Szombaton a reggeli imát követően Hadházi Jácinta domonkos nővér előadásával folytatódott az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat programja. Mint mondta, hivatástörténetében fontos szerepe van Egerszalóknak. A domonkos nővér rámutatott:
Isten álma rólunk megegyezik legmélyebb vágyainkkal, jeleket ad újból és újból, hogy megmutassa, mi az utunk.
Délután Földi-Kovács Andrea televíziós személyiség, előadó tanúságtételét hallgatták meg a jelenlévők.
Ezt követően a műhelyeket látogathatták meg a résztvevők, az előadókon túl számos szerzetesközösséggel és lelkiségi mozgalommal is megismerkedhettek. Az elhangzottakat és élményeiket pedig e napon is megoszthatták és mélyíthették a kiscsoportos beszélgetéseken.
A legkisebbeket a Gyerekszalók várta programokkal.
Az esti szentmise előtt az Eucharist együttes adott koncertet.
Az esti szentmisét Racs Csaba teológiai tanár, egerbaktai plébános mutatta be. A szertartás elején elmondta: pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepelheti azon a helyen, ahol Isten gyermeke lett, s először találkozott Jézus Krisztussal, és itt is bérmálkozott.
Felidézte, újmisésként Kerényi Lajos atya hívta a találkozóra, ám akkor nem tudott eleget tenni ennek, most, 25 év elteltével, ezüstmisésként teljesíti a kérést.
Domán Ferenc atyára, a találkozó alapítójára emlékezve rámutatott: a szocializmus idején a reményt táplálták a hívekben, a fiatalokban, így lett ez a hely a remény forrása.
Racs Csaba elmondta, sokáig ateista volt, s 1993-ban keresztelték meg itt, a lelkigyakorlaton. Az üdvösséghez vezető út megtalálásához fiatalkorban határozott döntésekre van szükség, ezek megalapozzák a hivatást, akár a család, akár a papság, szerzetesség mellett dönt valaki. Bátorság kell mindehhez, s hálát kell adnunk mindazért, amit kaptunk. „Szeressétek a papjaitokat, hogy érezzék, szükség van rájuk” – kérte a fiatalokat.
Bárki képes megtenni azt, amit az Isten kér, ez a remény alapja.
„Járjatok sikerrel, mindig legyen reményetek, maradjatok állhatatosak, ne veszítsétek el a kedveteket, s mindig legyetek hűségesek Jézus Krisztushoz!” – zárta tanítását Csaba atya.
A szentmisén az Eucharist együttes zenei szolgálatot. A liturgia fáklyás körmenettel zárult.
Az esti program táncházzal folytatódott, majd szentségimádással ért véget.
*
A találkozó utolsó előadását Vitális Gábor szalézi tartományfőnök tartotta, s ő mutatta be az egerszalóki Kármelhegyi Boldogasszony-búcsú szentmiséjét.
Homíliájában a Szűzanyáról mint minden lelki élet segítőjéről beszélt. Elmondta: a lelki élet nem csak imádságokból, hanem az irgalmasság konkrét cselekedeteiből is áll.
Mindannyian ültünk azon a bizonyos fán, melyen Zakeus várta, hogy Jézus Krisztus ránézzen, vagy vágytunk arra, hogy egyszer végre meglássuk a csodát.
Jézus most sokkal közelebbről jön, ő az, aki lehajol hozzánk, és gyógyítja sebeinket.
A felolvasott evangéliumi történet (Lk 10,25–37) úgy kezdődik, hogy a törvénytudó megkérdezi: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Sokan inkább okoskodunk, mint cselekszünk, s ezért sok sebzett ember van, mert sok ember csak a törvényt nézi, a szabályokat, saját kényelmét. És senki sem áll meg, hogy segítsen. Pedig
a szív – így írja a Szentírás: „megesett rajta a szíve” – a döntések helye. A szívben dől el, hogy ki vagyok.
Zakeus története és az irgalmas szamaritánus története is rólunk szól – mutatott rá Vitális Gábor. Oly sokszor elveszik tőlünk az örömünket, szívünket, az ártatlanságunkat, s ott fekszünk az út szélén félholtra verve. A kérdés pedig az: Lesz vajon valaki, aki megáll, és segít? Van legalább egy igaz barátom?
Talán mentek már el emberek mellettünk, és mi is mentünk el mások mellett.
A szamaritánustól senki nem várt semmit, de ő lehajol, bekötözi sebeket, és gondoskodik a másikról. Aki megáll, valójában maga Krisztus.
Mit ér a hitünk, ha nem állunk meg? Mit ér a vasárnapi misénk, ha minden szabályt betartunk, de nincs bennünk irgalom?
Zakeus története arra is tanít, hogy hagynunk kell, hogy Jézus ránk nézzen, az irgalmas szamaritánus története pedig arra, hogy mi is vegyük észre a másikat, szerető szívvel. A kettő együtt a kereszténység lényege: meglátni, megszólítani és lehajolni.
A világ kiabál, nincs helye a csöndnek, közben pedig Isten a szívemben suttog. Nem a tökéletesekből lettek a szentek, hanem azért váltak azzá, mert merték meghallani, meglátni és megtenni azt, amit a szívük parancsolt.
A szentség útja, hogy a hétköznapi helyzetekben engedem, hogy Isten titka megérintsen, s rajtam keresztül máshoz is szóljon.
Az irgalmas szamaritánus olajat és bort önt a sérült sebeire, és biztonságba helyezi, két dénárt hagy hátra, hogy a fogadós gondoskodjon róla. Ebben a három dologban az egész kereszténység jelen van: olaj, bor és két dénár. Az olaj a gyógyulás olaja, a bor az Eucharisztia, az igazság és a szeretet vére. A két dénár a remény záloga, a jövő ígérete. Ezt a három ajándékot mi is adhatjuk a másik embernek. Így segíthetjük a másik embert Krisztust közvetítve az életszentség útján. Ehhez mindig kapunk erőt itt, Egerszalókon és minden egyes szentmisében – zárta tanítását Vitális Gábor szalézi tartományfőnök.
A szentmise végén Vízi János, az Egri Főegyházmegye ifjúsági referense megköszönte az önkénteseknek és valamennyi segítőnek a munkát, Ternyák Csaba egri érseknek a program támogatását. A főpásztor üzenetét tolmácsolva meghirdette a 2026-os egerszalóki találkozót, melyet július 16. és 19. között tartanak.
A találkozó első két napjáról IDE KATTINTVA olvashatnak.
Szöveg: Bérczessy András
Fotó: Balogh Ferenc
Forrás: Egri Főegyházmegye, Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése