújtó, rétekkel tarkított keleti szakaszt a Mátraszentlászló feletti Vörös-kőtől, Piszkés-tetőn keresztül az új kilátótoronnyal koronázott Galyatetőig járjuk be. Fenséges bükkszálerdő, csodálatos panoráma jellemzi rövid körtúránkat.
Magyarország legmagasabban fekvő falujából, a Mátraszentimréhez tartozó Mátraszentlászlóról indulunk.
A szlovák nemzetiségű kis falut 1938-ig Fiskalitáshutának hívták, az itt működő üveghuták nyomán. A mátrai hegyek katlanában fekvő pici kis település főutcáján, a Kossuth utcán tudunk parkolni. Az autóbuszmegálló a falu bejáratánál, a műút nagy kanyarulatában, a játszótér közelében van.
A lejtős Kossuth utcán északi irányba, lefelé kezdjük meg túránkat, a S jelzéseket követve, elmegyünk a falu végéig, ahol a műút nagy kanyarja van. Az országúton csak pár lépést teszünk meg a balra lévő játszótér mellett, majd hirtelen jobbra, az erdőbe bújik be a jelzett ösvény és pár perc kaptatóval fel is érünk a Vörös-kő (781 m) kilátótoronnyal koronázott tetejére. Félúton elhaladunk a hegynek nevet adó vöröses színű szikla mellett. Csigalépcsőn mászunk fel a fémből készült torony legfelső szintjére, ahonnan csodás kilátás nyílik a Mátra csúcsaira, a Galya-tetőre, a Narád oldalában meghúzódó Mátraszentlászló házaira, a Mátra-bércre.
A kilátótól a K∆ jelzésű, kényelmes gyalogúton folytatjuk sétánkat keleti irányba, Galyatető felé.
A kék stilizált M betűs jelzés a Mátra-bérc teljesítménytúra útvonalát jelzi. Egy darabig szintet tartva megyünk, majd egy erdészháznál keresztezünk egy széles, kavicsos utat, és K∆ jelzésű ösvényünk hangulatos erdőben kapaszkodik fel egy útjelzőtáblás elágazáshoz. Itt balra fordulunk, a S és a K+ jelzéseket követve egy ideig szintet tartva, először fenyvesben, majd bükkerdőben gyalogolunk.
A K+ jelzés balra leválik utunkról, az elágazástól a S jelzésű keskeny gyalogút eleinte közepesen emelkedve, később szintet tartva fenséges bükkszálerdőben kanyarog tovább a Piszkés-tető északi oldalában. Időnként egy-egy nyiladékban megnyílik a táj, szép kilátást élvezhetünk a Mátra északi vadonjára és a Lengyendi-galya látványos, letarolt oldalára. A hangulatos vonalvezetésű gyalogút kicsit később szélesebb dózerútba csatlakozik és rövidesen elágazáshoz ér. Amennyiben a rövidebb verziót szeretnénk megcsinálni, itt jobbra folytassuk utunkat a S jelzésen, mely pár lépés után becsatlakozik az országos Kéktúra vonalába, amelyen balra fordulva célozhatjuk meg Galyatetőt.
Az eredeti, hosszabb verziót követve az elágazásnál balra, lefelé tartsunk a P∆ jelzésű széles szekérúton Mátraalmás irányába.
Kellemesen lejtős utunk káprázatos szálbükkösben halad, rövidesen jobbra kis letérő kínálkozik a gyér vizű, kifolyó nélküli Cigány-kút forrásához. (PO jelzés). A P∆ jelű út keresztezi a hegyoldalban futó erdészeti szállítóutat, majd hatalmas bükkök oszloperdejében jutunk ki a Galyavár erdővel fedett kúpjára (837 m), ahol jól kivehető sáncárkon lépünk át. A mai Magyarország legmagasabban fekvő várhelyének története a múlt homályába vész.
Érdemes kicsit továbbmenni a hegy meredek, északnyugati sziklaletöréséig, ahonnan csodás kilátás nyílik a Mátra északi rengetegére. A sziklateraszról visszamászunk a Galyavár sziklás tetejére, és egészen a keresztező erdészeti szállítóútig megyünk, majd ezen balra fordulunk. A szintben haladó, jelzetlen, de jól követhető, széles kocsiúton jó száz méter után találkozunk a balról feljövő ZO jelzésekkel. Utunk lassan déli irányba fordul a Galya-tető északi oldalában és egy nagy kanyar jobb oldalán találjuk a szépen kiépített, bő vizű Werbőczy-forrást.
Elhagyjuk a széles szállítóutat, jobbra, egy sípálya nyomvonalán kapaszkodunk fel, figyeljük a ZO jelzéseket, mert a rövid, de meredek kaptató végén balra mutatnak, átlépünk egy kis vízfolyáson és széles, hegyoldalba vágott úton emelkedünk lassan a Galya-tető északi oldalában. Pár perc múlva egy turistaút-csomóponthoz érünk, öt irányba vezetnek a különböző jelzett utak, jobbra fordulunk a P, a ZO és a Z∆ jelzéseket követve.
Lassan emelkedő, széles szekérutunk keresztezi a sífelvonót és a pályát, majd kibukkan a galyatetői alsó parkolóban. Itt már-már zavarba ejtően sok jelzést látunk, az Országos Kéktúra is itt megy keresztül. Jobbra megyünk a nagyszálló és a turistaház felé. A rendkívül igényesen átalakított rusztikus stílusú turistacentrumban gyűjthetünk erőt túránk folytatásához.
borítókép, Galyatető Turistacentrum
bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz: kirandulastippek.hu
Megjegyzés küldése