Tolerancia, tengerszeretet és fanatizmus is kell ahhoz, hogy valakiből jó hajóskapitány legyen – vallja Szabó János. Az egri férfi mindezt valós tapasztalatból tudja.
Bizonyára rossz helyre születtem, mert igaz rám a vicc, szédülök a szárazföldön – mondja tréfásan elöljáróban Szabó János, amikor arról kérdezem, hogyan is lesz egri férfiből hajóskapitány az Adrián. Aztán mesélni kezd.
– Már gyerekkoromban is vitorlásokat készítettem, amiket aztán a kertünk végén folyó patakba engedtem... No és persze ott voltak a Verne-regények, vagy az Onedin család a tévében. Még ’95-ben az Adrián kezdődött minden. Bazsantik János volt a mesterem, akiről tudni kell, hogy másfélszer hajózta körül a földet. Azért csak ennyiszer, mert a második útjánál elsüllyedt Ausztrália partjainál, s ott állt egy szál nadrágban kezében az útlevéllel... Szóval ő volt az, aki az első utamon megkérdezte, hajóztam-e már. Mikor azt mondtam, még soha, azonnal rávágta: „csináld!”.
A cikk a hirdetés után folytatódik
János előbb az Adrián kisebb hajókon vitt csoportokat, s zsűrizett versenyeken is. Aztán 2007-ben nagyobbakra szállt, főleg old timerekre, így ’62-es, 38 méteres Peneleopéra, majd az Isla Ebusitanara. Ez utóbbi 1852-ben épült, s Európa legrégibb, átalakítás nélkül fennmaradt hajójának számít.
– Olyan, mint a filmen a Bounty, fel kell menni az árbocra, leengedni a vitorlát, s egyik kézzel magadért, másikkal a hajóért dolgozni. A munka nem könnyű, hiszen hónapokig vagy összezárva egy társasággal, az biztos, hogy kell hozzá tolerancia, tengerszeretet és fanatizmus is. Itt nincs reggel vagy este, se szombat, vasárnap. Aki ezt nem bírja, az hamar „kiesik”. Egy hajón megtanulsz a másikért dolgozni, magam is voltam szakácstól kezdve a tengerészen át minden, míg kapitány lettem. Romantikusan hangzik az egész, de odakint minden bonyolult.
Otthon, ha megnyitjuk a csapot, jön a gáz és a víz. Nos, ez lehet a hajón is így, de akkor mindezt oda kell vinni, s ha valami elromlik, meg kell oldani a problémát, akár a nyílt vízen is.
A beszélgetés során persze szóba kerülnek a helyszínek, Cannes, Szardínia, Mallorca, s persze a nagy viharok, mert abban is volt része. Mint mondja, előfordult, hogy 6-8 méteres hullámok csaptak fel.
– Volt, hogy egy svéd srác kapott el, s ha nem teszi, még most is ott úsznék a cápák között. Nyilván, amikor kikötöttünk, meghívtam néhány rumra. A hajósok összetartó népek, ha látják, hogy jól dolgozol, kiérdemled a tiszteletüket. Kétségtelen, benne van a veszély a dologban. Olyan ez, mint a kötél nélküli sziklamászás, ha valaki fél a magasban, ne vágjon bele. Mármint profiként, mert egy nyaralásra mindenképpen érdemes.
Ez utóbbi nem is véletlen, Szabó Jani, ahogy a városban mindenki ismeri, az elmúlt években csoportokat visz az Adrián, persze az Ebustinánál kisebb hajókon. Az ilyen utak során a vendégek is beletanulnak kicsit a tengeri életbe, segédkeznek a kikötésnél, s megismerik a szeleket is, s eljutnak olyan 10 házas kis halászfalukba, ahová a tömegturisták nem. Hozzáteszi: míg a Penelopén igazi luxust kínáltak, ez utóbbi változat egy középkategóriás szállodában töltött hét árából kijön egy-egy társaságnak.
– Egyszerűen ez az életem, nem kizárt, hogy nagyobb hajókra is visszamegyek még... öt-hat tengeri hónap ugyanis pont annyira tölt fel, hogy kibírjam itthon, a szárazföldön – mondja, majd nevetve hozzáteszi: itthon nem áll a kormány mögé. Nemzetközi vizsgája feljogosítja, hogy hajózzon az Adrián, a Bajkál- vagy éppen a Michigan tavon, de a magyarországi vizekre külön jogosítványt kellene szereznie. Ő pedig inkább megmarad a tengernél...
A kapitányi és a rendezői székben mozog otthonosan
Nemcsak a tengeri medvék, a megyeszékhelyi színházbarátok is jól ismerhetik Szabó János nevét. Az ő vezetésével működött 1987 és 1996 között az Egri Színműhely. Számos sikeres előadás fűződik nevükhöz, egyebek között Sütő Andrástól a Vidám sirató egy bolyongó porszemért, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátéka, Noel Covard Szénaláza, Szép Ernő Májusa, vagy az Audrey Hepburn filmjéből adaptált, Várj míg sötét lesz című színdarab. A társulat ’93-ban megkapta Eger Város Nívódíját, tavaly pedig újra munkához láttak, jelenleg éppen Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámáját próbálják.
heol.hu
Bizonyára rossz helyre születtem, mert igaz rám a vicc, szédülök a szárazföldön – mondja tréfásan elöljáróban Szabó János, amikor arról kérdezem, hogyan is lesz egri férfiből hajóskapitány az Adrián. Aztán mesélni kezd.
