Sok szépséget, vadregényes helyet rejt a Mátra. Nem csak a gyerekek kedvelt Öreg nénéje lakik a hegy lábánál, hanem egy valaha volt strand is található Mátrafüreden.
A valaha élettel teli helyen több, mint két évtizede a múltat idéző romok állnak csupán. A környezet viszont ugyanolyan gyönyörű, mint akkor lehetett!
Mátrafüred a Mátra kapujának nevezett Gyöngyöstől 5 km-re található, festőien szép környezetben. Az egykor Bene néven ismert, 370-400 méteres tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő település a Mátra közkedvelt üdülőhelyei közé tartozik. A Mátra hegység patinás turistamúlttal büszkélkedhet: már 1887-ben megalakult a Magyarországi Kárpát Egyesület „Mátra Szakosztálya”.
A Hanák Kolos gyöngyösi ügyvéd és Széky István tanár vezette helyi turistaegyesület – a Mátra Egylet – ebben az időszakban alakította üdülőhellyé Benét, azaz a mai Mátrafüredet. Innen mind a délebbre elhelyezkedő lankás borvidék, mind a hegység magasabban fekvő pontjai könnyen és rövid időn belül – akár gyalogszerrel is – elérhetők.
A vidék az ide látogató turista számára a szép természeti környezet, a friss levegő, a sok napsütés, a jó mátraaljai borok mellett számos látnivalót, túrázási, sportolási lehetőséget kínál. Mindezen túl a szinte a teljes területén klimatikus gyógyhelyként számon tartott Mátrát a gyógyulni vágyók keresik fel előszeretettel.
A fürdőzésre pedig van igény!
A fürdőzés az embertől elválaszthatatlan, kultúránkban pedig a 20. század közepétől kezdve tömegjelenséggé és mindenki számára elérhetővé vált.
Emellett viszont a fürdőkben eltöltött idő jelentősen lerövidült. Ma már leginkább az egynapos látogatások a jellemzők, ezért fontos a pozícionálásra való törekvés, vagyis az, hogy minden fürdő nyújtson valami egyedit.
A mátrafüredi strandfürdő esetében az egyediség többek között maga a környezet, ezért célom volt a fürdő különös természeti értékekkel bíró területének kiemelése, az azzal való együttlétezés megvalósítása, valamint a fürdőzés és a hegyvidék hangulatának összeegyeztetése.
Kakas Bea
szöveg forrása: epiteszforum.hu
A valaha élettel teli helyen több, mint két évtizede a múltat idéző romok állnak csupán. A környezet viszont ugyanolyan gyönyörű, mint akkor lehetett!
Mátrafüred - képeslap, strandfürdő, 1973. mandadb.hu
A Hanák Kolos gyöngyösi ügyvéd és Széky István tanár vezette helyi turistaegyesület – a Mátra Egylet – ebben az időszakban alakította üdülőhellyé Benét, azaz a mai Mátrafüredet. Innen mind a délebbre elhelyezkedő lankás borvidék, mind a hegység magasabban fekvő pontjai könnyen és rövid időn belül – akár gyalogszerrel is – elérhetők.
A vidék az ide látogató turista számára a szép természeti környezet, a friss levegő, a sok napsütés, a jó mátraaljai borok mellett számos látnivalót, túrázási, sportolási lehetőséget kínál. Mindezen túl a szinte a teljes területén klimatikus gyógyhelyként számon tartott Mátrát a gyógyulni vágyók keresik fel előszeretettel.
A fürdőzésre pedig van igény!
A fürdőzés az embertől elválaszthatatlan, kultúránkban pedig a 20. század közepétől kezdve tömegjelenséggé és mindenki számára elérhetővé vált.
Emellett viszont a fürdőkben eltöltött idő jelentősen lerövidült. Ma már leginkább az egynapos látogatások a jellemzők, ezért fontos a pozícionálásra való törekvés, vagyis az, hogy minden fürdő nyújtson valami egyedit.
A mátrafüredi strandfürdő esetében az egyediség többek között maga a környezet, ezért célom volt a fürdő különös természeti értékekkel bíró területének kiemelése, az azzal való együttlétezés megvalósítása, valamint a fürdőzés és a hegyvidék hangulatának összeegyeztetése.
Kakas Bea
szöveg forrása: epiteszforum.hu
Megjegyzés küldése