0

Kistálya nevének első fennmaradt írásos említése 1382-ből való. Az egri prépost birtoka volt egészen a 20. századig.

1552-ben, Eger első ostromakor a falvak lakossága a környező riolittufába vájt barlanglakásokban rejtőzött el. A települések később kihaltak, majd újra benépesültek (Andornak 1564-ben, Kistálya 1690 körül). A barlanglakások később a Rákóczi-szabadságharc idején is menedéket biztosítottak a lakóknak.

Az egykori Andornak községben írta meg Petőfi Sándor 1844 februárjában „Eger mellett” című költeményét, amikor Eger felé utaztában megállt a helységben.

1916-ban Andornakon halt meg Mocsáry Lajos haladó demokrata politikus.

Andornaktálya 1939 szeptember 27-én jött létre Andornak és Kistálya egyesülésével. 1945-ig Borsod vármegye Mezőkövesdi járásához tartozott.

A település az egri borvidéken helyezkedik el, ezért lakosai hagyományosan mezőgazdasággal és bortermeléssel foglalkoznak. Napjainkban Andornaktálya az egri agglomeráció részeként egyre inkább kertvárossá válik, ahonnan a lakók jelentős része a megyeszékhelyre jár dolgozni.

A Bükk-vidék központi területének legdélebbi nyúlványán, az Eger-patak völgyében, a 2501-es úton fekszik Eger és Nagytálya között, Egerrel szinte teljesen egybeépülve. Településszerkezete szerint dombvidéki sorfalu; csaknem 5 kilométer hosszú. A község nyugati szélén húzódik a Füzesabony–Eger-vasútvonal, amelyen már csak a kistályai részen található Andornaktálya megállóhely működik, az andornaki Andornaktálya alsó megállóhely nem.

Nevezetességei
  • Mocsáry-kastély: klasszicista stílusú, Marco Casagrande tervei alapján épült, jelenleg fogyatékosok rehabilitációs otthona.
  • Kerti gloriett: nyolc toszkán oszlopon gyűrűs kőpárkány, fölötte félgömb alakú kupola látható.
  • Római katolikus templom: a korábban összedőlt templom helyén épült 1767 és 1779 között; Sarlós Boldogasszony tiszteletére van felszentelve; késő barokk stílusú.
  • Sárga Zsidó kocsma: a jelenlegi Rákóczi u. 255. szám alatt állt;[15]de már lebontották. Petőfi ebben a kocsmában írta Eger mellett című versét.
  • Pincerendszer és barlanglakások: a legenda szerint egészen Miskolcig el lehetett menni bennük.
forrás: wikipedia.org

Megjegyzés küldése

 
Top