0

Vajon mivel itatta le Odüsszeusz a küklopszot, és hogy merül fel a szicíliai normann palotaépítészet a feldebrői templom kapcsán? Hogyan végezte be életét a hős Dobó István? És végezetül: hogy jön ide a bor? Tartsanak velünk ezen a nem mindennapi kultúrtörténeti utazáson!

Messziről indítok, de higgyék el, megéri! Tudják, mivel itatta le Homérosz hőse, a leleményes Odüsszeusz a küklopszot, hogy mentse társai életét? Az ókori világ leghíresebb borával, az iszmaroszival, ami annyira édes volt a leírások szerint, hogy csak hússzoros hígításban lehetett élvezni, és akkoriban a görög hajósok bizony tengervízzel higították a boraikat!

„én magam indultam tüstént, kiszemelve tizenkét
legderekabb társat, s bőrtömlőt töltve meg édes
éjszinü borral, amit nekem Euanthész fia nyujtott:
Phoibosz papja, Marón – Phoibosz volt Iszmarosz őre –,
mert megkíméltük feleségét és a fiát s őt,
félve az istentől: Phoibosz lombos ligetében
élt ugyanis.”

Az idézetből (Devecseri Gábor kiváló fordítása) kiderül az is, hogy a bor bizony vörösbor volt, valószínűleg a mediterráneumban ismert szalmaborok iskolapéldája, ahol a szőlőt teljes érettségben leszedték, majd szalmaágyra terítve aszalták a napon, hogy a cukor koncentrálódjon a bogyókban. Később az így kapott mazsolát felöntötték édes borral, majd az újbóli préselés során rendkívül édes és koncentrált bort kaptak.

Ha ismerősnek tűnik a metódus, nem véletlenül. Így készül a passito borok mindegyike Itáliában, amelyek közül kiemelkedik a passito di Pantelleria, mivel a szigetet a görögök után az arabok hódították meg, akik tökélyre fejlesztették a mazsolakészítést. És így készült egykor az egri aszú is (bizony!), azt leszámítva, hogy itt egy természetes folyamat részeként már a tőkén aszalódott a szőlő, szüret előtt.

A görög világ aztán lehanyatlott, bár sokkal később, mint hinnénk, hiszen Bizánc egészen az újkor hajnaláig őrizte vezető szerepét és a görög kultúrát Európában, erről tanúskodik a mai napig az isztambuli Hagia Sophia vagy éppen a szicíliai paloták és katedrálisok.

Apropó, Bizánc! Azt hinnénk, hogy a magyar uralkodók, élükön Szent Istvánnal a római katolikus hit mellett tették le a voksukat, ez azonban szintén nem olyan egyértelmű, legalábbis erről tanúskodik a feldebrői templom, ami eredetileg görög kereszt alaprajzú volt, vagyis centrális elrendezésű, öthajós épület, a közepén nagy kupolával.

Persze a templomot később átépítették, úgyhogy ma már csak az idegenvezető mesél az épület bizánci gyökereiről, illetve az altemplom Árpád-kori freskóiról. Ha pedig ez az alap, legalábbis a közös, kultúrtörténeti alapunk, hiszen mi máson is nyugszik az európai kultúra, mint a görög-zsidó gyökereken, akkor itt az idő, hogy bontsunk egy classicus bikavért mint kései mementóját a már az Árpád-korban ide telepedett szőlőművesek munkájának.

„Jaj úgy élvezem én a strandot!“

Az egri Török Fürdő központi épülete és medencéje – a művészettörténészek egybehangzó véleménye szerint – 1610 és 1617 között épült. Az ottomán fürdőkultúra azonban sokkal régebbi, mint hinnénk! Az Anatóliából kirajzó oszmán-törökök Konstantinápoly meghódításakor nem csupán a lófarkas zászlót tűzték ki a keresztény templomokra, de bizony fejlett közfürdőrendszert is találtak.

Hogyan volt ez lehetséges? Nos, igaz, hogy a Római Birodalom, ahol tökélyre fejlesztették a fürdőt mint intézményt, lehanyatlott 476-ban, de a Keletrómai Birodalom Bizánc néven még 1000 évig fennállt, pont amíg a törökök el nem foglalták.

Tudják hogy nevezték magukat akkoriban a helyiek? Rumi vagyis római. Nem véletlen, hogy az oszmán seregek később rettegett ruméliai hadteste is ezt a nevet őrizte meg, hiszen innen hurcolták el a sereget alkotó janicsárok zömét gyerekkorában. Ha pedig már ott voltak a fürdők, természetesen megőrizték, sőt használni is kezdték őket a derék törökök. Nem is tehettek másként, a Koránban, az iszlám vallás szent könyvében ugyanis ez áll:

„ … Allah vizet bocsát le az égből, és újjáéleszti vele a földet, miután az már meghalt … „ (2. szúra 164).

A víz tehát szent dolog, ami, ugye, nem csoda egy sivatagi kultúrában, ráadásul a napi öt ima előtt kötelező a rituális mosakodás is. Evlija Cselebi, a kor híres török utazója így írt az egri fürdőkről:

szerző: Ercsey Dániel

bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz:

Megjegyzés küldése

 
Top