A 15–16 éves fiúk és a 13–14 éves lányok versenyére 50 egyesület 300 sportolóját várja a szervező Egri Úszó Klub.
A legjobb eredményt a tavasszal a serdülő válogatottat is megjárt Holló Balázstól várják a házigazdák a július 31. és augusztus 2. között a Bitskey Aladár Uszodában rendezendő 83. Országos Serdülő Bajnokságon. A 15–16 éves fiúk és a 13–14 éves lányok versenyére 50 egyesület 300 sportolóját várja a szervező Egri Úszó Klub.
A nyári bajnoki szezon utolsó megmérettetésén nem kicsi a tét, ugyanis az év hátralévő időszakában több serdülő válogatott versenyt is rendeznek, így a válogatott keret kialakításában is komoly szerephez jut az egri viadal.
A megméretésen rajthoz állnak a Kovács Ottó, Hutkai Dániel és Plagányi Zsolt által felkészített Egri Úszó Klub sportolói is, akik közül többen is esélyesek a döntőbe jutásra. A serdülő bajnokság nemzetközivé válik, mert 10 úszójával részt vesz a holland válogatott is, amelynek tagjai már megérkeztek a megyeszékhelyre.
A háromnapos versenyen 9 órától kerül sor az előfutamokra, 16.30-tól pedig a döntőket rendezik meg, amelyre a belépés ingyenes – tájékoztatta a Hírlapot Kripkó Zoltán, az Egri Úszó Klub kommunikációs vezetője.
heol.hu

Az országos bajnokság csütörtökön kezdődik a Bitskey-uszodában F
otó: Lénárt Márton
|
A megméretésen rajthoz állnak a Kovács Ottó, Hutkai Dániel és Plagányi Zsolt által felkészített Egri Úszó Klub sportolói is, akik közül többen is esélyesek a döntőbe jutásra. A serdülő bajnokság nemzetközivé válik, mert 10 úszójával részt vesz a holland válogatott is, amelynek tagjai már megérkeztek a megyeszékhelyre.
A háromnapos versenyen 9 órától kerül sor az előfutamokra, 16.30-tól pedig a döntőket rendezik meg, amelyre a belépés ingyenes – tájékoztatta a Hírlapot Kripkó Zoltán, az Egri Úszó Klub kommunikációs vezetője.
heol.hu
Megjegyzés küldése