Az egri labdarúgás története nem csupán sporttörténeti érdekesség, hanem példaértékű történet kitartásról, közösségről és a játék iránti szenvedélyről. Bár sokan az 1920-as, 30-as évek sikereihez kötik a sportág felemelkedését Eger városában, a valóságban az alapokat már jóval korábban, a legmostohább körülmények között rakták le az első lelkes sportolók.
A város labdarúgásának igazi úttörői az Egri Torna Egylet (ETE) korai „füleslabda” csapatának tagjai voltak. Olyan nevek fémjelzik ezt az időszakot, mint Dr. Sír Lajos, Halmai, Kulcsár Gábor és Kálmán, Kunsay Miklós, Zellei Barna vagy a Piller fivérek. Ők még a Baktai úti baromvásártéren, egyenetlen, girbe-gurba pályán játszottak, gyakran megfelelő felszerelés nélkül, pusztán a sport iránti szeretetből. Munkájuk jelentette azt az alapot, amelyre később az egri labdarúgás fejlődése épülhetett.
Az első világháború azonban hosszú időre megtörte ezt a fejlődést. A háborút követően indult újra az élet, és ebben jelentős szerepet játszott, hogy az egri katonák Csehszlovákiában ismerkedhettek meg a fejlettebb labdarúgó kultúrával. A sportág egyre népszerűbbé vált, bár a megfelelő infrastruktúra és támogatás még sokáig hiányzott.
 |
Az egri városi stadion régen. fotó: Farkas Péter |
1918-ban még mindig a vásártéren pattogott a labda, ám hamarosan sikerült új helyszínt találni: a mai 2-es számú iskola és a járási tanács helyén fekvő üres telket. Innen számíthatjuk a valódi reneszánsz kezdetét. 1919-ben már a Népkert középső részén rendezték meg az első jelentős mérkőzést, amelyen az Egri TE 5:3-ra legyőzte a Balassagyarmati SC csapatát mintegy 400 néző előtt. Ez az esemény fordulópontot jelentett: a labdarúgás tömegeket kezdett vonzani.
A háború utáni ETE csapatában olyan játékosok szerepeltek, mint Bátok Ferenc, Policzer Miklós, Lakatos Lajos vagy Szniscsák Miklós. Ők nemcsak tehetséges sportolók voltak, hanem a közösség meghatározó alakjai is. A politikai viszonyok azonban közbeszóltak: az ETE demokratikus szellemisége miatt a hatalom megszüntette az egyesületet, helyét pedig a MOVE Egri Sport Egyesület vette át.
A későbbi sikereket már a MESE csapata érte el, amely nagyrészt az ETE-ben nevelkedett játékosokra épült. Észak-Magyarország egyik legjobb csapatává váltak. A kapuban Bátok Ferenc brillírozott, míg a támadósorban Lakatos Lajos ontotta a gólokat. Policzer Miklós gyorsaságával, Molnár László technikájával, valamint Kulcsár Viktor játékaival tették emlékezetessé a mérkőzéseket. A védelemben Csendes Antal, a fedezetsorban pedig Szniscsák Miklós nyújtott kiemelkedőt.
A későbbi generációk — többek között Sípos Gyula, Vass Pál és Hidasi Gyula — tovább vitték ezt az örökséget, és újabb sikerekkel öregbítették az egri labdarúgás hírnevét.
A régi labdarúgók azonban nemcsak a pályán nyújtott teljesítményük miatt tiszteletre méltók. Ők valóban a játék szerelmesei voltak. Saját kezükkel készítették elő a pályát, padokat cipeltek, közösen állták a költségeket, és gyakran alkalmi felszerelésben léptek pályára. Mindezt panasz nélkül, pusztán a futball iránti elkötelezettségből tették.
Az egri labdarúgás története tehát nem csupán sikerekről szól, hanem egy közösség áldozatvállalásáról és kitartásáról is. A múlt példája ma is üzen: a sport igazi értéke nemcsak az eredményekben, hanem az összetartásban és a szenvedélyben rejlik.
Forrás: Somody József írása, 1970. január, a.labdarúgáskezdete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése