A húsvéti tűzeset után sokan temették az egri oskolásokat, akik azonban képesek voltak hinni, tenni. Talán ez az akarat, vagy az elmúlt majd’ két évtized munkája eredménye az a tény: egy emberként fogtak össze sokan értük. Mindezt látni pedig, több, mint megnyugtató.
Jó, a hiba benne volt a rendszerben, mert az is igaz, a sajnálatos esemény után hamarabb kellett volna kiállni, s azt mondani: “baj van!”. Ehelyett a sajtó szellőztette meg az ügyet, de az eredmény végül is ugyanaz volt. (Persze az is igaz, ha a mi otthonunkban ütne ki a tűz, mi sem azzal lennénk elfoglalva, hogyan kell ezt kommunikálni…)
Szóval a megnyugtató szót használtam az előbb, nem véletlenül. Mert olyan történet kerekedett itt, ami mutatja, van még remény, képesek vagyunk összefogni, önzetlenül. Egy csapatért, amelyre tényleg senkinek nem lehet egy rossz szava sem. Egy csapatért, amelynek tagjai hisznek, tesznek, s immár éppúgy hozzátartoznak a város életéhez, mint Dobó szobra, vagy a Bikavér Ünnep.
Nem kell patetikussá tenni a dolgot, magam sem gondolom, hogy a világbékét hoznák ők el. A katonai hagyományőrzőket kicsit furcsa csodabogaraknak tartom, akiket szívesen néz az ember hosszabb-rövidebb ideig, tanul tőlük valamit, s élményt kap. Hobbi ez, amely nekik az életet jelenti. No meg időt és verejtéket, évek, ez esetben évtizedek munkáját, amely egyetlen éjszaka alatt veszett oda.
Hogy az ezt követően tanúsított végtelenül szerény magatartásuk, vagy az elmúlt esztendők munkája hozta el az összefogást, azt nem tudom. Azt sem feladták-e valaha az elmúlt napokban. Persze a vitézeket nem olyan fából faragták, de kinek ne fordulna meg a fejében, hogy itt az idő befejezni, ha már minden elveszett. Nem tudom, csak az arcokból látom, nem adták fel, s talán ez is közrejátszott abban, hogy mind többen és többen gondolták, segítő kezet nyújtanak. Nem feltétlenül az adományokra gondolok (bár jelen esetben bizonyosan az a legnagyobb segítség), de egy-egy jó szóra, telefonhívásra, kölcsön-csizmára vagy előzékenységre…
Tragédiának indult, de ma már látszik, büszke egri történet lett ez, amely utat kellene, hogy mutasson majd azokban az időkben, amikor nincs tűz, és nem veszett el semmi.
egrihirek.hu
Jó, a hiba benne volt a rendszerben, mert az is igaz, a sajnálatos esemény után hamarabb kellett volna kiállni, s azt mondani: “baj van!”. Ehelyett a sajtó szellőztette meg az ügyet, de az eredmény végül is ugyanaz volt. (Persze az is igaz, ha a mi otthonunkban ütne ki a tűz, mi sem azzal lennénk elfoglalva, hogyan kell ezt kommunikálni…)
Szóval a megnyugtató szót használtam az előbb, nem véletlenül. Mert olyan történet kerekedett itt, ami mutatja, van még remény, képesek vagyunk összefogni, önzetlenül. Egy csapatért, amelyre tényleg senkinek nem lehet egy rossz szava sem. Egy csapatért, amelynek tagjai hisznek, tesznek, s immár éppúgy hozzátartoznak a város életéhez, mint Dobó szobra, vagy a Bikavér Ünnep.
Nem kell patetikussá tenni a dolgot, magam sem gondolom, hogy a világbékét hoznák ők el. A katonai hagyományőrzőket kicsit furcsa csodabogaraknak tartom, akiket szívesen néz az ember hosszabb-rövidebb ideig, tanul tőlük valamit, s élményt kap. Hobbi ez, amely nekik az életet jelenti. No meg időt és verejtéket, évek, ez esetben évtizedek munkáját, amely egyetlen éjszaka alatt veszett oda.
 |
| fotó: eger.hu |
Hogy az ezt követően tanúsított végtelenül szerény magatartásuk, vagy az elmúlt esztendők munkája hozta el az összefogást, azt nem tudom. Azt sem feladták-e valaha az elmúlt napokban. Persze a vitézeket nem olyan fából faragták, de kinek ne fordulna meg a fejében, hogy itt az idő befejezni, ha már minden elveszett. Nem tudom, csak az arcokból látom, nem adták fel, s talán ez is közrejátszott abban, hogy mind többen és többen gondolták, segítő kezet nyújtanak. Nem feltétlenül az adományokra gondolok (bár jelen esetben bizonyosan az a legnagyobb segítség), de egy-egy jó szóra, telefonhívásra, kölcsön-csizmára vagy előzékenységre…
Tragédiának indult, de ma már látszik, büszke egri történet lett ez, amely utat kellene, hogy mutasson majd azokban az időkben, amikor nincs tűz, és nem veszett el semmi.
egrihirek.hu
Megjegyzés küldése