.JPG)
Hihetetlen sokrétű szimbolika kapcsolódik a nap felé forduló virághoz, ami már századokkal ezelőtt felkeltette a művészek és tudósok lelkesedését. Bár csak Kolumbusz amerikai látogatása után terjedt el Európában, azóta töretlen ihletforrás és csodálat tárgya.
A napraforgó követi a nap útját az égbolton, napközben keletről nyugatra fordul, éjszaka pedig vissza, nappal a növények szárának keleti, éjszaka a nyugati része nő gyorsabban. Az érett napraforgó azonban mozdulatlanul keletre néz, mert a növényeket délelőtt több közvetlen napfény éri, mint délután. Ezek után nem csoda, hogy a művészek is felfedezték maguknak a mozgó virágot, a leghíresebb rajongója például Vincent van Gogh.
A hollandok posztimpresszionista büszkesége egyszer azt írta: „A napraforgó az enyém”, és hogy miért, mit akart 10 napraforgós képével megmutatni? Egy új tanulmány szerint az első egy 4 darabos sorozat volt, amelyet 1887-ben Párizsban készített. A második, négy vászonból álló széria kevesebb mint egy héttel az után készült, hogy 1888-ban a dél-franciaországi Arles-ba költözött. A harmadik fázisban (1889 elején) három előző évi kompozíciót másolt le.
Van Gogh virágai a színkombinációkkal való kísérletezés szép példái, a sárga különböző árnyalatainak harmonizálásai.
Van Gogh ugyan életében soha nem aratott sikert képeivel, a 20. század elején szárnyalni kezdett, többek között a napraforgós képeknek köszönhetően. Először az európai avantgárdot tarolta le, 1920-ban Katherine Mansfield írónő azt írta, Van Gogh napfénytől ragyogó sárga virágai inspirálták alkotói ébredését. 1923-ban Roger Fry kritikus a Napraforgókat „az év egyik diadalmas sikerének” nevezte, amely a festő lendületéről, vitalitásáról, szenvedélyéről árulkodik.
És a kortárs művészekre még mindig hatással van, például az egyik legfontosabb német festő-szobrászra, Anselm Kieferre, akinél a virágok kulcsszerepet játszanak.
Vincent van Gogh: A napraforgók (1888)
Julien Domercq művészettörténész szerint Van Gogh számára a napraforgó testesíti meg a délről alkotott elképzelését, utalva Párizsból Provence-ba költözésére. Azt mondja, a hervadó és élénk virágok egyidejű ábrázolása egyfajta meditáció az idő múlásáról. Kiefer úgy nyilatkozott, a virág kapcsolatban áll a csillagokkal is, mert éjszaka bezárul. Amikor kinyílik tele maggal, az már a hanyatlás, mintha az emberi létre utalna, az öregedésre, az idő múlására.
Az élet körforgása: egy déli virág, ami felnéz az égboltra.
De nemcsak Van Gogh vonzódott a virágokhoz, de Sir Anthony van Dyck, Maria van Oosterwyck, William Blake, Oscar Wilde, Dorothea Tanning, Paul Nash és Allen Ginsberg is. A napraforgó egyébként viszonylag új ihletforrás, nem olyan réges-régi szimbólum, mint például a rózsa, amit már a középkorban kultusz övezett, és megannyi jelentéssel bírt.
Micsoda múzsa!
A napraforgó Amerikában őshonos, és csak Kolumbusz felfedezései, a 16. századi európai gyarmatosítás után vált ismertté az Óvilágban. 1568-ban Giacomo Antonio Cortuso botanikus a virágot egy Klytia nevű ősi mitológiai alakhoz, egy vízi nimfához kapcsolta. Klytia az odaadó szerelem szimbóluma, akit mindig napraforgók között ábrázoltak, mert a monda szerint beleszeretett a napisten Hélioszba, aki nem viszonozta szerelmét. A nimfa kilenc napon át ült étlen-szomjan a tenger melletti sziklákon, Héliosz szekerét nézte, ahogy áthalad az égbolton, végül istennővé változott, de más változatok szerint napraforgóvá, ami örökké követi Héliosz útját az égen.
Rá utal Maria van Oosterwyck Virágok díszvázában című XVII. századi festménye, amin egy napraforgó egy szegfű iránt epekedik, a Klytia-szobor viszont a váza alatt a napraforgóra bámul szerelmesen. Bartholomeus Van der Helst Fiatal nő napraforgót tart a kezében című képén egy fehér ruhás lány fog egy nagy virágot, ami feltehetően a házasság jelképe. Anthony van Dyck Pihenés Egyiptomba menekülés közben (1632) című festményén Szűz Mária feje fölött egy napraforgó látható, amely a földi és a mennyei közötti közbenjáró szerepre utal. 1654-ben a holland költő és drámaíró, Joost van den Vondel azt javasolta, hogy
a napraforgó maga a művészet szimbóluma legyen, mert a művészet úgy követi a természet szépségét, ahogy a virág a napot.
Van Dyck egy másik festményén a festő magát ábrázolta egy nagy napraforgóval, mintha hozzá hasonlítaná magát, de lehet, hogy inkább a hűségére utal pártfogója, I. Károly angol király iránt, akinek ő volt a fő udvari festője.
Szotyolával a diktatúra ellen
Azt, hogy ma is ikonikus a napraforgó, bizonyítja az egyik legfontosabb kortárs művész, a kínai Aj Vej-vej performansza, akinek porcelánszotyolái 2010-ben beborították a Tate Modern turbinacsarnokának teljes padlóját. A több mint százmillió porcelán napraforgómagot darabonként alkották meg, festették be kínai kézművesek. Ebből vásárolt meg nyolcmillió szemet a Tate Modern. Aj Vej-vejnél a napraforgómag politikai jelentéssel bír, Mao Ce-tung és Kína népének metaforája, mert a virág mindenütt ott volt a kínai kulturális forradalom idején. A propagandaképek a tömegeket napraforgókként ábrázolták, amint a nap felé, Mao elnök felé fordulnak.
Kiefer Hortus Conclusus című fametszetén a napraforgók már megfeketedtek és kiszáradtak, ennek ihletője egy 17. századi orvos-filozófus-kozmológus, Robert Fludd, aki úgy vélte, a föld élő növényeit meg lehet feleltetni a csillagoknak, és az élet legalacsonyabb rendű formái misztikus kapcsolatban vannak egy egyedülálló mennyei igazsággal. A napraforgókról készült képein Kiefer általában az éggel keretezi a virágokat, hogy emlékeztessen minket a napraforgók heliotróp kötődésére a naphoz.
Az biztos, nézzük Van Gogh vagy Kiefer képeit, a napraforgók az élet mulandóságára utalnak, de a hűséget is szimbolizálják, és felkelthetik bennünk is a vágyat, hogy az ég melege, a nap fénye felé nyújtózzunk akár gondolatban, akár valóságosan is.
Szerző: Králl Bernarda
forrás: Index.hu
Megjegyzés küldése