Nándorfehérvár és Eger: a középkori Magyar Királyság két fontos erőssége. Mindkettőt vasakaratú hősök védték a jelentős túlerejű töröktől. Előbbi élén Hunyadi János állt, utóbbi kapitánya pedig Dobó István volt. Egy napon kell őket emlegetni, hiszen hazánk dicső múltját sorjázzák. Eger várát 473 évvel ezelőtt kezdte ostromolni Szulejmán szultán serege.
Hiába volt oly fényes a múlt, Hunyadi János és fia, Mátyás király vitézsége, hiába nyerte meg az összes csatáját Kinizsi Pál, mégis megkopott a régi fény, elszállt a hajdanvolt dicsőség, és „Romlásnak indult hajdan erős magyar!”. Nándorfehérvár 1521-es eleste óta sorra bukott le a magyar hadi zászló, és sokszor, nagyon sokszor „zengett ajkain / Ozman vad népének / Vert hadunk csonthalmain / Győzedelmi ének!”.
1552-ben azonban egy maroknyi hős mégis megmutatta: meg lehet állítani az utókor által „Nagy” előjellel ellátott I. Szulejmán szultán világhódító hadait, és igenis le lehet győzni a törököt.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című klasszikusában ezt mondta Dobó István, Eger főkapitánya az általa védett erősségről: „Ez a vár most az ország! … Itt mindenki a hazát védi. Ha vér kell, vérrel. Ha élet kell, élettel. De ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet.”
Hosszú út vezet Eger várának 1552-es ostromáig és odáig, hogy az eseményekről a kortárs Tinódi Lantos Sebestyén ezt írhassa: „Szégyönvallását császár hadának / nagy vígaszságát az magyar királynak”.
Ha az előzményeket számba vesszük, akkor rögvest vissza kell nyúlni az 1521-ben kirobbant török–magyar háború legnagyobb ütközetéig, az 1526-os mohácsi csatavesztésig, amely során nemcsak a középkori Magyar Királyság, de maga a király, II. Lajos is elesett.
II. Lajos király – Tiziano Vecellio festményeNem sokkal később Szapolyai János erdélyi vajda fejére került a korona, kire az utolsó nemzeti királyunkként tekint az emlékezet.
Csakhogy abban az esztendőben királyunk mindjárt kettő is lett, mert az 1506-ban Bécsújhelyen megkötött Jagelló–Habsburg házassági szerződés értelmében I. Ferdinánd osztrák főherceg is bejelentkezett II. Lajos magyar király örökségére.
II. Lajos holttestének megtalálása – Székely Bertalan festményeMivel mindkét királyt törvényesen és a szokásjognak megfelelő módon, tehát érvényesen koronázták meg, pillanatok alatt háború robbant ki közöttük annak érdekében, hogy a fegyverek ereje döntse el, ki ülhet a magyarok trónján. A belháború pedig felemésztette az ország maradék erejét is.
Ferdinánd erősebbnek bizonyult.
A belháborút egy időre lezárta az 1538-ban titokban megkötött váradi béke, amely szerint János halála után Ferdinánd koronája alatt egyesül a kettészakadt ország. Csakhogy az addigra már csak Erdélyt és néhány tiszántúli megyét birtokló keleti Magyar Királyság fejének, I. János királynak tíz nappal a halála előtt, 1540. július 7-én fia született, és ez mindent megváltoztatott. Halálos ágyán ugyanis az uralkodó megeskette tanácsadóját és legfőbb hívét, az 1534-ben váradi püspökké kinevezett György barátot, hogy a fiából királyt csinál.
Habsburg Ferdinánd királyGyörgy barát pedig tartotta a szavát és felrúgta a Habsburg királlyal kötött megállapodást. Arra törekedett, hogy a kis János Zsigmond számára egyesítse az országot. Ehhez azonban az ellenség, vagyis a török segítségét is igénybe kívánta venni. Csakhogy Szulejmán szultánnak nem állt érdekében, hogy a Magyar Királyság újra egységesüljön, hiszen attól tartott, hogy ebben az esetben a magyarok országa újra megerősödik, ezt pedig okvetlenül el akarta kerülni. Ezért amikor a csecsemő János Zsigmond mellett beavatkozott a királyság nyugati és keleti fele között kiújuló küzdelembe, és 1541-ben már pusztán csak a közeledtének hírével is elkergette a Ferdinánd király Budát vívó hadait, akkor úgy döntött, hogy nem vonul vissza. Elfoglalta az ország szívét.
