Magyarország 1918 őszétől olyan helyzetbe került, hogy a legtöbb politikai elemző még az 1920-as évek legelején is úgy látta: életképtelen állam. Ebből a helyzetből jutott el tíz év alatt Bethlen István kormánya a stabil valutával rendelkező, önálló külpolitikát folytató országig.
Gróf Bethlen István miniszterelnök felszólal a képviselőházban 1924-ben (Fotó: MTI/Reprodukció)
A Bethlen-korszak Magyarország egyik legsikeresebb időszaka, hiszen a gazdasági, a politikai és a kulturális konszolidáció is ebben az időben történt meg. Ekkor alakult ki az a pártrendszer és az a kormányzati forma, mely a két világháború közötti időszakot meghatározta.
Létrejött a kisgazdákkal történő kiegyezés lévén egy olyan kormánypárt – Bethlenék időszakában ezt csak Egységes Pártnak nevezték – , amely kormányzóképes maradt, és egészen a nyilas hatalomátvételig a miniszterelnököket adta. Ki tudott egyezni Bethlen ellenfeleivel, a szociáldemokratákkal is 1921 végén. Ez a szociáldemokraták jogosítványait szűkebbre szorította vissza, ugyanakkor lehetővé tette azt, hogy a párt bekerüljön a parlamentbe – ott is maradt egészen 1944-ig, keményen, sokszor megalapozottan bírálva a kormányzati törekvéseket.
A konszolidáció mellett a szélsőjobboldali, szélsőséges csoportok kiszorítását emelgethetjük. A politikai konszolidációt követte a gazdasági újjáépítés, ami még nehezebb feladat volt. Magyarország ugyanis 1918 őszétől olyan helyzetbe került, hogy a legtöbb politikai elemző még az 1920-as évek legelején is úgy látta: életképtelen állam. Úgy látták, Magyarországnak egy-két éve lehet még hátra, s lehet hogy maradék területét is felosztják egymás között az utódállamok. Ebből a helyzetből sikerült kikászálódni az 1920-as évek közepére: 1926-ban döntöttek az új fizetőeszköz, a pengő bevezetéséről. Ez 1927. január 1-jétől egy viszonylag erős valuta lett, egészen 1943-ig őrizte a nemzetközi piacon az értékét, stabil fizetőeszköznek számított.
Bethlen (középen) és a magyar delegáció néhány tagja 1926 márciusában Genfben, Németország felvételekor a Nemzetek Szövetségébe. (Forrás: Wikipédia)Ehhez szükség volt a külpolitikai stabilitásra. A népszövetségi kölcsönt 1923-ban kapta meg Magyarország. Ez a kölcsön éppúgy politikai siker és elismerés volt, amint az, hogy hazánkat 1922-ben felvették a Népszövetségbe. Ehhez ügyes külpolitika volt szükséges, melyet a szintén erdélyi Bánffy Miklós gróf képviselt. Ezt a sikeres külpolitikát fémjelzi a híres voksolás: százéves évfordulója lesz a soproni népszavazásnak, amely 1921. december 14-16-a között volt, és éppúgy kötődik Bánffy és Bethlen nevéhez, mint azokhoz a felkelőkhöz – a Rongyos Gárdához –, akik visszafoglalták a vitatott területeket.
Apró külpolitikai sikerekről beszélhetünk csak, mert Magyarország 1920-21-ben nagyon nehéz helyzetbe került. Ekkor alakult meg a kis-antant, Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság együttműködése. Ennek kifejezetten magyarellenes éle volt, megakadályozandó, hogy Magyarország akciót indíthasson elveszített területeinek visszaszerzéséért. Hazánk tehát visszanyerte politikai függetlenségét és önállóságát, bár harapófogóba került a kisantant részéről, hiszen az egyetlen semleges (bár nem jóindulatúan semleges) állam Ausztria volt a szomszédságában. Ebből a helyzetből az Olaszországgal kötött 1927-es barátsági szerződés jelentett kiutat. Mivel Olaszország az 1. világháború győztes államának számított, ez a szerződés már lehetővé tette a korábbinál némileg önállóbb külpolitika vitelét. Magyarország azt is nyíltan hirdethette ezután, hogy igazságtalannak találja a trianoni diktátumot.
Ezekhez járult a kulturális konszolidáció. Ezt Klebelsberg Kuno nevéhez szokták kötni, aki a leghosszabb ideig töltött be Bethlen mellett miniszteri pozíciót. Egy ideig belügyminiszter volt Bethlen mellett, majd 1922-től a Bethlen-kormány bukásáig vallás- és közoktatásügyi miniszter. A kulturális konszolidáció keretében egyrészt külföldi magyar intézeteket hoztak létre, ahol a magyar tudományos köztisztviselői, politikai elitjét nevelték ki, másrészt 1926-ban beindították azt a népiskolai programot, melynek eredményeként 1930-ig 5000 népiskolai tanterem és tanítói lakás épült fel – ez egyébként mintegy 1000 új iskolát jelent.
Szerző: hirado.hu, Udvardy Zoltán
Megjegyzés küldése