– Már gyerekkoromban is vitorlásokat készítettem, amiket aztán a kertünk végén folyó patakba engedtem... No és persze ott voltak a Verne-regények, vagy az Onedin család a tévében. Még ’95-ben az Adrián kezdődött minden. Bazsantik János volt a mesterem, akiről tudni kell, hogy másfélszer hajózta körül a földet. Azért csak ennyiszer, mert a második útjánál elsüllyedt Ausztrália partjainál, s ott állt egy szál nadrágban kezében az útlevéllel... Szóval ő volt az, aki az első utamon megkérdezte, hajóztam-e már. Mikor azt mondtam, még soha, azonnal rávágta: „csináld!”.
A cikk a hirdetés után folytatódik
János előbb az Adrián kisebb hajókon vitt csoportokat, s zsűrizett versenyeken is. Aztán 2007-ben nagyobbakra szállt, főleg old timerekre, így ’62-es, 38 méteres Peneleopéra, majd az Isla Ebusitanara. Ez utóbbi 1852-ben épült, s Európa legrégibb, átalakítás nélkül fennmaradt hajójának számít.
– Olyan, mint a filmen a Bounty, fel kell menni az árbocra, leengedni a vitorlát, s egyik kézzel magadért, másikkal a hajóért dolgozni. A munka nem könnyű, hiszen hónapokig vagy összezárva egy társasággal, az biztos, hogy kell hozzá tolerancia, tengerszeretet és fanatizmus is. Itt nincs reggel vagy este, se szombat, vasárnap. Aki ezt nem bírja, az hamar „kiesik”. Egy hajón megtanulsz a másikért dolgozni, magam is voltam szakácstól kezdve a tengerészen át minden, míg kapitány lettem. Romantikusan hangzik az egész, de odakint minden bonyolult.
Otthon, ha megnyitjuk a csapot, jön a gáz és a víz. Nos, ez lehet a hajón is így, de akkor mindezt oda kell vinni, s ha valami elromlik, meg kell oldani a problémát, akár a nyílt vízen is.
A beszélgetés során persze szóba kerülnek a helyszínek, Cannes, Szardínia, Mallorca, s persze a nagy viharok, mert abban is volt része. Mint mondja, előfordult, hogy 6-8 méteres hullámok csaptak fel.
– Volt, hogy egy svéd srác kapott el, s ha nem teszi, még most is ott úsznék a cápák között. Nyilván, amikor kikötöttünk, meghívtam néhány rumra. A hajósok összetartó népek, ha látják, hogy jól dolgozol, kiérdemled a tiszteletüket. Kétségtelen, benne van a veszély a dologban. Olyan ez, mint a kötél nélküli sziklamászás, ha valaki fél a magasban, ne vágjon bele. Mármint profiként, mert egy nyaralásra mindenképpen érdemes.
Ez utóbbi nem is véletlen, Szabó Jani, ahogy a városban mindenki ismeri, az elmúlt években csoportokat visz az Adrián, persze az Ebustinánál kisebb hajókon. Az ilyen utak során a vendégek is beletanulnak kicsit a tengeri életbe, segédkeznek a kikötésnél, s megismerik a szeleket is, s eljutnak olyan 10 házas kis halászfalukba, ahová a tömegturisták nem. Hozzáteszi: míg a Penelopén igazi luxust kínáltak, ez utóbbi változat egy középkategóriás szállodában töltött hét árából kijön egy-egy társaságnak.
 |
Szabó János a hajón, tengeren érzi igazán otthon magát.
Mint mondja: bár a munka egyszerűnek és romantikusnak
hangzik, ez koránt sincs így. FOTÓ: AS
|
– Egyszerűen ez az életem, nem kizárt, hogy nagyobb hajókra is visszamegyek még... öt-hat tengeri hónap ugyanis pont annyira tölt fel, hogy kibírjam itthon, a szárazföldön – mondja, majd nevetve hozzáteszi: itthon nem áll a kormány mögé. Nemzetközi vizsgája feljogosítja, hogy hajózzon az Adrián, a Bajkál- vagy éppen a Michigan tavon, de a magyarországi vizekre külön jogosítványt kellene szereznie. Ő pedig inkább megmarad a tengernél...
A kapitányi és a rendezői székben mozog otthonosan
Nemcsak a tengeri medvék, a megyeszékhelyi színházbarátok is jól ismerhetik Szabó János nevét. Az ő vezetésével működött 1987 és 1996 között az Egri Színműhely. Számos sikeres előadás fűződik nevükhöz, egyebek között Sütő Andrástól a Vidám sirató egy bolyongó porszemért, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátéka, Noel Covard Szénaláza, Szép Ernő Májusa, vagy az Audrey Hepburn filmjéből adaptált, Várj míg sötét lesz című színdarab. A társulat ’93-ban megkapta Eger Város Nívódíját, tavaly pedig újra munkához láttak, jelenleg éppen Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámáját próbálják.
heol.hu
Megjegyzés küldése