A fokhagymás, disznó, vagy kacsazsírral kent pirítós kenyér nem éppen napjaink Norbi update-je...jelentsen is ez bármit. Viszont gyermekkorunk egyik emlékezetes étke, amit persze ma is elkészíthetünk, csak egy sparhelt kell hozzá...mert ugye azon pirítva volt az igazi.
A sparhelt mint takarékos tűzhely remek szolgálatot tett. Amíg alul sültek a finomságok, felül fazékban rotyogott a többi étel; simogató meleg és kellemes illatok lengték be a konyhát. Időközben meg kellett pakolni fával, hogy kitartson, de az így készült fogások valahogy mások voltak.
Sokkal finomabbak, sokkal élvezetesebbek, vagy esetleg csak a kedves emlékek miatt hisszük így?
Az biztos, hogy kenyérpiritóval sütve valahogy nem olyan az íze...vagy csak a feeling miatt van így valószínű, mert még most is az orromban érzem az illatot, amikor levettük a sparheltről a kissé megégett kenyeret, de sebaj, egy késsel lekapartuk róla az égett részt, majd fokhagymával jó erősen bedörzsöltük, a bödönből disznózsírral megkentük és forró teával jóízűen elropogtattuk.
forrás: Múltidéző
Megjegyzés küldése