Mert Jumurdzsák egy időben színész akart lenni
Egy majdani Jumurdzsák-önéletrajzba simán beleférne egy ilyesféle bekezdés: „Kora gyermekkorától fogva rendszeres résztvevője volt versmondó és prózamondó versenyeknek, valamint megmérette magát Kazinczy-versenyen is, melyeken figyelemre méltó eredményeket ért el. Innen egyenes út vezetett az iskolai, majd a gimnáziumi színjátszó körbe, illetve egy ifjúsági színházhoz.
Jó ideig maga is meggyőződéssel vallotta: pályája a színpad felé kell hogy kanyarodjon. Talán ezért is annyira hálás a József Attila Gimnázium Latinovits Zoltán Diákszínpadát vezető Lukácsi Hubának: mint mondja, bár nagyszerű volt megtapasztalni a színház varázsát, mégis azok az évek ébresztették rá arra, hogy mégsem a színészmesterség felé vezet élete útja."
Igaz, ami igaz: a színházi láz jó darabig élt bennem – olyannyira, hogy az említett ifjúsági színházzal még egy egri „edzőtáborba" is elmentem.
Utcaszínházat csináltunk a Dobó téren. El tudják képzelni azt a lelkesedést, ahogy a nyári forgatagban helyet szorítunk magunknak a tér közepén, bekapcsoljuk hat darab góliátelemmel működő kazettás magnónkat, majd a zenére előadjuk beszéd nélküli, tehát kultúrközileg is értelmezhető jelenetsorunkat?
El tudják képzelni tizenéves önmagamat, ahogy a tömeget regulázó, de attól időnként megrettenő rendőr bőrébe igyekszem bújni nagy átéléssel?
És vajon sejtik-e, hogy mindeközben legszívesebben a sajátomból is kibújtam volna – mármint a bőrömből –, merthogy a nyár derekán tomboló kánikulában nem tűnt túl alkalmas viseletnek a sötétkék posztókabát?
Amúgy nem ez az élmény tántorított el végleg a színészmesterségtől. Inkább csak hozzájárult: egyik tanárunk megjegyezte, színésznek nemigen, de műsorvezetőnek el tudna képzelni... Az a nyári utcaszínház akkor még inkább csak a rövidnadrág és az egy szál póló szeretetét erősítette meg bennem.
Az öltönyt azóta is legfeljebb munkaruhaként tudom értelmezni. Akkor is leginkább csak a deréktól felfelé eső darabjait hordom, amennyi mindenképp kilátszik az asztal mögül. A nadrág könnyű vászon. De sohasem rövidnadrág – ezt csak azért mondom, mert ismerem az e tárgyban született városi legendákat.
BLOG - eger.hu
Egy majdani Jumurdzsák-önéletrajzba simán beleférne egy ilyesféle bekezdés: „Kora gyermekkorától fogva rendszeres résztvevője volt versmondó és prózamondó versenyeknek, valamint megmérette magát Kazinczy-versenyen is, melyeken figyelemre méltó eredményeket ért el. Innen egyenes út vezetett az iskolai, majd a gimnáziumi színjátszó körbe, illetve egy ifjúsági színházhoz.
Jó ideig maga is meggyőződéssel vallotta: pályája a színpad felé kell hogy kanyarodjon. Talán ezért is annyira hálás a József Attila Gimnázium Latinovits Zoltán Diákszínpadát vezető Lukácsi Hubának: mint mondja, bár nagyszerű volt megtapasztalni a színház varázsát, mégis azok az évek ébresztették rá arra, hogy mégsem a színészmesterség felé vezet élete útja."
Igaz, ami igaz: a színházi láz jó darabig élt bennem – olyannyira, hogy az említett ifjúsági színházzal még egy egri „edzőtáborba" is elmentem.
Utcaszínházat csináltunk a Dobó téren. El tudják képzelni azt a lelkesedést, ahogy a nyári forgatagban helyet szorítunk magunknak a tér közepén, bekapcsoljuk hat darab góliátelemmel működő kazettás magnónkat, majd a zenére előadjuk beszéd nélküli, tehát kultúrközileg is értelmezhető jelenetsorunkat?
El tudják képzelni tizenéves önmagamat, ahogy a tömeget regulázó, de attól időnként megrettenő rendőr bőrébe igyekszem bújni nagy átéléssel?
És vajon sejtik-e, hogy mindeközben legszívesebben a sajátomból is kibújtam volna – mármint a bőrömből –, merthogy a nyár derekán tomboló kánikulában nem tűnt túl alkalmas viseletnek a sötétkék posztókabát?
 |
| illusztráció - fotó: eger.hu |
Amúgy nem ez az élmény tántorított el végleg a színészmesterségtől. Inkább csak hozzájárult: egyik tanárunk megjegyezte, színésznek nemigen, de műsorvezetőnek el tudna képzelni... Az a nyári utcaszínház akkor még inkább csak a rövidnadrág és az egy szál póló szeretetét erősítette meg bennem.
Az öltönyt azóta is legfeljebb munkaruhaként tudom értelmezni. Akkor is leginkább csak a deréktól felfelé eső darabjait hordom, amennyi mindenképp kilátszik az asztal mögül. A nadrág könnyű vászon. De sohasem rövidnadrág – ezt csak azért mondom, mert ismerem az e tárgyban született városi legendákat.
BLOG - eger.hu
Megjegyzés küldése