Lángoló kerék gördül lefelé a várfal mellől, oldalából puskák dördülnek, szikrát, tüzet és füstöt szór maga körül, az ostromló katonák pedig rémülten menekülnek előle. Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye és Várkonyi Zoltán monumentális filmje révén generációk képzeletébe égett bele Bornemissza Gergely tüzes kereke. De vajon valóban létezett ez a különös szerkezet, vagy csak egy jól sikerült irodalmi legenda? A történeti források alapján a válasz különösen érdekes: a tüzes keréknek igenis van valós történelmi alapja.
Eger, 1552 – amikor minden eszközre szükség volt
1552 őszén Eger vára a Magyar Királyság egyik kulcsfontosságú végvárává vált. A Dobó István vezette védőseregnek jelentős oszmán túlerővel kellett szembenéznie.
A Dobó István Vármúzeum összefoglalója szerint az ostrom szeptember 9-én kezdődött. A múzeum mintegy 45 ezer főre becsüli az ostromló sereg harci létszámát, míg a várban körülbelül 1800 katona állt rendelkezésre. Dobó azonban időben felkészítette a várat, élelmet, lőszert és fegyvereket halmozott fel.
A védők egyik előnye éppen az volt, hogy nem kizárólag hagyományos fegyvereket alkalmaztak.
Az egri vár ismertetője szerint ezerszámra használtak úgynevezett „tüzes szerszámokat”, amelyekkel komoly veszteségeket lehetett okozni a falakat megrohamozó katonáknak.
És itt lép színre az ostrom egyik leghíresebb alakja: Bornemissza Gergely.
Bornemissza, a vár „hadmérnöke”
Bornemissza Gergely nem Gárdonyi fantáziájának szülötte. Valós történelmi személy volt, aki különösen értett a puskaporos és gyújtófegyverek alkalmazásához.
Az ostrom során különféle gránátokat, tüzes edényeket és más robbanó-gyújtó szerkezeteket használtak. A középkori és kora újkori várharcokban az ilyen fegyverek önmagukban nem számítottak példátlan újdonságnak.
Bornemissza különlegessége inkább abban rejlett, hogy rendkívül ötletesen kombinálta és nagy mennyiségben alkalmazta őket.
Egy Eger város által közzétett helytörténeti kiadvány Istvánffy Miklós történetíró nyomán úgy fogalmaz, hogy a védők között számos „csodálatos és azelőtt még nem látott alkalmas eszköz” jelent meg.
Ezek közül vált legendássá a tüzes kerék.
Tehát valóban létezett a tüzes kerék?
A történeti források alapján igen: nem egyszerűen Gárdonyi Géza találta ki.
Ez talán a történet legérdekesebb része.
Az Eger város értéktárában szereplő ismertetés szerint a tüzes kereket az ostrom utolsó időszakában, a Bolyki-bástyánál vetették be. Ez a bástya ma már nem létezik; egykor a külső vár területén, az Almagyar-domb nyugati lejtőjén állt.
A törökök itt veszélyesen közel tudtak kerülni a védművekhez.
Egy ágyút vontattak a várárok közelében kialakított állásba, ahonnan már néhány méteres távolságból lőhették a bástyát.
Bornemisszának tehát olyan fegyverre volt szüksége, amely egyszerre okoz sérülést, tüzet, zajt és – ami legalább ilyen fontos – pánikot.
Így nézhetett ki a valódi tüzes kerék
Szántó Imre történész rekonstrukciója alapján Bornemissza egy sószállító szekér nagyméretű kerekét használhatta fel.
A kereket két oldalról deszkákkal fedték be. Az így létrejött üreget éghető, illetve gyúlékony anyagokkal tölthették meg. A szerkezet külső részére szurokfáklyákat, megtöltött puskákat és muskétákat erősítettek.
Ezután az egészet meggyújtották és legördítették az ellenség felé.
Képzeljük el a látványt 1552 őszének éjszakájában vagy füsttel borított csataterén.
