Hét hetes felkészülési időszak végére kerül pont a Balmazújváros elleni mérkőzéssel, amely 2014/2015-ös férfi kézilabda NB I nyitómeccsét jelenti a B. Braun Gyöngyös számára. A visszaszámlálás elkezdődött.
– Egy hete láttak ismét munkához. Milyenek az eddigi tapasztalatai?
– Megfelelő edzettségi állapotban érkeztek a játékosok, a nyári szünetet követően azt kaptam, amire számítottam – rögzítette lapunknak Gulyás István, a gyöngyösiek vezetőedzője. – Elvégeztünk egy futótesztet is, amelyen a kívánalmaknak megfelelően teljesítettek a srácok. Az első hét még jobbára az újbóli ismerkedés jegyében telt, de már elkezdődött az erőnléti munka is.
– Hogyan alakul a további program?
– A legkeményebb két hét áll előttünk, augusztus elejéig napi három edzésen vesznek részt a játékosok. Továbbra is elsődlegesen a fizikai állóképesség javítására helyezzük a hangsúlyt, majd szép lassan előkerülnek a labdák is. Szerdán még tartunk egy csapat összekovácsoló élménynapot, majd pénteken már az NB I/B-s Dabas vendégeként játszunk edzőmeccset. A bajnoki rajtig igyekeztünk úgy megválogatni az edzőpartnereket, hogy egyre nagyobb erőkifejtésre kényszerüljünk.
– Augusztus 16–17-én felkészülési tornán szerepelnek Orosházán. Ennek mekkora jelentőséget tulajdonítanak?
A házigazdán kívül a pontos ellenfelekről nincs tudomásom, mégis abban bízom, hogy a magyar mezőnyből a közvetlen riválisok ott lesznek, amely remek felmérő lehet a számunkra. Akkor már ilyen szemmel is követhetjük az eseményeket.
– A tavalyihoz hasonló stílusjegyekkel rendelkező gárda kialakítását tervezi?
- Nem kényszerülünk változtatásokra, az új játékosok könnyen beépíthetők. Hasonló felfogásban kézilabdázó együttesre számíthatnak, erőink az egységben kell, hogy összpontosuljanak. Marczinkó Máté személyében olyan balkezes kézilabdázóval gazdagodtunk, akivel tovább bővülhet a taktikai repertoár.
- Időközben elkészül az NB I alapszakaszának a sorsolása. Az első mérkőzést az újonc Balmazújváros vendégeként játssza a csapat. Elégedett a menetrenddel?
- Igen, így szerettük volna. A szeptember 7-i balmazi mérkőzést követően fogadjuk a Balatonfüredet, majd utazunk a PLER Budapest gárdájához. Bízom benne, hogy eredményes rajtot veszünk, ami kellő lökést adhat a folytatásra.
Gyöngyösi keret Hudáktól Iváncsikig
Ők tizenhatan, avagy a B. Braun 2014/2015-ös játékosai. Kapusok: Hudák Henrik, Tamási Zsolt. Jobbszélsők: Szalafai Gábor, Tóth Ádám (PLER Budapest). Jobbátlövő: Marczinkó Máté (PLER Budapest). Irányítók: Frey Tamás, Bakos György (PLER Budapest), Koncz András (PLER Budapest). Beállók: Sándor Ákos, Debreczeni Dávid, Munkácsi Robin (PLER Budapest). Balátlövők: Hajdu Gábor, Koller Tamás, Nagy Bence (PLER Budapest). Balszélsők: Varsandán Milán, Iváncsik Ádám. Zárójelben az újak előző klubjai szerepelnek.
Pénteken már Dabason játszanak
A mátraaljaiak a következő program szerint haladnak a szeptemberi bajnoki rajtig. Július 25., péntek: Dabas VSE KC–B. Braun Gyöngyös. Augusztus 1., péntek: B. Braun Gyöngyös–Dabas VSE KC. Augusztus 5., kedd: Csurgói KK–B. Braun Gyöngyös. Augusztus 7., csütörtök: B. Braun Gyöngyös–ACS Potaissa Torda (romániai). Augusztus 8., péntek: B. Braun Gyöngyös–ACS Potaissa Torda. Helyszín: Eger, Leányka út. Augusztus 16-17.: Orosháza, felkészülési torna. Augusztus 23., szombat: B. Braun Gyöngyös–Csurgói KK.
heol.hu

| A 36 esztendős Frey Tamás harmadik idényét kezdi a gyöngyösieknél. A rutinos irányító játékos óriási értéke a mátraaljai egyletnek. Fotó: Lénárt Márton |

Megjegyzés küldése