A legendás természetjáró és az Országos Kéktúra egyik alapítója előtt tisztelegtek a Mátrában, ahol születésének 100. évfordulóján avatták fel az emléktáblát és nevezték át a tornyot. A Galya-kilátó immár Thuróczy Lajos nevét viseli.
A Galya-kilátót, amelynek teraszáról az ország egyik legszebb panorámája nyílik, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) tiszteletbeli elnökének, az Országos Kéktúra egyik alapítójának emlékére, születésének 100. évfordulóján ünnepélyes keretek között nevezték át – számolt be a Turista.
Thuróczy Lajos születésének 100. évfordulóján, augusztus 28-án egykori turistatársai, családtagjai és az MTSZ képviselőinek jelenlétében megemlékezést tartottak a rákospalotai köztemetőben lévő sírjánál, majd a Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület kezdeményezésére felavatták az emléktábláját a Magyarok Nagyasszonya templomnál. Augusztus 30-án Galyatetőn folytatódott a centenáriumi ünnepségsorozat: egy rövid közös túra után került sor a turistatérképeken eddig Galya-kilátó néven szereplő torony átkeresztelésére.
A Galya-kilátó immár Thuróczy Lajos-kilátó
Ennek alkalmából Tömördy Szabolcs MTSZ-elnökségi tag, Dobre-Kecsmár Csaba a tulajdonos Egererdő Zrt. vezérigazgatója, a család képviseletében pedig Wolf Richárd emlékezett Thuróczy Lajosra, majd Dobák Gábor plébániai kormányzó megáldotta a kilátót.
Az épület lábánál az MTSZ elhelyezett egy tájékoztató táblát is, amely röviden ismerteti Thuróczy Lajos munkásságát és a kilátó történetét, illetve az Országos Kéktúra közeli irányító tábláin is kicserélték a torony nevét Thuróczy Lajos-kilátóra.
A Galya-tető tömbjének legmagasabb pontján még 1934-ben, egy korábbi fatorony helyére épült meg az a 17 méteres kilátó, amit 2015-re, a Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumvezetésével, az Egererdő Zrt. beruházásában felújítottak, és 13 méterrel megmagasítottak.
A rangos építészeti díjakkal jutalmazott modernizáció keretében
a torony külsejére egy fel- és egy levezető acéllépcső épült, a belsejében pedig három, éjszakázásra alkalmas, minimalista „bivakszobát” alakítottak ki.
Csaknem 1000 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő teraszáról az ország egyik legszebb kilátása nyílik: a Mátra mellettünk hullámzó hegyein, a szemközt magasodó Kékesen túl a Karancstól a Bükk-fennsíkig pásztázhatjuk végig a horizontot, és feltűnnek a Felvidék hegységei, köztük tiszta időben még a Magas-Tátra is.
A kilátót 1934-be építették, a rekonstrukciója 2014–15-ben zajlott le, amiben maga Thuróczy Lajos is segédkezett.
A Galya-kilátó immár Thuróczy Lajos nevét visel / Fotó: Farkas Péter
A kilátó egyben annak az Országos Kéktúrának az egyik leglátványosabb pontja, amelynek a Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztályának tagjaként az 1950-es évek elején alapítói közé tartozott Thuróczy Lajos is.
A 2021-ben 96 évesen elhunyt Thuróczy Lajos a hazai turistaélet meghatározó alakja volt. 1958-ban ő lett az ország első „hivatásos turistája”, amikor elfogadta az akkoriban a sporthivatalhoz tartozó Magyar Természetbarát Szövetség irodavezetői, titkári posztját. A többször újjáalakuló MTSZ-nek elnökségi tagja, elnökhelyettese, rövid ideig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke is lett. Thuróczy Lajos szerkesztette az Országos Kéktúra első, 1964-ben megjelent útikalauzát, de még a 2010-es évek közepén is tanácsokkal segítette a szövetséget az Országos Kékkör átfogó felújítása során. Ennek a projektnek volt a része a Galya-kilátó rekonstrukciója. Thuróczy az átépítése utáni avatásán, 90 évesen személyesen is részt vett. A hazai természetjárás szervezésének megkerülhetetlen alakja a munkásságáért 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.
Szomorú sorsra jutott a Dévényi Antal-kilátó
A Pilisi Parkerdő 2025 őszén elbontja a piliscsabai Nagy-Kopasz-hegyen álló Dévényi Antal-kilátót. Az évente mintegy 30 ezer látogatót fogadó építmény faanyaga az elmúlt években a folyamatos karbantartás ellenére súlyosan károsodott, balesetveszélyessé vált és a vizsgálatba bevont szakértők szerint javítása nem lehetséges – számolt be lapunk a parkerdő közleményére hivatkozva augusztusban.
A Parkerdő 2015-ben építette fel a Dévényi Antalról elnevezett kilátót, amely az elmúlt tíz évben a környék egyik ikonikus kirándulóhelyévé vált. A köznyelvben „Jenga-toronyként” is emlegetett kilátót nemcsak a helyiek szerették: évente mintegy 30 ezer látogató érkezett ide.
A forrás eredeti helye: - Világgazdaság
Megjegyzés küldése