Ha a gyermekjogokra gondolunk, sokak fejében először távoli országok, háborús övezetek, éhező, otthon nélkül élő gyerekek jelennek meg. Pedig a gyermekjog kérdése nem „valahol máshol” történik. Itt zajlik, körülöttünk, a saját otthonainkban, iskoláinkban, rendelőinkben, közösségi tereinkben. Gyermekjogokról beszélni ugyanis nem csak extrém helyzetekben kell: sokszor olyan egyszerűnek tűnő, mégis alapvető dolgokról szól, mint hogy egy gyereknek joga van biztonságos fizikai, lelki és erkölcsi környezethez. Joga van ahhoz, hogy otthon ne féljen, hogy az iskolában ne váljon bullying áldozatává, hogy az egészségéhez hozzáférjen, hogy megfelelő körülmények között tanulhasson, és joga van ahhoz is, hogy a személye, a magánélete – akár a digitális térben – tiszteletben legyen tartva.
(Forrás: Unsplash)
A gyermekjogok sokszor láthatatlan terekben sérülnek: egy otthonban, egy diszfunkcionális családban, ahol alkohol- vagy drogfüggő szülők mellett nőnek fel láthatatlanul gyermekek; egy osztályban, ahol a csúfolódás, kiközösítés sosem ér véget; vagy egy közösségi médiaposzt alatt, ahol egy szülő jó szándékkal, mégis a gyereke méltóságát csorbítva oszt meg egy pillanatot. Ezért fontos évente legalább egyszer megállni, és feltenni a kérdést:
Tudják-e a gyerekek, hogy milyen alapvető jogaik vannak? És mi, felnőttek, valóban segítjük-e őket abban, hogy élni is tudjanak ezekkel?
Az elmúlt években dicséretes tendencia, hogy a gyermekjogi képviselők egyre közelebb kerültek a gyerekekhez: ott vannak iskolákban, kórházakban, gyermekotthonokban és nevelőszülői hálózatokban. Már nem elérhetetlen, távoli hivatalnokok, hanem beszélgetnek velük, jelen vannak, edukálnak, és megtanítják a gyerkeknek (is), hogy a jogaik valódi kapaszkodók lehetnek. Ez óriási lépés, hiszen
egy bántalmazott vagy elhanyagolt gyerek legnagyobb lelki terhe gyakran éppen az, hogy úgy hiszi: vele van a baj, megérdemli, amit kap, ezért nem is tudatosodik benne, hogy a jogai milyen mértékben sérülnek.
A jó edukáció ezt az érzést írja felül – és utat nyit a segítség felé. De a kép ettől még messze nem teljes.
Láthatatlan gyerekek – a diszfunkcionális családban nevelkedő gyerek jogainak védelme
Vannak gyerekek, akik már egészen fiatalon megtanulják, hogyan kell túlélni egy olyan családban, ahol a felnőttek működése rendszerszintűen megbillen. Ők a diszfunkcionális otthonok „láthatatlan gyerekei”: akik béketeremtőként, konfliktuscsillapítóként, érzelmi gondozóként működnek, és akiknek minden napját a feszültség, a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság határozzák meg.
(Forrás: Unsplash)
Ide tartoznak a függőséggel küzdő szülők gyermekei is — ahogyan arra az Elfeledett gyerekkor cikkünkben beszéltünk részletesen. A Máltai Szeretetszolgálat AnyaApaPia kezdeményezése is erre hívja fel a figyelmet: programjaikkal, feldolgozó csoportfoglalkozásaikkal, pszichés segtségnyújtással segítik az ilyen családban nevelkedő gyermekeket.
De ott vannak azok a gyerekek is, akik érzelmi elhanyagolásban élnek, agressziót látnak, vagy örökös bizonytalanságban nőnek fel.
Sokuk számára a lojalitás és a szégyen olyan teher, amelytől képtelenek elszakadni: úgy érzik, ha beszélnek, árulók lesznek, vagy szétszakítják a családot. Mások egyszerűen nem tudják, hogy amit átélnek, az nem „normális”.
A gyermekjogi edukáció számukra életmentő lehet. Megmutatja, hogy az ő szükségleteik ugyanolyan fontosak; hogy joguk van biztonságra, meghallgatásra, segítséghez jutni – és joguk van egy olyan gyermekkorhoz, amely nem a félelem és a titkok köré szerveződik.
