Eger nevének hallatán sokaknak minden bizonnyal elsőre a vár, a Dobó tér, vagy épp a Szépasszony-völgy ugrik be – teljes joggal. Az érseki székhely és környéke számos látványossággal csalogat, amelyek közül a túra útvonala is igyekszik minél többet felfűzni.
Ennek megfelelőan az impozáns méretekkel bíró bazilikától indulunk, melynek hossza 90 méter, a kupola 40, a torony pedig 55 méter magas; ehhez képest egészen gyorsan, hat év alatt (1831-37 között) épült meg az egri főegyházmegye főszékesegyháza.
Magát az egyházmegyét Szent István az elsők között, valószínűleg 1004-ben alapította, eleinte kilenc, később 14 vármegye, illetve a Jászság tartozott fennhatósága alá, Hevestől kezdve egészen Máramarosig. Központja kezdetben a várban volt, azonban a török hódoltság idején többnyire protestáns várkapitányok voltak Eger urai, és 1566-ban Mágóchy Gáspár nemhogy a várból, de még Egerből is eltávolíttatta a püspök és a káptalan székhelyét (amely Kassára került). A püspökség a törökellenes harcokat követően költözhetett vissza Egerbe, és 1804-ben emelte azt VII. Piusz érseki rangra.
A kis történelmi kitérő után lássuk, mit köszönhetünk az egri érsekségnek: az érseki palota mellett (vagy inkább alatt) az érseki pincerendszert, a bazilikát, vagy éppen a főegyházmegyei könyvtárat. Az érseki palotában ma látogatóközpont működik, ahol autentikus környezetben ismerhető meg az érsekek világa. A 4 kilométer hosszú alagútrendszerben a pince múltját és jelenét (itt tárolták az egyházi tized keretében összegyűjtött évi 10-13 millió liter bor egy részét, és persze az érsek saját borát is), a pinceépítés, szőlőtermelés, borkészítés lépéseit mutatják be.
A pincéből kikeveredve a felszínen a Dobó tér felé érdemes indulni valamelyik szűk, de hangulatos kis utcán. A város főterén a barokk építészet gyöngyszemei mellett a szocialista érában született Centrum Áruház is megcsodálható a téren, melyet kelet felől a házak mögött-felett a mindenki által ismert egri vár látványa ural. A vár neve összeforrt az 1552-es nevezetes ostrommal, bár természetesen már korábban is állott erősség a helyén: a korábbi kisebb erődöt a tatárjárást követően bővítették ki és erősítették meg. A 16. század közepén a végvárrendszer fontos láncszeme volt az erődítmény, melynek kapitánya 1548-tól Dobó István volt, aki elsődleges feladatának annak megerősítését tekintette. Nyilvánvalóan számított az előbb-utóbb bekövetkező török ostromra, amit végül négy évvel később Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányítottak, de a védők hősiesen visszaverték a próbálkozásokat öt héten keresztül a sokszoros túlerő ellenére.
A várban számos kiállítás várja a látogatókat: megismerkedhetünk az erődítmény történetével, alászállhatunk a kazamatákba, borzonghatunk a börtönkiállításon, vagy szembenézhetünk a panoptikumban az Egri csillagok hőseivel. Gárdonyi Géza egri alkotóévei alatt írta az ostromról mindenki által ismert regényét; az író háza emlékhelyként működik, nem messze a vártól, érdemes felkeresni (a túrán az utolsó pár kilométeren esik útba inkább). A törökök azonban 1596-ban elfoglalták a várat, és hosszú távra rendezkedtek be a városban, erről tanúskodnak a ma is fellelhető török emlékek: a minaret, egy ma is működő, illetve egy romjaiban megtekinthető fürdő. Bár számos múzeumot, templomot, érdekességet rejtenek még az egri utcák, ideje elindulni a Bükk irányába (és akár még egy napot szánni a város felfedezésére a bringázás előtt vagy után).
Eger belvárosát átszeli az Eger-patak partján futó kerékpárút, amely észak felé egészen Felsőtárkányig vezet, így ezen indulunk a Bükkalja meghódítására.
A hol jobban, hol kevésbé jól kiépített bringaút a város határában igazi biciklis sztrádává alakul – ezt a jelzőt minősége és forgalma alapján egyaránt kiérdemli.
Felnémet határában jobbra kell fordulni, majd innen a fatelep mellett kanyarogva érjük el a Felsőtárkányba vezető utat. A bringaút innen a felsőtárkányi erdei vasút egykori pályája helyén halad: a mai rövidke vonal, ahol lehet még a kisvasúton utazni, egy hosszabb hálózat része volt valaha. 1915-ben fakitermelés céljából fektették le az első sínpárakat, majd az I. világháborút követően lendült fel igazán a forgalma, ekkor összekötötték Felnémettel, majd 1938-ban a Berva-völgy felé épült szárnyvonal a kőbányában kitermelt nyersanyag szállítására, 1965-ben pedig a Felsőtárkány melletti dolomitbánya is iparvágányt kapott. Mára csak a személyszállítás maradt a Stimeczházig vezető öt kilométeres szakaszon. A kisvasút végállomásához közel találjuk a Szikla-forrás vizének felduzzasztásával kialakított tavat, amelynek partján meg lehet pihenni a következő szakasz előtt, amely egy hosszú emelkedőt is tartogat.
