Zene. Közösség. Kapcsolódás. Őrültség. Nosztalgia. Szabadság. Talán ezek a szavak hangzanak el legtöbbször, ha egy fesztiválra járót megkérdezünk arról, mi vonzotta az eseményre. De érdemes tényleg végiggondolni: mit adnak nekünk a fesztiválok, amiért oly sokan képtelenek szabadulni tőlük?
Szeptemberben kerül mozikba a Fesztiválország című film, amelynek kapcsán igyekeztünk megfejteni a felszabadult rendezvények titkát.
fotó: Feszt! Eger 2021
Ha körülnézünk Magyarországon, de akár világszerte is azt láthatjuk, hogy idén is tobzódhatunk a különféle fesztiválokban, és mindegy az életkor, a zenei stílus iránti preferencia vagy a kedvenc helyek, gyakorlatilag bárki találhat magának kedvencet. Ma már ráadásul teljesen hétköznapi szórakozásnak számít egy ilyen esemény meglátogatása, nem kell különösebb előre tervezés, utazási bonyodalmak bekalkulálása, vagy annak kitalálása, hogyan tudhatjuk biztonságban a pénzünket a nagy forgatagban. A szabadság karnyújtásnyira van, ránk csatolják a karszalagot a bejáratnál és máris elfelejthetjük a külvilágot. A hamarosan mozikba kerülő, Fesztiválország című film többek között azt járja körül, hogyan keresi és kereste ugyanazt a 90-es évek fiatalsága és a Z-generáció, csak épp más formában: mit is jelent ez a szabadság ma és mit jelentett több évtizeddel ezelőtt?
A kezdetek „csináld magad” romantikája
Magyarországon a 60-as, 70-es években nem hogy a fesztiválok, de a könnyűzenei koncertek sem voltak általánosak: az efféle szórakozást kereső fiatalok olyan helyekre jártak, mint a mai Várkert Bazár helyén található "Ifipark", ahol ugyan felléphettek a korszak legnépszerűbb előadói, de kötelező volt az ing és nyakkendő, tilos volt az akár csak nyakig érő "huligán frizura" és még a vadabb rokizásért is járt a nyakleves a szervezők embereitől. Az ilyen alkalmakra még csak nagyon óvatosan lehetett ráhúzni a "szabadság" jelzőt, de már ez is sokat jelentett a megcsontosodott rendszerben túl korán felnőtteket nevelő rendszer ifjúsága számára.
A teljesen jogos igényre a válasz először "alulról" érkezett, amikor az LGT, a Mini, később a Hobo Blues Band és társaik 1968-tól a Tabán parkosított részén évente nagyszabású fesztivált rendeztek. Talán ma már sokan nem is tudják, de a "Gyere, gyere ki a hegyoldalba" című klasszikus erről a rendezvényről szól, és benne van az akkori idők kócos vadsága, az a rég várt szabadságérzet, és persze megjelent, hogy a tabáni bulit az is megengedheti magának, aki korábban anyagi okokból nem jutott el koncertekre.
"Gyere, gyere, gyere, ne félj semmit,Ne-ne-ne-ne nem kell jegyeket venniGyere, gyere, gyere, úgy várunk rád!Gyere, nem kerül egy filléredbe,Ez a válaszom a kérdésedre,Gyere, gyere, gyere, úgy várunk rád!"
Nagyjából két évtizeddel később sok szempontból már más szelek fújtak, de egyvalami megmaradt: a fiatalok vágytak valami közös élményre, ami több egy koncert másfél órás villanásánál, csak itt már inkább az új korszak bizonytalanságát, az összekuszált jövőkép félelmeit akarták elfelejteni.
Az 1993-as első Diáksziget jelmondata is ezt tükrözte: "Kell egy hét együttlét".
Az Óbudai-szigeten kezdetben csupán két színpadon váltották egymást a zenekarok, de előfordult, hogy a látogatók maguk szolgáltatták a műsort egy tisztáson vagy egy fa alatt, bárki beszállhatott az egy szál gitáros énekbe, vagy a háztartási eszközökön vert ritmusra járt táncba.