(Forrás: Unsplash)
A gyermek személyiségi jogai a digitális térben – amikor épp azok sértik meg, akik a legjobban szeretik őket
A közösségi média új terepe lett a gyerekek személyiségi jogainak, és gyakran épp a szülők azok, akik – akár teljes jó szándékkal, szülői büszkeségtől vezérelve, de – átlépik ezeket a határokat. Egy vicces videó, egy sírós baba, egy intim családi pillanat: mind megjelenhet online anélkül, hogy a gyerek valaha hozzájárult volna. A digitális lábnyom pedig többé nem tűnik el. Amit ma aranyosnak tartunk, az évek múlva szégyent, fájdalmat vagy akár hátrányt is okozhat.
A gyerek magánszférához való joga ugyanúgy érvényes a digitális térben, mint a való életben. A méltósága, identitása, biztonsága ott is törvény által védett érték.
Ezért a digitális szülői felelősség ma már alapvető gyermekjogi kérdés – ahogy erről részletesebben írtunk korábbi cikkünkben. Mielőtt posztolunk, fel kell tennünk magunknak a kérdést: Szeretné ezt a tartalmat a gyerek tíz év múlva is látni? Ő maga kitenné? Büszkeséget vagy szégyent fog okozni neki? Kikhez juthat el gyermekünk képmása, és milyen tartalomhoz fogja esetleg felhasználni? A gyerekek személyiségi joga nem játék — és nem tartoznak a világra.
(Forrás: Pexels)
Mi történik akkor, amikor két alapjog ütközik egymással?
Ma Magyarországon sok gyereknek jogilag kötelessége találkozni olyan szülővel, akitől fél, aki korábban bántotta, vagy akivel való kapcsolat mély lelki sérülést okoz — mert a jogrend szerint a kapcsolattartás joga elsődleges jog. Ilyenkor a rendszer azt üzeni: a kötődés fontosabb, mint a biztonság.
Pedig a gyermekjog saját logikája világos: a biztonság elsődleges, a kapcsolattartás pedig csak addig jog, amíg nem árt. A gyerek jelzéseit ilyenkor nem informális „érzéseknek”, hanem bizonyítéknak kellene tekinteni — mert egy gyerek félelme nem vélemény, hanem tény.
Ez az a pont, ahol a „mindenek felett álló érdek” gyakran elveszíti a súlyát. De nem kellene, hogy így legyen.
Megfelelő eljárásokkal, szakemberekkel és valódi figyelemmel ezek az ütközések feloldhatók lennének — és a gyerek végre nem veszne el a rendszerben, hanem helyet kapna abban.
Mit üzen a Gyermekjogok Világnapja?
Ahhoz, hogy a gyermekjogok ne ünnepi szlogenek, hanem élő valóság legyenek, három dologra van szükség:
Edukációra– hogy a gyerek tudja, joga van biztonsághoz, védelemhez, szeretethez, odafigyeléshez.Hozzáférésre– hogy ha megsértik a jogait, legyen hová fordulnia, és valóban be is engedjék.Rendszerszintű empátiára– hogy a döntéshozók és a felnőttek felismerjék: a jogok nem paragrafusok, hanem gyerekek mindennapi valóságai.
Az elmúlt években számos jogszabályváltozás és központi intézkedés született annak érdekében, hogy a gyerekek ezekben a helyzetekben védettebbek legyenek: erősödött a gyermekjogi képviselet rendszere, bővült a jelzőrendszer mozgástere, és több olyan szakmai protokoll is született, amely a gyerekek biztonságát helyezi előtérbe. Ezek mind fontos és előremutató lépések.
A gyakorlatba azonban ezek a változások nem egyik napról a másikra épülnek be. Szakembereknek, hatóságoknak, intézményeknek és családoknak is idő kell, amíg az új szabályok élő gyakorlattá válnak. A jogszabályok megteremtik a kereteket — de valódi erejük akkor van, ha mögéjük odaáll az emberi figyelem, az empátia és az a hozzáállás, amelyben a paragrafusok mögött mindenki elsősorban a gyereket látja. Mert végső soron nem a törvények, hanem a törvényt alkalmazó emberek adják meg annak a súlyát, hogy egy gyerek mennyire érzi magát biztonságban, meghallgatva és komolyan véve.
A gyerekeknek joga van biztonságban felnőni. Nekünk, felnőtteknek pedig kötelességünk ezt nem csupán tudni — hanem meg is teremteni a körülményeit.
(Forrás: Unsplash)
forrás: | Ridikül
Megjegyzés küldése