Augusztus 29-ét Szulejmán szultán a haláláig úgy emlegette, mint a szerencse napja, hiszen élete három legnagyobb győzelme ehhez a naphoz köthető. 1521-ben ugyanis ezen a napon foglalta el a Magyarország déli kapujaként is említhető Nándorfehérvárt, 1526-ban ezen a napon győzött Mohácsnál II. Lajos király seregei felett, 1541-ben pedig e napon foglalta el Budát.
A főváros és az ország középső részének elvesztése döbbentette rá Fráter Györgyöt arra, hogy a török mennyire csalfa szövetséges. A barát ezt követően megváltoztatta a politikáját, és miközben a színfalak előtt arra törekedett, hogy János Zsigmondnak megtartsa a szultán vazallusává kényszerült Erdélyt, valójában az egész országrészt Ferdinándnak próbálta átjátszani.
Az 1549-ben megkötött nyírbátori szerződés értelmében a következő évben előbb a Tiszántúlt, aztán Erdély egészét is átadta a Ferdinánd hadait vezérlő Gianbattista Castaldónak. Amikor minderről Szulejmán értesült, azonnal megindította a csapatait, hogy torolják meg a barát árulását, de Temesvár mellett az erdélyi katonák legyőzték a törököket.
Ferdinánd király hadvezére, a kormányzónak kinevezett Castaldo ennek ellenére sem bízott a barátban és 1551 decemberében meggyilkoltatta.
Nagy Szulejmán (Tiziano festménye, 1530 körül) (Fotó: Huszárvágás blog)Szulejmán szultán kényszerhelyzetbe került. Az sem állt érdekében, hogy a Magyar Királyság újra egyesüljön, azt azonban mindenképpen el akarta kerülni, hogy mindez a Habsburg Birodalom égisze alatt következzen be. A szultán valójában Bécset is meg akarta hódoltatni. Ezt 1529-ben és 1532-ben is megkísérelte, de a császárvárost nem sikerült bevennie.
1552 tavaszán teljes európai hadseregét Magyarország ellen küldte.
A haditerv értelmében az Isztambulból induló csapatoknak Kara Ahmed pasa vezetésével az Erdély kapujaként is említhető Temes-vidéket kellett elfoglalniuk, ily módon köszörülvén ki azt a csorbát, ami a temesvári vereséggel érte a portát, Hadim Ali budai pasának pedig Hont és Nógrád vármegye erősségeit kellett birtokba vennie, hogy aztán a két sereg Szolnok menti egyesülése után a roppant gazdag felvidéki bányavárosok felé vezető utat lezáró Egerre rontson.
Szulejmán ettől a hadjárattól dupla hasznot remélt, hiszen egyrészt azt várta, hogy a Nándorfehérvárat Budával összekötő Duna menti hódításait újabb földekkel tudja kibővíteni, másrészt pedig azt is remélte, hogy örökre éket ver Erdély és a királyi Magyarország közé.
A lendületesen meginduló hadjárat révén Karánsebes, Lippa, Temesvár, Veszprém, Szécsény, Drégelypalánk, Hollókő, Buják, legvégül pedig Szolnok új földsáncokkal megerősített várát is elfoglalták a törökök.
Ahmed és Ali pasa mintegy 70 ezer harcosból álló egyesített serege szeptember 9-én érte el az Egertől egynapi járásra lévő Abonyt. Dobó István egri várkapitány könnyűlovas alakulata itt rajtaütött a törökön és súlyos veszteségeket okozott az érkezőknek.
Ezzel az összecsapással vette kezdetét az egri vár ostroma.
Az erőviszonyok csöppet sem voltak kedvezőek a védők szempontjából, még akkor sem, ha az 1548 óta az egri vár kapitányaként, Dobó István mindent megtett annak megerősítéséért. A Tisza menti nemesek, valamint Oláh Miklós egri püspök pénzadományainak köszönhetően nemcsak a belső vár, de a külső vár védelmi rendszerét is megerősítette. Ekkor épült meg a Dobó-, a Tömlöc-, a Föld- és a Sándor-bástya. A vár közepét ékesítő ősi székesegyház szentélyét lebontatta, hogy Isten házának köveiből a templom mögötti Szentély-bástyát megépíttesse. Ide telepítette a legerősebb ágyúit.
