Galyatető
A Mátra Egylet már a dualizmusban, 1894-ben épített itt menedékházat, de az épület az első világháború előtt tönkrement. Az 1921–1924 között épült újabb épület a második világháború alatt pusztult el. Galyatető fejlesztése az 1960-as években indult meg, vállalati üdülőket, hétvégi pihenőházakat emeltek. A Galyatetőre vezető út több pontjáról is remek panoráma nyílik a Kékesre, ezért a hegycsúcs gyalogos túrák kedvelt célpontja is lett.
A településen található a Hunguest Grandhotel Galya, amelyet sokan ma is a galyai Nagyszállóként emlegetnek. A hotel 1937 és 1939 között épült öthektáros területen, és kora luxusszállodájának számított, amelyhez minden építőanyagot szekérrel hordtak fel Gyöngyösről, illetve a környező településekről. A szállodához tartozó
több, zárható garázzsal rendelkező melléképületben külön sofőr-, illetve cselédlakásokat alakítottak az előkelő vendégek alkalmazottainak elszállásolására.
Már átadásakor rendelkezett uszodával, amelyhez a vizet lajtos kocsikkal hordták fel Gyöngyösről.
A szállodát teljes önellátásra tervezték, erre utal az üvegház vagy növények részére kialakított úgynevezett előnevelők létesítése. Az évek során az épület neve többször változott: a kommunizmus alatt volt Élmunkás Üdülő, SZOT Szálló, majd ismét Nagyszálló. Neves vendégei között szerepel többek között Illyés Gyula, Németh László írók, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrász, Honthy Hanna színművész és Kodály Zoltán zeneszerző. A szállodában forgatták a Havasi napsütés című, 1940-ben bemutatott filmet Tolnay Klári, Turay Ida és Csortos Gyula főszereplésével.
Kékestető
A Kékest már az 1897-ben megjelent Mátrai kalauz című kiadvány is említi. Ekkor a Mátra Egylet (a Magyar Turista Egyesület mátrai osztálya) által 1888-ban keményfából épített, 20 méter magas Vass-kilátó állt a tetőn, amely Vass József népjóléti miniszterről kapta nevét. Az 1926-ban menedékkunyhóval kibővített torony azonban 1938-ra veszélyessé vált, ezért bezárták, és a második világháború alatt le is bontották.
1933-ra felépült a kékestetői gyógyszálló, valamint a beruházás részeként a Mátraházáról a Kékesre vezető öt kilométeres út. A trianoni békediktátum után, az 1920-as és 30-as években új lendületet vett itt a sísport: a déli lesiklópályát 1933–34-ben, míg az északit 1934–37 között alakította ki a Mátra Egylet, illetve a Magyar Síszövetség. Az első sífelvonót az 1950-es évek közepén építette ki a Honvéd síszakosztálya.
A gyógyszállót a kommunisták az 1950-es években államosították és szanatóriummá alakították át.
Működő kilátó még az 1960-as évek elején sem volt a Kékesen, csak a Távközlési Kutató Intézet nyolcemeletes tornyából lehetett körbetekinteni, külön engedély birtokában. Az 1958-ban épült antennatorony helyett 1981-ben készült el a jelenleg is álló Kékestetői tévétorony.
Lillafüred
A Fenyőháza és a Kolozsvár melletti Magura mellett 1891-ben adta gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter a lakosságnak Lillafüredet, amely nevét gróf Pejacsevich Tivadarné, Vay Erzsébet (Lilla) bárónőről kapta. Ekkor épült fel a ma is használatban lévő kétemeletes szálló, amelyhez az idők folyamán több villa csatlakozott.
Az Alföldhöz legközelebb eső vadregényes hely szépségeit már sokkal előbb felfedezték, különösen Nagy Lajos (1340–1380) és Mátyás király (1458–1490) idejében centruma volt már a bükki vadászatoknak. Sokat adott a hely szépségéhez, amikor a Garadna-patakot megduzzasztották mielőtt a Szinvába torkollott, hogy vizét a hámorok „szolgálatára befogják”, s ezzel létrehozták a Hámori-tavat, amelyet sokáig a német Teich (tavacska) kifejezés nyomán Tájnak neveztek.
Bethlen István miniszterelnök építtette át a szállót és környékét, amellyel Lillafüredet és a Bükköt nagyszabású téli nyaralóhellyé alakították át. Az 1960-as évek végén Lillafüreden elkészült egy sílift, amelynek funkciója elsősorban a versenyzők kiszolgálása volt.