A gigafesztiválok és az alternatívok kora
Ha 2025-ben körülnézünk, a fesztivál szcéna már egy bejáratott szórakozási formát kínál mindenféle méretben és stílusban, sokféle célközönségre fókuszálva. A legnagyobbak – mint Magyarországon az egykori Diákszigetből kinövő Sziget – már egyáltalán nem hippi happeningek, inkább olyan forgatagok, amelyek a legszélesebb látogatói kört szólítják meg változatos zenei és egyéb programjaikkal, mindent lefedő infrastruktúrájukkal. De még itt is tetten érhető a szabadságvágy, a Szigeten gyakran látni olyan látogatókat, akiken belépéskor még ott fityeg a céges belépőkártya, de erre a hétre nem akarnak meetinget, KPI-riportot és fél órás büféebédet, hanem hasonló cipőben járó társaikkal együtt szeretnék kiüríteni magukból a hétköznapokat.
Emellett pedig megjelent egyre több olyan, kisebb fesztivál, amely épp azokra céloz, akik nem egy általános, óriás eseményen, hanem egy sokkal inkább rájuk szabott környezetben fújnák ki magukat. Az alternatív zenék kedvelői vagy épp a rockerek sokszor érezhetik úgy a mindennapokban, hogy egyedül vannak, a munkába járva álarcot kell hordaniuk, ami viselkedésben, öltözködésben, a zene szabad élvezetében korlátozza őket. Itt pedig végre önmaguk lehetnek, feltöltekezve energiával az újabb szürke napokra. Persze ma már egy kisebb fesztivál sem igazán kicsi – a Campus, a Fishing on Orfű, a Rockmaraton vagy a Tábor fesztivál mindegyike apróként kezdte, de ma már tömegeket vonz. Itt az igazi összetartó erő az a jól körülhatárolt zenei stílus, amely segít a közönséget összehozni, kapcsot képez az egyébként "kis szigetekként" dolgozó emberek között.
Újak pedig mindig jönnek, legtöbbször szintén "alulról", leginkább egy-egy zenei stílus köré szerveződve. Itt néha látszik is, hogy a maroknyi rajongó által életre hívott esemény néha nem is kifizetődő, időnként évekre eltűnik, aztán újra felbukkan, mint a szigetvári Prog Camp vagy az Ózd melletti Arlón rendezett Hellness Hétvége. Az ilyen fesztiválokból talán sosem lesz olyan mainstream monstrum, mint a Szigetből, és ha el is tűnik olykor valamelyik, az underground közönség egy újabbat dob fel helyette. Mert mindenkinek, a zene stílusától, az életkortól és minden egyébtől függetlenül kell a közösen megélt szabadság.
Régen minden jobb volt?
Ma már szinte közmondássá nemesült a 2009-es Sziget reklámfilmjének egyik mondata, miszerint "senkiháziak kezében van a popszakma". Szokás minden évben végignézni a legnagyobb fesztiválok fellépőit és azon morfondírozni, hogy a száz névből talán egyet-kettőt ismerünk. És persze megjelenik a régi idők utáni nosztalgia, amikor még a bogánccsal és kullanccsal teli fűben ülve hallgattuk a nagy küszködve kihangosított zenekarokat. Pedig igazából csak annyi történt, hogy a rendezvények mögött ma már komoly technikai háttér sorakozik fel, és ha jobban megnézzük, még egy pár száz fős fesztiválon is lehet kiváló a hangosítás, hideg a sör és akadálymentes a beléptetés. Épp ezért az is megtalálhatja a számítását, aki csak az érzésért, a forgatagért, a buliért menne ki egy nagyobb, általános zenei felhozatalt kínáló eseményre, ahogy az is, aki körülhatároltabb stílust, és az eköré gyűlő közösséget keresi.