A török hadsereg gyalogságát alkotó janicsárokAz ostrom kezdetén nagyjából kétezer katona várta a 70 000-es török sereg ostromát. Komolyabb ágyúból mindössze négy állt rendelkezésére, amit 17 tarack egészített ki. A fegyverszobában volt még 93 elavultnak számító kanócos puska, 194 kovaköves német puska és 343 szakállas puska, amelyet támasztani kellett. A török ezzel szemben csak ágyúból közel kétszázat tudott a szolgálatába állítani.
Kara Ahmed pasa az Eger-patak mellett vert tábort, Szokoli Mehmed pasa csapatai pedig a pataktól keletre építették ki az állásaikat.
Mihelyst befejezte Kara Ahmed pasa a táborverést, rögvest levelet küldött Dobónak, amelyben felszólította a vár átadására. Azt ígérte, ebben az esetben kegyesen megengedi, hogy „a régi királyok idejében élvezett szabadsággal és javaitok birtoklásával éljetek. Ha azonban makacsul és hajthatatlanul kitartotok a vár védelmében, nemcsak vagyonotokat, hanem azokkal együtt gyermekeiteket, végül saját életeteket is el fogjátok veszíteni”.
Dobó nem ijedt meg, börtönbe vettette a levél kézbesítőjét, a vár népét pedig megeskette, hogy ha kell, akkor az életük árán is megvédik a várat.
Dobó István szobra Egerben – Stróbl Alajos alkotásaDobó esküjét a vár történelmét még az isztambuli levéltárakban is kutató Gárdonyi Géza Egri csillagok című könyvéből tudjuk: „Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!”
A török szeptember 17-én kezdte meg a falak lövetetését. Az ágyútűz a leggyengébbnek vélt Ókapu és Bebek-bástya közötti falszakaszra koncentrálódott. Eger vára ugyanis egy hegy szélén, a meredély mellé épült. A város a meredély alatt terült el, a hegy azonban a vár túlsó oldalán folytatódott, felfelé. Nem véletlen, hogy oda telepítette a török az ágyúkat.
Az első általános ostrom tizenkét napig tartó szakadatlan ágyúzás után, szeptember 29-én indult, Dobó vitézei azonban az addigra már szétlőtt várfalak tetején állva visszaverték a sokszoros túlerejű támadók hadát.
Mindenki, aki csak mozogni tudott, a falakon volt, még az asszonyok is, akik nemegyszer még a férfiakat is megszégyenítő vitézséggel harcoltak, ami páni félelemmel töltötte el a török szívét.
Egri asszonyok – Székely Bertalan festményeA roham estére hamvába dőlt, Ahmed pasa pedig a falak további rontására utasította a tüzéreket.
A védők is komoly veszteségeket szenvedtek. Hegedűs hadnagy ekkor döntött úgy, hogy elárulja bajtársait és az életéért cserébe a várat átjátssza a töröknek. Cselszövése azonban kiderült, és Dobó az árulót nyilvánosan felakasztatta, társainak pedig levágatta a fülét.
A hosszú napokon át tartó, folyamatos ágyúzás a külső vár falát szinte teljesen lerombolta, a védők azonban a réseket éjjel rendre betömködték földdel, rőzseköteggel, meg amúgy mindennel, amivel csak tudták.
Október 4-én felrobbant a székesegyházban tárolt lőpor. A hatalmas robbanást követő pánikot Ahmed pasa a saját javára kívánta kihasználni és a Föld-, a Bolyki- és a Tömlöc-bástya által határolt falszakasz ellen általános rohamra vezényelte katonáit. A sokszoros túlerő betörte az Ókaput, ám Dobó ekkor ágyúval az egész épületet szétlőtte, így az ostromlók az összeomló torony alatt lelték a halálukat.
Estére a török hatalmas veszteségeket szenvedve visszavonult. A következő általános roham október 13-án volt, ekkorra azonban a török harci morálja már olyan alacsony volt, hogy a tisztek csak kardlappal verve tudták a katonáikat a falak alá kergetni. Négy nappal később Kara Ahmed pasa elvonult, Hamid Ali budai pasa másnap követte példáját.
A bazilika romjai között még aznap Dobó és az életben maradt hősök ünnepi szentmise keretében adtak hálát Istennek, hogy győzelemre segítette a vár védőit. Dobó diadala reménységgel töltötte el az egész országot, hogy a török nem legyőzhetetlen, csupán csak össze kell fogni és harcos elszántsággal és vasakarattal kell küzdeni.
Szulejmán szultán közel ötven évig nem támadott újra a Magyar Királyság ellen.
Dobó István síremléke az egri várbanSzerző: Jezsó Ákos, hirado.hu
Megjegyzés küldése