Eger keleti részén, az Almagyar-domb egyik kedves magaslatán az utóbbi évtizedekben jelentős változások mentek végbe. A Leányka utcában felépült az egri tanárképző főiskola leánykollégiuma és több tanszék, miközben a környező utcákban – például a Cecey Éva utcában és az Egri csillagok útja mentén – korszerű lakóházak sora jelent meg. Mindez azt bizonyítja, hogy Eger ezen része egy új, élénk városnegyeddé alakul. Ezzel éles ellentétben áll azonban a közvetlen szomszédságban megbúvó régi, kanyargós utcák világa, ahol öreg házak őrzik a múlt emlékeit. Ez a csendes környék a város egyik legérdekesebb történelmű része: a Sánc, amelyet még sok egri lakos is alig ismer.
A Sánc története egészen a középkorig nyúlik vissza. Már a XI. században, az egri vár körül nemcsak egyházi épületek álltak, hanem a püspöki udvarhoz tartozó szolgák és kézművesek is itt éltek. Mivel azonban a vár területe nem volt elegendő a további terjeszkedéshez, a vár keleti lejtőjén – a mai Sánc helyén – új település alakult ki. Ennek központja a XIV. század elején épült Szent Péter prépostsági templom volt. Ez az időszak viszonylagos nyugalomban telt, ám a XIV–XV. század fordulóján a belső harcok és a haditechnika fejlődése szükségessé tette a keleti külső vár kiépítését. Ennek következtében a korábbi polgári élet fokozatosan megszűnt ezen a területen.
A későbbiekben a külső vár katonai funkciót kapott, és huszárok állomásoztak itt, innen ered a „Huszárvár” elnevezés is. A történelem azonban újabb fordulatot hozott: 1596-ban Eger török kézre került. A korabeli török utazó, Evlija Cselebi leírása szerint a keleti vár részét „Német-várként” ismerték, és itt állt egy dzsámi is, amely valószínűleg a korábbi Szent Péter templom átalakításával jött létre. A hagyomány szerint a templomban őrizték a próféta zászlajának egy darabját, amely különleges jelentőséget adott az épületnek.
Eger, 1969. Kilátás a vár Szép bástyájáról / a Kálvária dombról a Bástya utca házsora felé. Előtérben balra az Árpád-kori székesegyház maradványai. A székesegyház szentélypillérén Szent István szobra 1815-ből. fotó: fortepan.hu
Eger 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, ám a külső vár sorsa tragikus fordulatot vett. A XVIII. század elején a bécsi hadvezetés elrendelte számos magyarországi vár lerombolását, hogy megakadályozza az esetleges lázadásokat. Egerben 1702-ben kezdték meg a pusztítást, amely során a külső vár teljesen eltűnt, az ott álló épületekkel együtt.
A rombolás után azonban új korszak kezdődött. 1715-ben a várparancsnok kitisztíttatta a régi vársáncot, majd a következő évtizedekben adómentességet ígérve szegény embereket telepített le a környéken. Így alakult ki lassan a Sánc nevű külváros. Az itt élők kezdetben katonai fennhatóság alatt álltak, később azonban az egyház visszaszerezte a területet. A XVIII. század közepén még láthatók voltak a régi vár maradványai, de az építkezések lassan haladtak. Az 1787-es népszámlálás idején mindössze 72 ház és 373 lakos élt itt, ami jól mutatja a fejlődés lassúságát más egri városrészekhez képest.
Napjainkban a Sánc csendes, szinte álmodozó városrészként él tovább az Almagyar-dombon. Bár környezetében egyre pezsgőbb élet bontakozik ki, maga a Sánc még mindig őrzi múltját. Éppen ezért fontos, hogy történetét minél többen megismerjék, hiszen ez erősíti a lakóhely iránti megbecsülést és kötődést. A múlt emlékei nemcsak megőrzendők, hanem megértendők is – mert ezek adják egy közösség valódi identitását.
Az összeállítás eredeti helye, forrása: sánc
Megjegyzés küldése