Normafa
A budai hegyvidéken élt sváb öregek csak Viharbükk néven emlegették, a Normafa elnevezést csak a 19. század közepétől használjuk. A környék mindig kedvelt kirándulóhely volt, többek között a Nemzeti Színház társulata is szívesen járt ide piknikezni. 1840-ben egy ilyen kirándulás alkalmával a kor kedvelt színésznője, Schodelné Klein Róza fantáziáját megmozgatta a hatalmas, magányosan álló bükkfa, amely Bellini Norma című operájának színházi díszletére emlékeztette, ezért a színésznő elénekelte a fa alatt a Norma-áriát. Ettől kezdve kezdték el Normafának nevezni a bükkfát, mely elnevezés lassan átterjedt a fa körüli rétre is, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a fővárosra.
A Normafánál az 1920-as években két síugrósánc is létesült, amelyek a hazai bajnokságok mellett nemzetközi síugróversenyeknek is otthont adtak.
A szánkózás szintén a havas téli napok kedvelt szórakozásai közé tartozott. A szánkósport népszerűsítésére az I. világháború előtt szánkópálya épült, melyen az élet a háború után újraindult, sőt versenyeket is rendeztek. A Normafa virágzó sportéletének a II. világháború átmenetileg véget vetett, de az a dúlás után hamar újjáéledt.
A Kis-Normafa lesiklópályáján 1971-ben készült el hazánkban az első elektromos meghajtású drótköteles sífelvonó, amely ma már nem üzemel, ahogyan a hajdani két síugrósánc is történelem csupán.
Dobogókő
A téli turistáskodás és síelés komoly múltra tekint vissza Dobogókőn. A 19. század végén a Magyar Turista Egyesület Thirring Gusztáv és Téry Ödön vezetésével elkezdte a turistautak kijelölését a környéken, mely a fővároshoz közeli fekvésének, a változatos erdei utaknak és a panorámának köszönhetően alkalmas kirándulóhely volt. Dobogókőn épült fel az ország egyik első turistaháza, a báró Eötvös Loránd Menedékház, melyet Pfinn József tervei alapján 1898-ban adtak át. A faház mellett 1906-ban felépült a nagyobb kőépület.
A trianoni békeszerződést követően, 1923-ban Dobogókőn hozták létre a mai Magyarország első sípályáját.
Sétálók a Visegrádi-hegység havas erdejében, a dobogókői turistaház közelében, 1966. január 15-én (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Dobogókőn áthalad az Országos Kéktúra útvonala. A báró Eötvös Loránd Menedékház faépületében ma Turistamúzeum működik, a kőépület jelenleg is turistaházként funkcionál.
A sípályánál áll a Zsindelyes Vendégház, Makovecz Imre első, számára nemzetközi ismertséget hozó épülete.
A téli Balaton
Már az 1870-es évektől divatba jött a korcsolyázás a Balaton jegén, illetve a befagyott tavon a korcsolyás átkelés, emellett a fakutyázás is elterjedt. A fakutya egy támlaszék alakú szánkó, amelyre miután az utas ráült, kétoldalt szeges végű farúddal mozgatta a szánt. Az 1880-as évektől a jégvitorlázás is megjelent a Balatonon.
A trianoni békeszerződést követően felértékelődött a Balaton idegenforgalmi szerepe, a Horthy-korszakban kampányok segítségével is igyekeztek fellendíteni a tóhoz irányuló turizmust. A téli Balaton idegenforgalmi értékét az 1930-as években ismerték fel. A korabeli filmhíradók képkockáin megelevenedtek a fővárosi fakutyázók, az elegáns jégtáncosok, a curlingező csoportok, az egymás ellen küzdő jéghokicsapatok, sőt a jégmotorosok is. Ebben az időszakban elsősorban a nagyobb szállodával rendelkező fürdőtelepülések – Balatonalmádi, Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Hévíz – fogadták a vendégeket.
A két háború közötti időszakban – a hideg teleknek és a sikeres reklámkampánynak köszönhetően – valóban megélénkült az élet a tavon, és ebbe a helyiek is bekapcsolódtak. A nagyobb települések, Füred, Földvár, Keszthely vagy Siófok szállodái alkalmasnak bizonyultak a téli pihenésre is, ezért sok esetben táncestélyt, jelmezes mulatságokat is tartottak a nagyobb hotelekben.
A téli Balaton régi világát ma is megidézik a régi fotók és a filmhíradók tudósításai. Ezek a történeti források is alátámasztják mindazt, amit cikkünkben bemutattunk: a 20. század első felében a téli Balaton fejlődésnek indult, megnőtt a társas események, a szórakozási és pihenési lehetőségek száma, és a téli Balaton kiemelt propagandát kapott. Ezt a folyamatot törte meg a második világháború és az azt követő kommunista politikai berendezkedés újfajta, munkásközpontú Balaton-fejlesztési koncepciója.
Címlapfotó, Miskolc, 1955. február 4. Az Eger felé vezető behavazott autóúton túristák mennek sílécekkel. MTI Fotó: Pálvölgyi Ferenc
Megjegyzés küldése