Puskás Péter énekes-zenész számos musicalben bizonyította színészi tehetségét. 56 csepp vér, Oliver!, József és a színes, szélesvásznú álomkabát, Made in Hungária, Padlás, A nyomorultak, csak hogy a legfontosabbakat említsük. Nyáron az Egri Pinceszínház Csoportterápia című musicaljében is láthatta a közönség, az egrihirek.hu hírportál egy augusztusi előadás előtt beszélgetett a művésszel.
Egy kereskedelmi tévé zenei tehetségkutatójában tűntél fel, és mára nemcsak énekesként, zenészként, hanem színészként is nagyon sikeres vagy. Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?
Első színházi szerepemet 2006-ban kaptam, közvetlenül a zenei tehetségkutató után. Horváth Péter és Mihály Tamás 56 csepp vér című musicaljében játszhattam, ami egy fantasztikus lehetőség volt számomra és életem meghatározó élményévé vált. Először persze lazán fogtam fel a dolgot, mondván: nem vagyok színész, de azért vágjunk bele, majd csak lesz belőle valami. A próbák alatt azonban megismerkedtem Kaszás Attilával, aki máig fontos személyiség az életemben. Éppen szórakozottan üldögéltem a próbán egy fülledt teremben, amikor Attila egy szólójelentét kezdte próbálni. Visszafojtott lélegzettel, „döbbenten” néztem, ahogy egy szempillantás alatt igazi színházat varázsol az álmos terembe. Úgy éreztem, ez az igazi színészet, csupa nagybetűvel, csak így érdemes csinálni. Ettől kezdve én is színész akartam lenni. Kezdeti sikereim után újabb és újabb felkéréseket kaptam, de nem ültem a babérjaimon, magam is elkezdtem kőkeményen gyakorolni, és rengeteg meghallgatáson vettem részt.
És jöttek nemcsak a színházi, hanem a tévés és filmes szerepek is. Persze ne feledkezzünk meg a zenei karrieredről sem. Annál nagyobb elismerést nem kaphat szerintem egy énekes, mint hogy „Freddy Mercury”-t énekelhet-játszhat színpadon. Az „Egy bohém rapszódiája” emlékestre gondolok.
Ez így van, de az éneklés „könnyebb”, természetesebb volt mindig a számomra, mint a színészet, mert a zene mindig is az életem része volt. A családunkban mindig főszerepet kapott a zene, édesanyám például balettintézetbe járt, és világéletében rajongott a komolyzenéért. A testvérem Dani is nagyon tehetséges zenész, akivel megalakítottuk a The Biebers-t, amelynek van még egy tagja Stu. A dalok nagyrészt úgy születnek, hogy ő elkezd gitározgatni, én ráéneklem, aztán Dani meghangszereli. Egyébként én is foglalkozom hangszereléssel, amiben nem vagyok ugyan profi, de jó érzés, hogy értek hozzá. A zene mostanra – hála az elektronikus zenének – sokrétűvé vált, és én nagyon szeretek ezzel bíbelődni. Az pedig, hogy nyitottá váltam ennyi stílus felé, részben a tehetségkutatónak köszönhető.
The Biebers? Elég szokatlan név… csak nincs „véletlenül” kapcsolatban egy bizonyos fiatal amerikai előadóval?
(nevet) Szándékosan választottuk ezt a nevet. „Sunyi” módon ugyanis arra számítottunk, hogy ha beírják a videó-megosztókon, előbb-utóbb minket is kidob a net. A The Biebers-ben egyébként az a jó, hogy nincs semmi kötöttség, ami éppen eszünkbe jut, azt zenéljük. Elektronikus tánczenét játszunk, amolyan tradicionális tánczenét részeg gyerekeknek. (nevet) Na, de komolyan: valójában egy klassz fesztiválzenekar vagyunk. Számos dalunkat, például a Fonogram-díjas Sorry-t, a Dance-t, a Summer Love Ghost-ot és a legújabbat a Rythm of Joy-t, már több országos adón is játsszák.
Ezek szerint a zenei és a színházi pályádat párhuzamosan viszed tovább?
Pont itt Egerben nyáron egy nagyon fárasztó, de hál’istennek egy sikerekkel teli időszakot éltem át, mert párhuzamosan koncerteztem az országban, és játszottam az Érsekkertben a Csoportterápiában. Nagyon élveztem a közös munkát az Egri Pinceszínházzal, sokat tanultam belőle. Méhes László rendezőt egyébként is az egyik mesteremnek tekintem. Válaszolva kérdésedre, mind a zenei, mind a színházi pályámat egyszerre viszem tovább, amely egyébként nagyon nehezen egyeztethető össze. Most csak az a lényeg, hogy „dübörög” a zenei karrierem és hogy itt lehetek Egerben. Nagyon jó játszani a Csoportterápiát, és nagy öröm számomra, hogy ekkora sikerrel megy, szóval életem egyik legklasszabb nyarát élem.
fotó: Gál Gábor
forrás: egerhirek.hu
Egy kereskedelmi tévé zenei tehetségkutatójában tűntél fel, és mára nemcsak énekesként, zenészként, hanem színészként is nagyon sikeres vagy. Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?
