A vármegye negyedik legnépesebb települése, továbbá 9931 hektáros kiterjedésével a megye legnagyobb közigazgatási területű települése.
Római katolikus templom (részben gótikus)A templom a XIII. században épült, majd a XV. században gótikus stílusban alakították át. A török hódoltság után, az 1770-es években Haller Sámuel tábornoknak köszönhetően toronnyal bővítették, és barokk stílusban építették újjá. Falait támpillérek erősítik, 1969-es felújítása során északi és déli homlokzatán gótikus ablak- és ajtórészleteket tártak fel. A XVIII. századi barokk főoltárkép Krisztus megkeresztelését, a mennyezeti freskók Keresztelő Szent János életének eseményeit ábrázolják Antoine Rosiertől. A berendezések zöme szintén a XVIII. század második feléből származik. A templomkertben csatornaépítés során 1966-ban találtak rá a templom 1465-ben készített gótikus harangjára, melyet felirata szerint Pál mester készített. Nepomuki Szent János 1768-ban készült homokkőszobra a templomban található, míg másolata a kertben áll.fotó: Szűcsné Surányi Barbi
Története
Heves területén a legkorábbi állandó település a szkíták korában volt. Jelentős honfoglaláskori sírleletek is előkerültek a városban.
Az I. István által létrehozott vármegyerendszerben Heves várispánság szerepét töltötte be, tulajdonosa a király volt. A közigazgatás mellett egyházi szerepe is jelentős volt, a vármegye déli részének főesperességi székhelyeként működött a Nagyvárad–Debrecen–Gyöngyös–Csehország és a Pest–Jászberény–Miskolc–Kassa kereskedelmi út mentén fekvő településen.
Első említése 1203-ból való Hewes néven. Ekkora térségi vezető szerepe már megszilárdult, temploma is ekkor épült. 1271-ben V. István országgyűlést is tartott itt. A 13. század végén a Kompolti, majd az Országh család tulajdonába került. A sok kézműves lakhelyéül szolgáló települést először 1467-ben említik mint mezőváros. Ekkor Országh Mihály vezetésével itt ülésezett Heves vármegye közgyűlése.
A város 15. századi virágzásának a törökök vetettek véget. A város Hatvan 1544-es eleste után került török kézre, és mint gazdag élelmiszerforrás működött. 1567-ben a hatvani bég leromboltatta a várost a környező (Pély, Vezekény, Hanyi) falvakkal együtt, majd 1596-ban elűzték a még megmaradt korábbi lakosságot, törökök költöztek a várba.
A császári csapatok 1685. október 16-án szerezték vissza a várost, ám 1686-ban a törökök ismét elfoglalták, ismételt kiűzésükre 1688-ban került sor. A környéket az udvartól Glöcksberg Dietrich vásárolta meg. Megindult a mezőváros újranépesedése. Nagy számban érkeztek jobbágyok a Bükkaljáról, illetve Felvidékről, de több nemesi család és pár német telepes is lakhelyéül választotta Hevest. A 18. században a lakosság nagy része zsellér és pár jobbágy nélküli kisnemes, valamint hét közép- és nagybirtokos volt.
Leírás a településről a 18. század végén:
Hevesben a földbirtokok rendezésére csak 1860-ban került sor. Ám ezt követően a mezőgazdaság nagymértékben növelte termelékenységét. Ekkor alakult ki a hevesi görögdinnye országos presztízse is. A város lakossága nagyban megnőtt, élénk kulturális és társadalmi élet alakult ki a járásszékhelyen. A város fellendülése az első világháború idején megakadt, a két háború között is csak kisebb gazdasági fejlődés volt tapasztalható, bár a település lakossága nagyban nőtt az Újtelep kiépültével.
A második világháború nagy számban szedett áldozatokat. 350 zsidó lakost szállítottak koncentrációs táborokba. Később a megmaradt polgári lakosságból szép számban kerültek gulágba is. 1944. december és 1945 márciusa között a városban volt a 2. Ukrán Front főhadiszállása.
Az 1945-ös földosztást követően a termőföldszerkezet nagyban elaprózódott, a korszerűtlen termelőeszközök mellett Heves sokat vesztett jelentőségéből. Az 1960-as években kisebb urbanizálódási folyamat indult meg, melynek keretében a közintézményrendszer lassan kiépült. 1984-ben kapott városi rangot.
Az 1990-es években a termelőszövetkezet megszűnt, a helyi nagyüzemeket nagyrészt privatizálták, a termelést racionalizálták. Ennek következtében a várost nagyban sújtja a munkanélküliség.
Fekvése
Heves vármegye délkeleti részén fekvő város. Heves vasútállomása a Kál-Kápolna-Kisújszállás mellékvasútvonalon található, ahol a vonal két végállomásáig közlekedő vonatok járnak.
A város a 31-es főút mellett fekszik, az M3-as autópályától 18 kilométerre. Északnyugati irányban Gyöngyös, délkelet felé pedig Kisköre irányában indulnak innen mellékutak (3204-es és 3209-es számmal), továbbá Pély és Kál felé (utóbbi száma 3207-es).
Heves komolyabb elővárosi autóbusz-forgalommal nem rendelkezik. Helyközi járatok kötik össze Egerrel, Gyöngyössel, Jászberénnyel és Kiskörével. Távolsági járattal elérhető ezen kívül Budapest, Debrecen, Gyula, Szeged és Tiszafüred.
A városhoz - már mint belterület - tartozik Pusztacsász, valamint Alatka és több más külterületi lakott hely is, összesen néhány száz lakossal.
Nevének eredete
A város nevét 1203-ban említi először oklevél „Hewes” alakban. Később „Heues”-nek vagy „Henes”-nek írják. A hő főnév származékából, a heves melléknévből ered.[5] Számításba jöhet a „héves”, hévforrásos hely, valamint a település környékén található hirtelen felmelegedő homoktalaj is a névadást illetően.
A város neve sokszor fordul elő szólásokban, általában melléknévi értelemben. A „nem Hevesben vagyunk” szólásváltozattal türelemre intünk
Az egész országban ismert szólásváltozatok: Él, mint Marci Hevesen. Jó dolgunk van, mint Marcinak Hevesen. Nyílik, mint Marci Hevesen. Ezek a következő rokon értelmű kifejezésekre utalnak: jól él, könnyen boldogul, vidáman telnek napjai, urasan éldegél
bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz: Heves – Wikipédia
Megjegyzés küldése