Innen a város egészen más arcát mutatja: a háztetők szinte egybefolynak, a templomtornyok méltóságteljesen emelkednek a táj fölé, és a távolban a dombok lágy vonulatai ölelik körül Egert. A várfal kövei alatt évszázadok történelme rejtőzik, és ahogy az ember végigsimít rajtuk, szinte érezni lehet az idő súlyát.
A szél gyakran erősebben fúj idefent, mintha a magaslat közelebb hozná az eget. A levegő tisztább, frissebb, és minden hang másképp hallatszik: a város zaja tompább, mégis élőbb. Néha felcsendül egy harangszó, vagy gyerekek nevetése szűrődik fel az utcákról, emlékeztetve arra, hogy a múlt és a jelen itt szorosan összefonódik.
A várfal tetején állva könnyű elképzelni a régi idők őreit, akik ugyaninnen figyelték a tájat. Vajon mit láttak? Mit éreztek, amikor veszély közeledett, vagy amikor békés napokon csak a csendet hallgatták? A történelem szinte megelevenedik, és az ember egy pillanatra részévé válik ennek a hosszú történetnek.
Ez a hely nemcsak kilátópont, hanem egyfajta menedék is. Ide feljönni azt jelenti, hogy kiszakadunk a mindennapok rohanásából, és megállunk egy pillanatra. A várfal tetején állva az idő lelassul, és lehetőség nyílik arra, hogy elgondolkodjunk a múlton, a jelenen, és talán egy kicsit a jövőn is.
Fotó: Gönczi Lászlóné
Megjegyzés küldése