A hagyományok szerint április 23., Szent György napja a tavasz kezdete, amikor a gazdák kihajthajták jószágaikat.
A Hortobágyon különös ünnep a mai, ugyanis minden évben ezen a napon hagyományos kihajtási ünnepséget tartanak, azonban a járványveszély miatt ez idén is elmaradt. Ennek ellenére az állatokat a napokban kihajtják téli szállásukról, így 1100 anyaállat és 900 borjú róhatja majd a legelőket.
Kosina Péter, a Hortobágyi Nonprofit Kft. gulyása és számadója elmondta, az idei tél takarmány szempontjából nagyon jól telt, mivel minősége és mennyisége teljesen megfelelő.
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondása szerint sokkal jobb az idei hozam mint várták. Tapasztalatai szerint a hideg ellenére szépen sarjad a fű, így remélik ez majd felhizlalja a borjakat, hogy kellő súllyal tudjanak a télbe menni. Annak ellenére, hogy ismét elmaradt a hagyományőrző ünnep, különleges ez az év a Hortobágyon.
„Egy régi tenyésztési programot indítottunk el, és bizony most születtek olyan borjak nem is kis létszámban, amik 40-50 évvel ezelőtt élt alapító bikáknak az utódai. Nyilván mélyhűtött szaporító anyag segítségével tudtuk ezt megtenni” – mondta az ügyvezető, aki reméli, minél hamarabb találkozhatnak majd a vendégek is a borjakkal, nem csak az objektíveken keresztül. Medgyesi Gergely Árpád úgy fogalmazott a puszta néma a látogatók nélkül.
A címlapfotó illusztráció.
szerző: hirado.hu
forrás: M1
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.