Ma egy pékségbe vagy nagyobb élelmiszerboltba belépve kovászos, rozsos, teljes kiőrlésű, magvas, burgonyás és számtalan más kenyér közül válogathatunk. Néhány évtizeddel ezelőtt egészen más volt a helyzet. A választék jóval szűkebb volt, a kenyérért pedig sokszor naponta indult el valaki a családból. Egerben is megvoltak azok a pékségek, amelyeknek az illatára és kenyerére évtizedek múltán is emlékeznek.
A nosztalgikus mondás szerint: „Amikor csak egy fajta kenyér volt a polcokon, de az kenyér volt.” Történelmileg azért érdemes pontosítani: szó szerint nem egyetlen kenyérfajta létezett. Volt fehér, félfehér, cipó és más pékáru is, de a maihoz képest valóban nagyon szűk volt a választék.
A híres 3,60-as kenyér
A hatvanas és hetvenes évek egyik legismertebb élelmiszere az egykilós finom fehér kenyér volt. Az 1960-as évek elején jelent meg 3 forint 60 filléres áron, és hamarosan annyira általánossá vált, hogy egyszerűen „a kenyérként” él sokak emlékezetében. Az ára 1979-ig változatlan maradt.
Az állandó ár azonban nem valamiféle gazdasági csoda eredménye volt. Az alapvető élelmiszerek fogyasztói árát az állam szabályozta és támogatta. Egy 1978-as korabeli számítás szerint a 3,60 forintért megvásárolható kenyér nagykereskedelmi árának jelentős részét már állami támogatás fedezte.
De az emberek számára mindebből elsősorban az maradt meg, ami a konyhaasztalra került.
A nagy, ropogós héjú kenyér.
A frissen levágott sercli.
A szelet, amelyre zsír, vaj vagy lekvár került – és sokszor semmi más nem kellett hozzá.
Egerben a pékséghez személyes emlékek is kötődtek
Eger múltjában különösen érdekes a Svéda pékdinasztia története.
Svéda Kálmán pékmester 1918-ban született Egerben. Édesapja, Svéda József pékműhelye és családi háza a korabeli Jankovits Dezső utcában állt. A családi pékhagyomány 1924-ig vezethető vissza.
A régi pékmesterség egészen más fizikai munkát jelentett, mint amit ma egy korszerű sütőüzemben látunk. Sok műveletet kézzel végeztek, a hagyományos „magyar kemencéket” fával fűtötték, és a péknek magának a kemence kezeléséhez, sőt szükség esetén javításához is értenie kellett.
A család története ráadásul összekapcsolódott a 20. századi magyar történelemmel is. Svéda Kálmán műhelyét 1952-ben államosították, ezt követően saját egykori üzemében a Sütőipari Vállalat alkalmazottjaként dolgozott. Az 1956-os forradalom idején kenyeret vitt Budapestre. Később, egészen az 1970-es évek közepéig a Sütőipari Vállalatnál üzemvezetőként dolgozott.
Hajnalban már sorba álltak a kenyérért
Az Egri Magazin Svéda Kálmán életét bemutató írása egy különösen beszédes emléket is megőrzött.
A vásárlók hajlandók voltak már hajnalban sorba állni a Svéda-kenyérért. A lap szerint a kenyér sokáig friss maradt, a péksüteményeket pedig szintén kedvelték. A család a hagyományos technológiát és a minőségi alapanyagokat tartotta fontosnak.
Ez talán közelebb visz ahhoz is, miért él ennyire erősen a régi kenyér emléke.
Nem feltétlenül azért, mert régen minden kenyér jobb volt. Az ipari kenyér minősége akkor sem volt mindenhol egyforma. Sokkal inkább azért, mert az ember pontosan tudta, melyik pékség kenyerét szereti, és a kenyérvásárlás a mindennapi élet állandó része volt.
Zalár utca, Maklári út – kenyérillat a régi Egerből
Egy régi egri visszaemlékezés további érdekes részleteket őrzött meg.
A Zalár utcában működő pékségben dolgozott például Bak Sándor. Az egykori egri diákok a szünetben negyed- vagy félkilónyi friss kenyérért szaladtak át. Egy visszaemlékező szerint előfordult, hogy a késve visszaérkező gyerekektől a tanár elvette a kenyeret, és a tantermi szekrény tetejére rakta – miközben az egész teremben friss kenyér illata terjengett.
Ugyanez a visszaemlékezés említi a Maklári út elején működő egykori pékséget is, amelynek foszlós kiflije különösen népszerű volt.
Ezek természetesen személyes emlékek, nem hivatalos levéltári adatok, mégis sokat elárulnak arról, milyen szerepet töltöttek be a kisebb pékségek Eger mindennapjaiban.
A régi kenyér nem tűnt el teljesen Egerből
A Svéda család pékhagyománya sem szakadt meg. 1993-ban Svéda Kálmán fia, László vette át a pékséget, később pedig már a következő generáció is bekapcsolódott a munkába.
A Svéda 1924 Pékség ma is a Maklári út 28. alatt működik.
Közben természetesen teljesen átalakult az egri kenyérpiac. A Rádi Pékséget például 1998-ban alapították Egerben, és a néhány fős vállalkozásból később nagy sütőipari vállalkozás fejlődött ki. Saját közlésük szerint éppen azért vágtak bele, mert a kilencvenes évek végén hiányt éreztek a minőségi pékáruk piacán.
Ma pedig már a másik végletnél járunk: Egerben is működnek hagyományos és modern pékségek, kézműves és vadkovászos műhelyek, miközben egy-egy üzletben kenyerek egész sora sorakozik.
„De az kenyér volt…”
A mondat tehát kissé megszépíti a múltat, mégis van mögötte valami nagyon is valós.
A régi kenyérhez emlékek tapadnak.
A papírba vagy egyszerűen csak a hálós szatyorba tett veknihez. A pékségből hazafelé lecsípett serclihez. A konyhaasztalon fekvő nagy kenyérhez, amelyből másnap és harmadnap is vágtak. A hajnalban dolgozó pékekhez és azokhoz a kis egri műhelyekhez, amelyeknek az illatát egy egész utca ismerte.
Talán ezért nem csupán egy élelmiszerről beszélünk, amikor valaki azt mondja:
„Amikor még alig volt választék a polcon – de annak a kenyérnek íze volt.”
Források
Egri Magazin – a Svéda pékdinasztia története, 2022. július
Ártörténet – 3,60 Ft a kenyér ára
HVG – a 3,60-as kenyér és a hatósági árak története
Index Fórum – régi egri visszaemlékezés a Zalár utcai és Maklári úti pékségekről
Svéda 1924 Pékség – egri adatok
Rádi Pékség – A Rádi története
Kávésdoboz – az egri vadkovászos pékség története
Borítókép: Svéda család régi pékségéről. Az Egri Magazin 2022. júliusi számában