Első színházi szerepemet 2006-ban kaptam, közvetlenül a zenei tehetségkutató után. Horváth Péter és Mihály Tamás 56 csepp vér című musicaljében játszhattam, ami egy fantasztikus lehetőség volt számomra és életem meghatározó élményévé vált. Először persze lazán fogtam fel a dolgot, mondván: nem vagyok színész, de azért vágjunk bele, majd csak lesz belőle valami. A próbák alatt azonban megismerkedtem Kaszás Attilával, aki máig fontos személyiség az életemben. Éppen szórakozottan üldögéltem a próbán egy fülledt teremben, amikor Attila egy szólójelentét kezdte próbálni. Visszafojtott lélegzettel, „döbbenten” néztem, ahogy egy szempillantás alatt igazi színházat varázsol az álmos terembe. Úgy éreztem, ez az igazi színészet, csupa nagybetűvel, csak így érdemes csinálni. Ettől kezdve én is színész akartam lenni. Kezdeti sikereim után újabb és újabb felkéréseket kaptam, de nem ültem a babérjaimon, magam is elkezdtem kőkeményen gyakorolni, és rengeteg meghallgatáson vettem részt.
És jöttek nemcsak a színházi, hanem a tévés és filmes szerepek is. Persze ne feledkezzünk meg a zenei karrieredről sem. Annál nagyobb elismerést nem kaphat szerintem egy énekes, mint hogy „Freddy Mercury”-t énekelhet-játszhat színpadon. Az „Egy bohém rapszódiája” emlékestre gondolok.
Ez így van, de az éneklés „könnyebb”, természetesebb volt mindig a számomra, mint a színészet, mert a zene mindig is az életem része volt. A családunkban mindig főszerepet kapott a zene, édesanyám például balettintézetbe járt, és világéletében rajongott a komolyzenéért. A testvérem Dani is nagyon tehetséges zenész, akivel megalakítottuk a The Biebers-t, amelynek van még egy tagja Stu. A dalok nagyrészt úgy születnek, hogy ő elkezd gitározgatni, én ráéneklem, aztán Dani meghangszereli. Egyébként én is foglalkozom hangszereléssel, amiben nem vagyok ugyan profi, de jó érzés, hogy értek hozzá. A zene mostanra – hála az elektronikus zenének – sokrétűvé vált, és én nagyon szeretek ezzel bíbelődni. Az pedig, hogy nyitottá váltam ennyi stílus felé, részben a tehetségkutatónak köszönhető.
 |
Puskás Péter az Egri Pinceszínház “Csoportterápia” című előadásában
|
(nevet) Szándékosan választottuk ezt a nevet. „Sunyi” módon ugyanis arra számítottunk, hogy ha beírják a videó-megosztókon, előbb-utóbb minket is kidob a net. A The Biebers-ben egyébként az a jó, hogy nincs semmi kötöttség, ami éppen eszünkbe jut, azt zenéljük. Elektronikus tánczenét játszunk, amolyan tradicionális tánczenét részeg gyerekeknek. (nevet) Na, de komolyan: valójában egy klassz fesztiválzenekar vagyunk. Számos dalunkat, például a Fonogram-díjas Sorry-t, a Dance-t, a Summer Love Ghost-ot és a legújabbat a Rythm of Joy-t, már több országos adón is játsszák.
 | |
|
Ezek szerint a zenei és a színházi pályádat párhuzamosan viszed tovább?
Pont itt Egerben nyáron egy nagyon fárasztó, de hál’istennek egy sikerekkel teli időszakot éltem át, mert párhuzamosan koncerteztem az országban, és játszottam az Érsekkertben a Csoportterápiában. Nagyon élveztem a közös munkát az Egri Pinceszínházzal, sokat tanultam belőle. Méhes László rendezőt egyébként is az egyik mesteremnek tekintem. Válaszolva kérdésedre, mind a zenei, mind a színházi pályámat egyszerre viszem tovább, amely egyébként nagyon nehezen egyeztethető össze. Most csak az a lényeg, hogy „dübörög” a zenei karrierem és hogy itt lehetek Egerben. Nagyon jó játszani a Csoportterápiát, és nagy öröm számomra, hogy ekkora sikerrel megy, szóval életem egyik legklasszabb nyarát élem.
fotó: Gál Gábor
forrás: egerhirek.hu
Megjegyzés küldése