Azt gondolom, az egyik fő oka a gyermeknevelésben elért teljesítményemnek, hogy én őszintén csodálattal tekintek a gyerekekre. Értékelem a lelkük tisztaságát, kreatív gondolkodásukat és azt a szeretetteljes látásmódot, amivel a világra tekintenek. Nem akarom ezt megváltoztatni, inkább osztozom a “csodában” és hálás vagyok azért, ha a részese lehetek. Ezáltal természetes, hogy a Mikulás a kezdetek óta nagy hangsúlyt kapott nálunk.
Beöltözött barátok, hétmérföldes csizmák és egy akkora zsák, amekkorát csak elbírt a vállalkozó szellemű Mikulás. Napokkal előtte már aludni sem tudtam az izgatottságtól, mindent pontosan elterveztem. Mikor érkezzen, mit mondjon a kisfiamnak és mivel kínáljuk meg. Ahogy a mondás is tartja – Ember tervez… Anya meg belebukik, mert sajnos amint felbukkant a kedves Mikulás állig felfegyverkezve a terasz ajtóban, a kisfiam annyira megijedt tőle, hogy a percekbe telt, mire megtudtuk nyugtatni. Most már nyilván jót nevetünk rajta, de akkor annak is örültem, hogy legalább a zsák bekerült a lakásba, a Mikulástól pedig szó szerint könnyes búcsút kellett vennünk.
Az évek gyorsabban repültek el mintha rénszarvasok húzták volna őket, de sok-sok éven át életben tartottam a varázslatot. Lelkesen írtunk levelet minden évben, amire válasz is érkezett, kellőképp ügyelve, hogy minden aktuális erény, dicséret és bátorítás szerepeljen benne. Csodás idők voltak. Nincs nagyobb öröm, mint csillogó szemeket látni a mi varázslatunk hatására. Nagyjából két éve fedeztem fel először, hogy a csillogás mellett már kíváncsiság és kétely is megbújt abban a szempárban. Nem szerettem volna, hogy egy osztálytárstól vagy a játszótéren tudja meg, hogy a Mikulás valójában mindvégig én voltam. Szerettem volna egy méltó lezárást ennek a csodálatos hagyománynak, ami éveken át megtöltötte a szívünket szeretettel. November végén megírtuk az utolsó levelet, de ezúttal nem érkezett válasz, csak egy vers az ablakra írva, ami így szólt:
“Évekig én voltam ki a varázslatot adta,
A Mikulás segédje,
Hát persze, hogy Anya.
Most már te is tudod,
hogy a varázslat nem más,
Mint teljes szívből szeretni egymást.
Boldog Mikulást!”
(Fotó: Shutterstock)
Jámbor Zsófia vagyok, a MásképpGondolkodó gyereknevelési oldal létrehozója, Gyermek és Ifjúsági Preventor.
2023-ban körbenéztem a világban és nem tetszett amit láttam a szülő-gyerek kapcsolatok terén. Ezért létrehoztam egy platformot ahol megosztottam az érzelemközpontú gyerekneveléssel kapcsolatos módszereimet, meglátásaimat. Meglepődésemre sokan tudtak azonosulni a nézeteimmel és mire észbe kaptam, már elöntöttek a segítségkérő üzenetek. Szerettem volna segíteni, így a tapasztalataimat és kutatómunkámat kiegészítettem egy képzéssel, ami által Gyermek- és Ifjúsági Coach és Preventorként folytattam az utamat.
A Ridikül Kulcskérdések rovatán keresztül is segíteni szeretnék azon az úton, ahol sokszor szülőként elveszve érezzük magunkat. Segíteni szeretnék megérteni, hogy minden gyerekhez a szívén keresztül vezet az út, de a tudatosság rajzolja a térképet.
Potyogó könnyekkel írtam le minden egyes szót az ablakra, mert tudtam, hogy egy időszak lezárult. A kisfiam eljutott abba a korba, amikor biztosan nem tudhatta, de valahol mégis érezte, hogy nem létezhet egy ember valahol a világban, aki egy este alatt a világ minden gyermekéhez eljut, hogy megajándékozza őket és ez így is van rendjén.
Minden év amikor megalkottam a varázslatot megtiszteltetés és életre szóló élmény nekem. Szülőként megszámlálható mennyiségű pillanat áll a rendelkezésünkre, amit megélhetünk a gyermekeinkkel abban az ártatlanságban és őszinte csodálatban, amit számukra a Mikulás ünnepe adhat.
Legyen szó egy tábla csokiról, vagy egy grandiózus ajándékról, a varázslatot úgysem ez adja majd. A varázslat nem más, mint tényleg, őszintén, végtelenül szeretni egymást, mert így bárki lehet az igazi Mikulás.
forrás: | Ridikül
Megjegyzés küldése