„A fantázia vágtató csikóit el nem veheti senki, és álmaim tobzódásába senki bele nem szólhat.” 1900. január 25-én született Fekete István József Attila-díjas író. Népszerűsége mindmáig töretlen, ami annak is köszönhető, hogy művei számos népszerű filmfeldolgozásban is közönség elé kerültek.
Fekete István 1900. január 25-én a Somogy vármegyei Göllén született Fekete Árpád tanító, iskolamester és Sipos Anna első gyermekeként. Egyik őse a nagy francia forradalom menekültje, dédnagybátyja pedig Damjanich János 1848-as honvédtábornok, aradi vértanú volt. A család 1909-ben Kaposvárra költözött, és István az ottani gimnázium tanulója lett. Mivel félévkor és év végén is megbukott, a szigorú édesapa átíratta a polgári fiúiskolába, ahol végre önmagára talált a kamaszodó fiú. 1915-ben felsőkereskedelmi iskolába iratkozott, 1917-ben besorozták katonának, és az 1918-as hadiérettségit követően tartalékos tiszti iskolába került.
A katonaruhát csak 1926-ban vethette le végleg. 1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, ám az Alföldön nem érezte jól magát, visszavágyott a Dunántúlra, 1924 januárjától Mosonmagyaróvárott folytatta tanulmányait. Az iskola elvégzése után, 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt. Itt szeretett bele a helyi belgyógyász-főorvos leányába, Piller Editbe, akivel 1929-ben házasságot is kötött. Az esküvő után Ajkára költöztek, ahol gazdatiszt lett a holland származású földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán, 1930-ban lányuk, két évvel később fiuk született.
Fekete István tehetsége, szakmai felkészültsége, gyakorlati érzéke és tenni akarása nyomán hamarosan fellendült a birtok: tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az irányításával tenyésztett merinói kosok számos díjat nyertek. Mindeme tevékenység és a család mellett igazán ekkor jutott ideje az írásra is. Még diákéveiben, mint oly sok kamasz, ő is verselgetett, rövidebb prózával kísérletezett, de kiforrott, egyéni stílusú íróvá ezekben az években érett.
A mezőgazdász végzettségű Fekete István már középkorú családos ember, amikor 1934-ben elkezdett rendszeresen publikálni. Ekkoriban elfoglalt gazdatiszt; egy jelentős méretű ajkai uradalom irányítója.
„Szerettem a könyvek, a papír, a betűk különös, nehéz szagát, ami a legújabb könyveknél sem érzett újnak, bár ezeknek illata meg sem közelítette egy-egy öreg kalendárium vagy biblia kimondhatatlanul titkos, időktől és gondolatoktól terhes aromáját.
Szeretem a könyvet. Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam az iskolakönyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélységek nyíltak ki előttem. A történelem regény volt, a földrajz útleírás, az olvasókönyv pedig muzsika.
Szeretem a könyvet, és hiszek benne. Sokszor tudom, hogy nem igaz, de ezt mondani mégsem merem, mert az a másik, aki írta, álmában vagy ébren úgy is láthatta, ahogy leírta. Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fájdalmára.” (Fekete István: Almárium)
Vadászattal kapcsolatos cikkeit 1933-tól a Kittenberger Kálmán szerkesztette Nimród közölte, 1936-tól pedig az Új időkben jelentek meg novellái. 1937-ben A koppányi aga testamentuma című regényével megnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatának első díját.
Két évvel később a Zsellérek című regénye aratott sikert az Egyetemi Nyomda pályázatán. 1940-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta, és ebben az évben jelent meg Hajnalodik című színdarabja, amelyet csaknem százszor játszottak a Magyar Színházban és a Kamaraszínházban, mindannyiszor telt ház előtt.
1940-ben Bánki Viktor filmrendező forgatókönyv készítésére kérte fel, s így született meg a Doktor Kovács István, amely ismét sikert hozott számára. Klári)
Az uradalmi munkát ekkor már egyre terhesebbnek, írói munkája akadályozójának érezte. 1941-ben végül elhatározta magát, családjával Pestre költözött, és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Sorra jelentek meg művei, regényei és novelláskötetei, de tanult szakmáját sem hanyagolta el, oktatófilmek forgatókönyveit írta a földművelés, az állattenyésztés, a gazdálkodás témakörében.
A második világháború után állása megmaradt, két könyve is megjelenhetett, de egyes állítások szerint a rettegett államvédelem, az ÁVO megkínozta. Amikor 1949 tavaszán a minisztériumot „megtisztították a reakciós elemektől”, Fekete Istvánt is nyugdíjazták. Ezt követően a nélkülözés évei köszöntöttek a családra: könyveit nem adták ki, állandó foglalkoztatást sehol sem kapott, alkalmi munkákból jutott némi jövedelemhez, volt uszálykísérő, patkányirtó, napszámos. 1951 őszétől oktató volt a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában, majd leszázalékoltatta magát.
„Elfelejtjük, hogy emberek mennek el mellőlünk – örökre –, elfelejtjük az élet árkait, hová belehullott egy-egy szív, aki szeretett bennünket; mindent elfelejtünk – de a jó könyvet éppen úgy nem felejtjük el, mint magunkat.” (Fekete István: Almárium)
1955-ben Bölöni György segítségével térhetett vissza az irodalomba, Halászat című munkáját tankönyvként adták ki, majd előbb a Kele, később a Lutra című regényeket jelentette meg a Magvető Kiadó. 1957-től sorra aratnak sikert máig is népszerű ifjúsági regényei: Bogáncs, Tüskevár, Téli berek, Hu, Vuk, Kittenberger Kálmán élete.
A Tüskevár, máig az ifjúsági irodalom klasszikus regényeként ismert. A mű felejthetetlenül ábrázolja Tutajos és Bütyök, azaz Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla nyári vakációját a Kis-Balaton vízi világában. A városi fiúk nem sokra jutnának a vadregényes, ám számukra ismeretlen világban, ha nem segít nekik Matula bácsi, az öreg pákász. Az ő útmutatásával Tutajos és Bütyök eligazodnak a nádak, sásak, tocsogók és tavak vidékén: halásznak, vadásznak, átvészelnek egy rettentő vihart, és közben feltárul előttük az a különös, ember és természet közötti harmónia, amelynek létezéséről sejtelmük sem volt.
Fekete István író, a 20. századi magyar irodalom legolvasottabb szerzője lett, Jókai Mór mellett minden idők legnépszerű magyar írója és a hazai „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője.
Eddig több mint tízmillió példányban adták ki a műveit magyarul, emellett külföldön is tizenkét országban tíz nyelven jelentek meg munkái. Mindezek ellenére Fekete István művészetének sem a kortársai, sem a halála óta eltelt évtizedek irodalomtörténeti írásai nem adták meg azt a rangot, amiért maga az író egész életében hol hangosabban, hol csendesebben harcolt.
Az összefoglaló eredeti helye, forrása. - Cultura.hu
Megjegyzés küldése