Egy embermagasság körüli vagy annál is nagyobb, nehéz fakerék indul lefelé. Lángok csapnak ki belőle, ég a szurok, közben a hő hatására egymás után sülnek el a kerékhez rögzített lőfegyverek.
A fegyver valószínűleg nem valamiféle precízen irányítható reneszánsz „harci gép” volt. Sokkal inkább egy egyszer használatos, kiszámíthatatlan gyújtó- és pánikkeltő szerkezet lehetett.
És éppen ez tette félelmetessé.
Mit okozott?
A korabeli beszámolók alapján a kerék eredményes volt.
Istvánffy Miklós történetíró nyomán fennmaradt az a történet, hogy az égő, lövéseket leadó szerkezet több támadót megsebesített és olyan riadalmat keltett, hogy az oszmán katonák hátrahagyták az előrevont ágyút.
Ráadásul nem csak egy jóval későbbi történetírónál bukkan fel a különleges fegyver emléke.
Tinódi Lantos Sebestyén is megörökítette az egri ostrom eseményeit. Tinódi azért különösen fontos forrás, mert az eseményekhez időben rendkívül közel gyűjtötte össze az adatokat. Az egri harcokról szóló éneke már az 1550-es években megszületett.
Ez jelentősen erősíti azt a következtetést, hogy a tüzes kerék történetének valós esemény áll a hátterében, még ha a pontos szerkezetét ma már nem is tudjuk minden részletében rekonstruálni.
Gárdonyi tette halhatatlanná
A történelmi eseményből azonban Gárdonyi Géza teremtett olyan jelenetet, amelyet ma szinte mindenki maga elé tud képzelni.
Az Egri csillagokban Bornemissza a kerékbe használható puskacsöveket építtet, a réseket pedig többek között forgáccsal, kénnel, faggyúval és szurokkal tölteti ki.
Gárdonyi egyik rövid, rendkívül látványos mondata így érzékelteti a fegyver átalakulását:
„De az már szikrás tűzkerékké változik közöttük.”
A regény természetesen tovább dramatizálja a valós történetet. A kerék szinte önálló, pokoli teremtményként rohan végig az ostromlókon: lángot, égő anyagokat és lövéseket szór maga körül.
Ez már az írói képzelet világa – de egy történelmileg dokumentált fegyverötletből nőtt ki.
Érdekes, hogy Gárdonyi már jóval az ostrom leírása előtt előrevetíti Bornemissza sorsát. A regényben a jóslat szerint:
„De tűz és tűz környékez. Kezedből is tüzes kerekek indulnak...”
A Magyar Nemzeti Levéltár kutatásai ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy Gárdonyi történelmi személyeket szerepeltetett, de életük részleteit irodalmi célból sok helyen átalakította. Bornemissza például valóban élt és Eger hőse volt, családi története azonban nem pontosan úgy alakult, ahogyan azt a regényből ismerjük.
És az Egri csillagok film?
Várkonyi Zoltán 1968-as Egri csillagok című filmje újabb generációk számára tette felejthetetlenné a jelenetet.
A Nemzeti Filmintézet oktatási segédanyaga külön fejezetként kezeli „A várostrom csúcspontja: a tüzes kerék” jelenetet. Az NFI szerint a kerék elkészítése a teljes filmben körülbelül 1:57:31-nél, míg bevetése 2:18:20 és 2:19:51 között látható.
A film látványos jelenete természetesen filmes rekonstrukció, nem bizonyíték arra, hogy az eredeti fegyver pontosan ugyanígy nézett ki.
Van azonban hozzá egy különösen szórakoztató filmes történet.
Katonák a tüzes kerék mögött – egy valódi filmes baki
A tüzes kerék jelenetében néhány pillanatra modern katonai gyakorlóruhát viselő emberek is feltűnnek a kép szélén.
Ők minden bizonnyal a hatalmas filmes tüzes kerék elindításában segédkeztek, majd igyekeztek kiszaladni a kamera látómezejéből – csak nem sikerült elég gyorsan.
A jelenetben három gyakorlóruhás férfi fedezhető fel.
