89 éve, 1933. januárjában született Rockenbauer Pál, a magyar televíziós természetfilmezés megteremtője, a Másfélmillió lépés Magyarországon című, az ország természeti szépségeit bemutató tévésorozat rendezője.
Rockenbauer Pál 1933. január 14-én született Budapesten. Az ELTE Természettudományi Karának földrajz–biológia–kémia szakának elvégzése után, 23 évesen került a formálódó Magyar Televízióhoz. A Szabadság téri épületben – akárcsak többi kollégája – úgy kezdett a munkához, hogy nem volt kitől ellesnie a szakmát: nem voltak elődei. A maga készítette műsorok sikereiből, kudarcaiból tanult.
Ismeretterjesztő és természetfilmjei forgatása során bejárta az összes földrészt, még az Antarktiszra is eljutott, és mindenhonnan színesen, izgalmasan tudósított. 1965-ben Levante vizén címmel ő rendezte az első magyar expedíciós filmsorozatot.
A forgatócsoport egy nyarat töltött a Székesfehérvár nevű hajó fedélzetén, bejárva a Földközi-tenger keleti medencéjét, ebből az úti élményből született meg a Szívességből a mediterránban című könyv is. Rockenbauer Pál A napsugár nyomában című sorozata 1971-ben már szárazföldön vezette körbe a nézőket. 1970-ben elvégzett egy hegymászó tanfolyamot, így később filmet forgathatott a Hawaii-szigeteki Mauna Kea tűzhányóról, a Kilimandzsáróról, majd 1982-ben filmet készített egy pamíri hegymászó túráról, Kecskeméttől a Pamírig címmel. Rockenbauer Pál alapító tagja volt a Magyar Televízió Natura szerkesztőségének, amelyet 1978. április 1-jén hoztak létre; itthon ez volt az első közszolgálati műhely, amely természetfilmezéssel foglalkozott.
Nagy álmát 1979-ben valósíthatta meg: Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatában úgy mutathatta be a magyar tájat, a magyar embereket a közönségnek, ahogyan ő látta.
A maroknyi stáb kétévnyi előkészítő munka után vágott neki, hogy végigjárja az országos kéktúra útvonalát. Hónapokon át gyalogoltak: felkeresték az útjukba eső nevezetességeket, részt vettek mulatságokon, családi és falusi ünnepeken, és kamerájukkal mindent rögzítettek.

A sorozatnak elsöprő sikere volt, ezért készült el 1986-ban a folytatás, a dél-dunántúli kéktúra útvonalát bemutató És még egymillió lépés. Az elkészült anyagot már csak halála után mutatták be, a folytatásának tekinthető Kerekek és lépések című műsor elkészítésében pedig már nem tudott részt venni. A Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatot 1996-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Rockenbauer Pál 1987. november 26-án egy kirándulás alatt halt meg, hamvait kívánsága szerint a Mecsek lábánál, a több száz éves zengővárkonyi szelídgesztenyésben egy nyers, vörös márványkő alatt helyezték végső nyugalomra.
Munkásságát őrzik filmjei, emlékét pedig azok a természetjárók, akik a róla elnevezett 400 kilométeres emlékutat róják. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség minden év novemberének utolsó szombatján emléktúrát szervez Zengővárkonyba, Rockenbauer Pál végső nyughelyére.
Megjegyzés küldése