Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

 Hosszú évszázadok óta tehetik ezt, hiszen írásos bizonyítéka van annak, hogy 1448-ban Egerben fürdő működött . A több mint ezer éves egri gyógyforrások közül az egyik legnagyobb kincs a radioaktív hévíz.


Az oszmán uralom idején aztán a törökök által nagy becsben tartott ilidzsák és kaplidzsák biztosították a test és a lélek felfrissülését. Miután Mohamed tanítása szerint a törökök hetente legalább egyszer fürdőztek,

Arnaut pasa Egerben egy gyönyörű, arany kupolás fürdőt építtetett , ahol a hithű mohamedánok pihenhettek és társaloghattak. Ez a csodás, néhány évvel ezelőtt megújított fürdő ma is működik.


A Török Fürdőben a közérzetre is kedvező hatású, radon tartalmú gyógyvíz a medencék alját borító kövek alatt tör fel, három helyen. Ezen kívül még három, élményelemekkel felszerelt medence, szaunák, aroma és gőzkabinok találhatók az épületben. A masszázskínálatban tradicionális török hamam masszázsok is szerepelnek.

A Török Fürdő egy magas színvonalú wellness- és gyógyászati központ, de egy varázslatos hely is egyben, ahol néhány órára maga mögött hagyhatja a valóságot! Közvetlen összeköttetésben van a Török Fürdővel a belvárosban üzemelő parkfürdő, amely 1932 óta működik.

Az öthektáros létesítmény Eger legnagyobb parkjában, az Érsekkertben helyezkedik el, ott hont ad a 2013-ban az Év Európai Fájának választott , 250 éves keleti platánnak. Magyarország egyik legszebb fürdőhelye 2013-ban további medencékkel, szolgáltatásokkal és egy teljes, fedett fürdőházzal bővült. Az egri strandon ott hon érezheti magát a lubickolni, sportolni vágyó látogató, de 28 °C fokos, enyhén radonos gyógyvíz, valamint 37 °C fokos kénestermál medence is várja az enyhülni, és barnulni vágyókat. Eger a vízi sportok egyik hazai fellegvára, vízilabdacsapatunk több bajnoki címet és kupát nyert, jelenleg is Magyarország legjobbja.

A Makovecz Imre által tervezett , Bitskey Aladár Uszoda talán Európa legszebb vízi temploma. A még felújítás előtt álló Bárány István Sportuszoda hazánk első ilyen létesítménye volt, 1925-ben adták át és a medence különlegessége, hogy forrásra épített ék.

www.eger.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top