Ez egyben érdekes ellenpontja egy másik, sokat emlegetett legendának: annak, hogy az Egri csillagok egyik török statisztájának karórája látható lenne a filmben. A rendelkezésre álló elemzések szerint a híres „karórás török” története nem igazolható a kész filmben – a tüzes kerék mögött futó modern ruhás katonák viszont tényleg láthatók.
Monda, legenda és történelem egyszerre
A tüzes kerék történetét azért könnyű puszta mondának gondolni, mert szinte túlságosan látványos ahhoz, hogy igaz legyen.
Pedig éppen ez az eset mutatja meg, milyen vékony lehet a határ legenda és történelem között.
A történeti mag valós.
Bornemissza Gergely valóban részt vett Eger védelmében. A várvédők valóban nagy számban alkalmaztak gyújtó- és robbanófegyvereket. A tüzes kerék használatáról történeti hagyomány és régi források is beszámolnak. A pontos méretéről, szerkezetéről, működéséről és pusztító erejéről viszont már nem tudunk olyan bizonyossággal beszélni, mint egy modern fegyver esetében.
Gárdonyi pedig a fennmaradt történelmi magból megteremtette az egri ostrom egyik legerősebb szimbólumát.
Miért lehetett ennyire hatásos?
Nem feltétlenül azért, mert rengeteg katonát pusztított el.
Képzeljük el inkább az ostromló szemszögéből.
Hetek óta harcol. Ágyúdörgés, füst, sebesültek, omló falak veszik körül. Rohamra indul, amikor egyszer csak egy lángoló szerkezet gördül felé. Puskák dördülnek belőle, szurok ég rajta, szikrákat vet, és senki sem tudja, mikor robban fel.
Egy ilyen fegyver pszichológiai hatása óriási lehetett.
A korabeli „tüzes szerszámok” jelentősége ezért nem pusztán az általuk okozott közvetlen veszteségben rejlett. A meglepetés, a tűz, a robbanás és a kiszámíthatatlanság együtt könnyen megbontotta egy rohamozó alakulat rendjét.
Bornemissza sorsa tragikusan alakult
Az 1552-es győzelem után Bornemissza története nem ért véget.
1553-ban átvette az egri vár és a püspöki javadalmak kezelését, és a vár újjáépítésében is fontos szerepet vállalt. Nevéhez kötődik a Gergely-bástya építése.
1554-ben azonban az oszmánok fogságába került. Budáról Konstantinápolyba vitték, és a kiszabadítására tett kísérletek nem jártak sikerrel.
A Magyar Nemzeti Levéltár adatai szerint 1555 szeptemberében kivégezték.
A történelem így különös módon igazolta Gárdonyi jóval később megszületett irodalmi képét: Bornemissza életét valóban végigkísérte a tűz, Eger és végül az Oszmán Birodalommal vívott küzdelem.
A tüzes kerék ma már Eger jelképe
- október 17-én az oszmán sereg végül felhagyott az ostrommal. Az Egri Vár Napját ma is ezen a napon tartják a győzelem emlékére.
A tüzes kerék pedig túlélte saját korát.
Egyszerre lett haditechnikai érdekesség, történelmi legenda, irodalmi motívum és filmes ikon.
Talán éppen azért maradt fenn ilyen erősen a magyar emlékezetben, mert tökéletesen jelképezi az 1552-es egri védelem egyik legfontosabb tulajdonságát: amikor kevés az ember és kevés az eszköz, a találékonyság is fegyverré válhat.
És amikor ma az Egri csillagok lapjain vagy Várkonyi Zoltán filmjében elindul lefelé az a hatalmas, lángoló kerék, már tudjuk:
nem csupán egy írói legenda gördül előttünk. A látvány mögött egy több mint 470 éves történelmi emlék rejtőzik.
Források
Dobó István Vármúzeum – Az Egri vár 1552-es ostroma
Magyar Nemzeti Levéltár – Az Egri csillagok és a történelem
Magyar Nemzeti Levéltár – Az egri vár védői, 1552