A falut a Miskolc felé vezető úton, egy szurdokon keresztül hagyjuk el, és egy szélesebb, enyhén emelkedő völgyben kerekezünk az első elágazásig, ahol jobbra térünk, egy erdőgazdasági útra. (Kerékpáros útirányjelző tábla is mutatja a Bogácsra vezető utat, így nehéz eltéveszteni azt.) Itt kezdődik a komolyabb emelkedő, amelyen 200 méter szintet kell leküzdeni öt kilométeren – az emelkedő (és egyben a túra) legmagasabb pontját könnyedén felismerhetjük egy vadászházról (Völgyfő-ház). Innen Bükkzsércig kellemes gurulás áll előttünk a Cseresznyés-patak völgyében.
A faluba érve egy rövid kitérőt ajánlott tenni a riolittufába vájt borospincékhez (aszfaltúton nem megközelíthető). A hangulatos pincesort a könnyen megmunkálható kőzetet kihasználva hozták létre a szőlőhegy alatt, azonban – mint később látni is fogjuk – nem csak borospincéket alakítottak ki belőle a környéken, hanem barlanglakásokat is.
Mielőtt azonban ez utóbbiakat megtekintenénk, egy valódi barlang is (majdnem) útba esik Bükkzsérc és Cserépfalu határán: a Suba-lyuk az egyik legfontosabb hazai ősember-lelet otthona. Az itt előkerült csonttöredékek egy 25-35 év körüli nő, illetve egy három év körüli gyermek 60-70 ezer éves csontjai lehetnek, akik valószínűleg vadászatból éltek, a fő zsákmányuk a barlangi medve, a vadló, a zerge, a nyúl, a mamut lehettek. A barlangot rejtő Hór-völgy bejáratánál (a túra útvonala mellett) egy látogatóközpont várja az erre járó turistákat, a bükkaljai kőkultúra geológiai alapjait (a miocén kori vulkáni folyamatokat és földtani formációkat, felszínalaktani képződményeket), valamint kultúrtörténeti értékeit (a kőmegmunkálás emlékeit, és a kaptárköveket) ismerhetik meg a látogatók. Külön tárlat mutatja be a bükki ősemberkutatás kezdetét, a Suba-lyuk barlang 1932-ben történt feltárásának rekvizitumait és eredményeit, és a neandervölgyi ősember világát. A látogatóközpont körüli pihenőhely tökéletes választás a magunkkal hozott szendvics elfogyasztásához, de az itt működő étterem kínálatából is válogathatunk.
A rövid gurulással elérhető Cserépfaluban is van miért megállni: mint minden valamirevaló környékbeli faluban, természetesen itt is találunk pincesort, de felfedezhetjük „Kisamerikát”, és a Milleniumi kilátóból vethetünk egy pillantást a tájra. Kisamerika nem más, mint az itteni barlanglakások gúnyos elnevezése: a reformátusok ragasztották rá ezt a nevet, utalva arra, hogy amíg a falu gazdagabb lakói a világgazdasági válság idején Amerikába vándoroltak ki, addig a szegények tufa-falba ásták lakásaikat, így csak „Kisamerikáig” jutottak. Valószínűleg az 1900-as évek elején alakították ki ezeket az üregeket, egy 1938-as adat alapján tudjuk, hogy akkor tizenkét barlanglakásban 36-an éltek itt. (Ami egyébként nem is sok, mert ugyanez a forrás arról tanúskodik, hogy a környező tíz településsel együtt 805 ilyen lakást számoltak össze, amelyben 4005 lakó élt.) 1975-ben az egyik lakásban még biztosan élt valaki, mára csak szomorú mementói egy letűnt korszaknak. A barlanglakások feletti dombon álló kilátó formájával a környéken sok helyütt megtalálható kaptárköveket idézi, apró nyílásai pedig a Göncölszekér csillagképét formázzák.