Egy mai fesztiválon például már nehezen elképzelhető a néhány évtizeddel ezelőtti módi, amikor az egyre rongyolódó és koszolódó ruháink zsebeibe rejtegettük a készpénzt, azt számolgatva, mennyi marad az önfeledt napok végére. Ha most ellátogat valaki egy többnapos zenei rendezvényre, alapvető minden standon ott van a bankkártya-terminál, ahol akár egy sört vagy egy lángost, de a fellépő zenekarok pólóit és lemezeit is egyetlen érintéssel be lehet szerezni. És csendben jegyeznénk meg, hogy azt is csak a múlt rózsaszín köde szépíti meg, amikor napokon keresztül nem érte víz a testünket - ma már alapnak számítanak a kulturált zuhanyzók és persze a sokfelé elosztott mellékhelyiségek.
Az pedig mindig üdítő látvány, amikor az egykori fesztiváljárók ma is megjelennek egy-egy eseményen, de most már a gyerekeikkel együtt. Néha nem ugyanaz a zenei háttér, de a közös szabadság megélésére így is igényük van, máskor pedig a szülők igyekeznek átadni az általuk is kedvelt zenék szeretetét a következő generációnak. Az idei Rockmaraton hivatalos pólóján épp farkasok üvöltöttek a metálos fesztivállogóra, majd a sok gyerek láttán a szervezők villámgyorsan készítettek egy rajzfilmes-kisfarkasos változatot is. Az utolsó napokra pedig kiderült, hogy ez a minta olyan népszerű, hogy megjelentek a felnőtt méretű változatok is...
Érdemes azt is megfigyelni, ahogy a mai fesztiválok legtöbbje már jóval szélesebb programkínálattal készül: a zenei színpadok mellett gyakran jelennek meg egyéb művészeti ágak a színháztól a táncon át a képzőművészetekig, de egyes eseményeken akár szociális témákban is tartanak foglalkozásokat.
A fesztiválok tehát ma már sok tekintetben mások, mint a 90-es években, a 70-es évek hippirendezvényeiről nem is beszélve. De az élmény mégis lehet ugyanaz, hiszen bárki megtalálja azt a zenét, azt a közösséget és azt a környezetet, amiben igazán megélheti a szabadságot, kapcsolódhat másokhoz és elfelejtheti a stresszes hétköznapokat. A körítés azonban már mai, a háttérben dolgozó technológiák abban segítenek, hogy bárki száz százalékban feloldódhasson a közösségi élményben.
Zenei programok, fesztiválok
2025-ben is bőséges a programkínálat Egerben! Ha Eger, akkor egész éves programkavalkád, az ezeréves történelem, barokk környezet, finom borok, vendégszeretet télen-nyáron várják a városlakókat és az Egerbe érkező vendégeket. Igényes kulturális programok, koncertek, színházi előadások, fesztiválok, kiállítások sokasága kerül megrendezésre.
Most talán még jobban kell az az együttlét
A mai fesztiválok látogatói tehát sokban hasonlítanak a szüleikre, vagy akár a még idősebb korosztályra abban, hogy szeretnének a megszokott környezetükből kiszakadva, felhőtlenül szórakozni – de talán ennél is többre van szükségük. Gyakran hallani „a mai rohanó világunkban” közhelyet, ami ennek ellenére nagyon is igaz: a fiataloknak minden eddiginél gyorsabban kell felnőniük, felelősséget vállalniuk, ráadásul mind jobban válnak elérhetővé, ezáltal sebezhetővé az online világban. A zsebükben folyamatosan készenlétben áll a telefon, hogy emlékeztesse őket a határidős munkájukra, beadandójukra. A digitális információs zajban sokkal több feldolgozandó információ és stressz éri őket, tehát olyan helyeket és eseményeket keresnek, ahol az ezer irányból támadó külvilág helyett biztonságos és boldog környezetben lehetnek, valódi kapcsolatokat építhetnek, kiénekelhetik és kitáncolhatják magukból a feszültséget.
A fesztiválok sokszínűsége emellett abban is segít, hogy a sokféle habitusú, más és más elvárásokkal érkező fiatalokat egyaránt megszólítsa. Ma már bárki találhat olyan rendezvényt, amelyet akár csak egy napra is kipróbálhat, első fesztiválozóként óvatosan próbálgathatja a környezetet és apránként fogadhatja be a kínálatot, de ugyanúgy azok is megtalálják a számításukat, akik néhány napra valódi nomádként sátraznának, teljesen belemerülve a rendezvény forgatagába és érzésvilágába.
