“Az írás – miként az asztalos vagy a kovács munkája – elsősorban mesterség. Egyfajta rabszolgaság, amelyet jó humorral könnyebb elviselni.” 99 éve, 1922. október 30-án hunyt el Gárdonyi Géza író, az Egri csillagok szerzője.
>>“Amire az ember emlékezik, az ránázve a jellemző; az a tükör, amely az ő arcát s arca mögött az eget és földet mutatja…” Így beszélt magáról a pálya delére jutott Gárdonyi, 1903-ban, amikor egyénisége eredetére, főbb vonásaira, egyúttal írósága legbensőbb indítékaira hívta fel olvasóinak figyelmét – bevilágítván az utat, amelyen az irodalomba érkezett.
Gárdonyi Közismert fotó alapján született meg az ábrándozó író mása
(Fotó: MTI - Komka Péter)
<<* Az “egri remete”, Gárdonyi Géza Agárdon született 1863. augusztus 3-án Ziegler Géza néven. Középiskoláit a sárospataki gimnáziumban, illetve Pesten végezte, majd az egri tanítóképzőben szerzett diplomát 1882-ben, ezt követően pedig Devecserben, Karádon, Sárváron, Sályban tanított. Gárdonyi nem szeretett tanulni, a főiskolán sikerült egyszer pont magyarból megbuknia. Tanára, Répássy János intette meg: “Fiam, tebelőled sohse lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.” Bár elismert pedagógus nem lett Gárdonyiból, Répássí még megére az Egri csillagok felemelő sikerét.
"Ne nézzetek rám borzalommal,ha meghalok:az a halott a koporsóbannem én vagyok.Csak hamu az, elomló televény.A láng eltünt. A láng, - az voltam én.Sorsomnak gyászán se könnyezetek,s ne mondja a pap: "Ime, porba hullt!"Sirassátok az árva gyermeket,s ne a rabot, aki megszabadult.S mikor a szónok a sirnál beszél,és végül kiált: "Hát Isten veled!"ne le a sírba integessen nékem,fölfelé nyujtson búcsuzó kezet!"Gárdonyi Géza
Lőrincze Lajos mondta egy rádióadásában: “Ha azt kérdezik tőlünk, melyik magyar írót ajánljuk, akitől szép magyarságot tanulhatunk…, akkor az elsők között Gárdonyit szoktuk említeni, ajánlani.” Sokáig különcködő, furcsa embernek tartotta a hivatalos irodalomkritika s ennek révén maga az olvasóközönség is. A “titokzatos, szellemekkel társalkodó egri remete” művészi törekvéseit sokáig nem értették, vagy félreértették. Ezt a homályt nemcsak az egyes kritikusok sűrítették, hanem – különösen halála után – a tudatos hamisítások is.
Az irodalomtörténet – de a köztudat is – Gárdonyi Gézát igen tág érdeklődésű, végtelen tudásvágyú, nagyon olvasott és művelt íróként tartja számon, pedig fiatal korában igencsak nehezen ment neki a tanulás, írását olvashatatlannak, általános ostályzatát gyenge közepesnek minősítették. Már diákkorában verselt, tanítóként prózát is írt, az 1880-as években Győrött, illetve Szegeden újságíróskodott, nevét – mivel Gárdonyban anyakönyvezték – Zieglerről Gárdonyira magyarosítva. 1891-ben került Pestre, ahol Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal együtt alapították és szerkesztették a Jövendő című lapot, amely a Nyugat megjelenéséig a kor leghaladóbb és legszínvonalasabb magyar irodalmi folyóirata volt.
Gárdonyi neve Göre Gábor leveleivel vált ismertté, barátai és írótársai ezért szólították Gárdonyit élete végéig Görének. A paraszti életről szóló rövid történeteket szerzőjük később szégyellte, sőt megtagadta, noha az ellenállhatatlanul mulatságos írások paródiaként és szatíraként egyaránt kiválóak. 1897-ben Egerbe költözött, berendezkedve a teljes elzárkózásra. A rejtőzködést magánéleti dráma is indokolta: Molnár Máriával 1885-ben kötött házassága boldogtalan volt, felbomlott.
Az irodalmi élettel azonban nem szakadtak meg kapcsolatai: publikált több folyóiratban, tagja volt a Petőfi és a Természettudományi Társaságnak, a Vörösmarty Akadémiának, 1920-ban elnökké választotta a Magyar Írók Szövetsége. Gárdonyi igazán népszerűvé Az én falum című novellafüzér (1898), majd az Egri csillagok (1901) megjelenésével vált. A magyar történelemnek ez a különösen hősi pillanata, a város szeretete és a vár képe – amelyre házából ráláthatott – adott ihletet a mű megírásához.
Az Egri csillagok mindmáig az egyik legolvasottabb magyar regény, amelyből Várkonyi Zoltán készített filmet Szász Endre díszletterveivel. Ugyancsak 1901-ben hatalmas sikert aratott Bor című színműve a Nemzeti Színházban. Regényeinek témája az örök szerelem (A láthatatlan ember, Isten rabjai), a viaskodás a női nemmel (Az a hatalmas harmadik, Hosszúhajú veszedelem, Szunyoghy miatyánkja), de megjelenik bennük az idill is (Dávidkáné, Ida regénye). Halála után került elő Földre néző szem című kötete, amelyet fiainak írt, az általa kidolgozott titkosírással. (Gárdonyi kiváló sakkjátékos is volt, 1887-ben nemzetközi versenyt nyert és szerkesztette a Magyar Sakklap című újságot.) Egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, “kivonuló” alkotóinak. Magát “kövek alatt nőtt fűnek” mondta, világnézetében keveredett a misztikus vallásosság az ateizmussal, a racionalizmus az irracionalizmussal. Élete tele volt irányváltásokkal, mégis gazdag líraisággal ábrázolt korokat, helyzeteket, embereket.
bővebben a Cultura Magazin cikkében olvashatsz:
Megjegyzés küldése