Az elsősorban fürdőjéről ismert Bogács innen csak pár kilométernyi gurulás a Hór-patak kiszélesedő völgyében. A méltán ismert gyógyvíz egy kisebb baleset folytán tört a felszínre: a falu határában alapvetően kőolaj után kutattak 1955-ben, amikor egy elővigyázatlan mozdulatnak köszönhetően a körülbelül 465 méter mélyen lévő fúrószár 5-7 métert zuhant a már kifúrt lyukban, és átütötte az alapkőzetet. Tíz perccel később már a felszínen volt a 60-70 fokos, kalcium-, magnézium-hidrogén-karbonátos, kénes gyógyvíz, amely hatékonyan elősegíti a reumatikus, ízületi, mozgásszervi betegségek gyógyulását, de törések utókezelésénél is hasznos, ahogy ivókúrára is alkalmas. Azok a szerencsések, akiknek nincs szükségük arra, hogy a gyógyvizes medencék valamelyikében kúrálják magukat, a csúszdaparkot is kipróbálhatják, a gyerekek pedig további két medencében élvezhetik a strandolást.
Kevésbé ismert látnivalója a falunak a temetőben álló Árpád-kori templom. A Tours-i Szent Márton tiszteletére szentelt istenháza 1248-ban már biztosan állt, ekkor még román stílusú épületként, amt később gótikus stílusban építettek át. A régi épület a kutatások alapján nagyobb, akár háromhajós építmény lehetett, talán altemploma is volt, és még az is lehetséges, hogy egy kolostor része volt. A masszív építménybe érdemes bemenni, ha nyitva van, sajátos belsőt rejtenek az ódon falak.
Noszvajon a De la Motte-kastély mellett a Gazdaház, a barlanglakások, vagy éppen a Magtár miatt érdemes megállni a faluban. A kastélyt Szepessy Sámuel építtette 1774-1778 között, késő barokk, copf stílusban épült, a „magyar kastélyépítés miniatűr remeke”, ahogy a település honlapja fogalmaz. A kastélyt körülvevő park angolkertként került kialakításra, a tiszafától az oszlopostölgyig, a különleges akáctól a liliomfáig sokféle fakülönlegességet és díszcserjét lehet felfedezni. Odabent gazdagon díszített helyiségeket, eredeti, tölgyfából készült ajtókat és ablakokat találunk míves zárakkal, a díszteremben pedig az építés korabeli copf stílusú cserépkályha csodálható meg. A Gazdaház, azaz a noszvaji tájház eredetileg jómódú, földműves családban két testvér két háztartása számára építették 1889-ben, tájházként 1976 óta funkcionál, és amellett, hogy helytörténeti kiállításnak ad otthont, a tájház két kemencéjében tájjellegű finomságok készülnek jeles eseményekkor, és a Szilva-nap alkalmával itt mutatják be a szilvalekvár főzés minden csínját-bínját is.
A barlanglakások (melyeket legegyszerűbben a faluba befelé gurulva érhetünk el egy kis kitérővel) egy egészen más életformát mutatnak be, bár itt módosabb gazdák is éltek (akik akár tornácot is vágattak maguknak a lakások elé), nem csak a falu legszegényebb lakosai, mint ahogy azt Kisamerikában láthattuk. A jól formálható riolittufát már eleve úgy termelték ki, hogy a helyén kialakíthatóak legyenek a barlanglakások, amelyeket lakóik szép lassan elhagytak. 1997-ben jött létre a farkaskői alkotóműhely (a lakások a Farkaskő-dűlőnek nevezett részen találhatók), amelynek első célja a leromlott állapotú lakások helyreállítása volt; mára ez sikerült tíz lakás esetében, amelyek az Alkotótelep részeként képzőművészeti, zenei, tájépítészeti összejöveteleknek adnak otthont.
Noszvajról továbbtekerve egy kiadós mászás vár még a túrázóra, ami közben egy kis kitérővel meg lehet pihenni a csodás környezetben fekvő síkfőkúti tavak partján. A hat forrás által táplált Kánya-patak festői szépségű völgyében az 1930-as években kezdték el kialakítani az üdülőhelyet, amely már akkor az egriek kedvelt célpontja volt. Korábban a Szent Imre-forrás vizéből kialakult tavat fürdető tóként használták (a XVII-XVIII. században még a juhtartás dominált errefelé, nem a turizmus), a Kánya-patakon vízimalom működött, ma pedig sok száz hétvégi ház bújik meg a lombok között.
Noszvaj és Eger között már csak a Nagy-Eged oldalába kell felkapaszkodni, amely az egri borvidék legmagasabban fekvő, és legértékesebb termőhelye. Érdemes itt megemlékezni az itteni borokról, melyek közül a legismertebb a bikavér, amely egy több szőlőfajtából készülő cuvée. A borvidék legjellemzőbb fajtái egyébként az olaszrizling, a chardonnay, a hárslevelű. A fehér szőlőfajták közül a leányka, míg a kékszőlők között a kékfrankos, a merlot, a cabernet franc, a pinot noir, a portugieser, a kadarka és a cabernet sauvignon dominálnak. Egerbe visszaérve érdemes megkóstolni egy jó helyi bort, akár a Szépasszony-völgy pincéinek valamelyikében időzve egy kicsit.
Az összefoglaló, forrás eredeti helye: » TERMÉSZETJÁRÓ - ...
Megjegyzés küldése