Fesztiválország: fesztiválok, ahogy te is láttad, és ahogy sosem láthattad
Szeptember 18-án mutatják be a magyar mozikban a Fesztiválország című dokumentumfilmet, amely a hazai fesztiválkultúra fejlődéséről szól. A film azoknak is visszaidézheti a rendezvények hőskorát, akik sosem vagy csak évtizedekkel korábban jártak ezekre, de azoknak is érdekesség lehet, akik manapság már rutinból mennek el nyaranta akár több fesztiválra is, hiszen megmutatja, honnan indult, miből nőtt ki és milyen kihívásokon, újításokon keresztül jutott el a mai állapotába a fesztiválkultúra. Átérezhetjük, mivel szemben nyújtott védőpajzsot néhány nap zenés-táncos együttlét a politikai környezettől a mentális terhek feloldásáig.
"A Fesztiválország című zenés dokumentumfilm írója és rendezője Csizmadia Attila, társrendezője Topolánszky Tamás Yvan, producerei a Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, kreatív producere Csizmadia Attila. A független egész estés dokumentumfilm a hazai fesztiválok szakmai közreműködésének jóvoltából, egy lelkes fesztivál szponzori közösség együttműködésével (Telekom, MasterCard, Heineken, Soproni, E.ON, Wolt, Decathlon, Dreher, Pilsner, Kare) és a filmszakmai adóvisszatérítés igénybevételével készült a Halluci-Nation és a JUNO11 Pictures koprodukciójában. Az alkotás operatőrei Németh Viktor és Topolánszky Tamás Yvan, vágója Márton Dániel, a hangutómunkáért Péterffy Máté felelt. A film a premier előtti vetítéseket követően 2025. szeptember 18-án érkezik országszerte a mozikba a JUNO11 Distribution - eletedmozija.hu forgalmazásában."
Ahogy a mai fesztiválok kínálata is minden eddiginél színesebb, a film is széles célközönséget szólít meg. Egyrészt mindenkit, aki valaha ott állt egy fesztiválsátor színpada előtt, építette a sátrat a kempingben és hajnalig táncolt az koncertek után, de azokat is, akik Z-generációsként még csak most kezdik felfedezni ezt az egyedi és felszabadító életformát. A Fesztiválország egyaránt szól azoknak és azokról, akik ma már csak mesélik az első Diákszigeteken megélt élményeket, és akik ma számítanak a fesztiválok törzsközönségének. Ráadásul képes összekötni e két időszak képviselőit: a legfiatalabbak is könnyen felismerhetik, mennyi minden hasonlított a szüleik fesztiváljaiban a mostaniakra, ahogy az idősebb nosztalgiázók is megtapasztalhatják, hová fejlődött az általuk szeretett fesztiválkultúra. Mert a fesztiválok erre is képesek: amíg tartanak, összekapcsolják azokat, akik részt vesznek rajtuk, de a film áttekintése időben is összeköti az egykori, valamint a mai fesztiválozókat.
A független, egész estés dokumentumfilm a hazai fesztiválok szakmai közreműködésének jóvoltából, egy lelkes szponzori közösség együttműködésével jött létre - és itt az is látható, ahogy a szponzorok egyáltalán nem csak a nevet adták egy-egy eseményhez. Az olyan neves vállalatok, mint a Mastercard, azon dolgoztak és dolgoznak ma is, hogy a fesztivál szabadságélményét semmi se árnyékolhassa be, a háttérfolyamatok simán és gyorsan működjenek, így a közönség semmi mással ne törődjön, mint a zene, a barátságok, a tánc, a fények kavalkádjával, hogy aztán szabad és megtisztult lélekkel térhessen vissza a világba.
A cikket a Dialogue Creatives készítette a Mastercard megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.
Megjegyzés küldése