Lukács evangélistától tudjuk, hogy Jézussal Jeruzsálembe nemcsak a tanítványai mentek, hanem a követői is. Többek között azok az asszonyok is, akik Jézus keresztre feszítése, halála és eltemetése után „a hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad” (Lukács 24).
Hasonlóan tudósítanak a többi evangélisták is, mint például Márk evangélista, aki ezt írta: „Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől? De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek” (Márk 16,1-7).
Az asszonyok riadalmát mindkét szerző rögzíti, s azt is, hogy a látottaktól úgy megijedtek, hogy elfutottak.
A folytatást így írja le Lukács evangélista: „A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.”
Közben Jézus követői szedelőzködtek. Pásztora hiányában kezdett szétszéledni a nyáj.
A tanítványok még egyben maradtak, de a Jézust mint rabbit, mint prófétát követők közül a kereszthalál után sokan úgy érezték, hogy itt a vég, mesterük meghalt, nincs mit tenni, hazamennek. Jézus korábban ezt is megjósolta, amikor ezt mondta: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai” (Máté 26,31).
(Forrás: Wikipédia)Lukács evangélista ugyanis azzal folytatja beszámolóját, hogy Jézus követői közül ketten már el is indultak Emmauszba, amely Jeruzsálemtől 24 kilométer távolságban volt.
Maradjunk továbbra is Lukácsnál, aki így folytatja evangéliumát: „Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: Miről beszélgettetek itt az úton? Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban. Micsoda? – kérdezte. A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták. Erre így szólt: Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van. Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, s felismerték. De eltűnt a szemük elől. Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat? Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe.”
Lukács evangélista az írását a feltámadt Jézus utolsó szavaival zárja: „Egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: Békesség nektek! Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van. Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: Van itt valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak. Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt. Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket. Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe. Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.”
Mindezekre ma emlékezünk.
Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy a keresztény húsvét időpontja a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. A katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt a számítási módot, amely meghatározza a keresztények legszentebb ünnepének naptári helyét. Mostanra az ortodox egyházakon kívül minden keresztény egyház ehhez az eljáráshoz tartja magát. Az eltérés abból fakad, hogy az ortodox egyházak a húsvétot a Julianus-naptár szerint számolják, s ezáltal egy kicsit később ünneplik.
Hívők imádkoznak a bezárt kelet-jeruzsálemi Szent Sír-templom kapujánál 2018. február 27-én. A Jézus keresztre feszítésének és sziklasírba temetésének keresztény hagyomány szerinti helyén emelt templomot 1948, a függetlenségi háború harcai óta még sohasem zárták be (Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)Jézus Krisztus a kezdet és a vég, ő az alfa és az ómega, aki Pilinszky János szavaival
„Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die”
(Pilinszky János: Harmadnapon)
Kiemelt kép forrása: Pinterest.com
Forrás: hirado.hu
Megjegyzés küldése