MÚLT-KOR | A háborút követően a város lassan ébredezett. Létrejöttek a nemzeti pártok,
melyek közül legerősebb és legnagyobb támogatottságú itt is a Kisgazdapárt
volt. A baloldali pártoknak nem volt a városban bázisa, hiszen szervezett
munkásság alig - alig volt Egerben.
A legnagyobb munkáltató a Dohánygyár majdnem kizárólag nőket alkalmazott, ezen kívül egyetlen ipari üzem létezett Egerben, a Lakatosárugyár. Az egypárti diktatúra bevezetését követően, 1948 után Egerre nagyon sanyarú sors várt.
A várost, mint az egyházmegye székhelyét a klerikális reakció fellegvárának kiáltották ki, ezt a helyzetet csak rontotta, hogy mind Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, mind Grősz József kalocsai érsek akadályoztatva (börtönben) voltak, püspökkari tisztségüket nem tudták ellátni, ezért Czapik Gyula egri érsek irányította a püspöki kar munkáját. Jellemző, hogy a polgári lakosság és a papság megfélemlítésére azt a módszert választotta a város akkori rendőrparancsnoka, hogy az egyházmegye idős segédpüspökét az általa a várban berendezett internáló táborban fogva tartotta és megkínoztatta.
Vele együtt szenvedett itt koholt vádak alapján a város akkori közéletének számos tiszteletre méltó alakja, köztük Kapor Elemér költő, az Eger c. újság akkori főszerkesztője. Mire kiderült, hogy nemcsak az eljárás törvénytelen, hanem az internáló tábort is önkényesen szervezték, sokan soha el nem múló testi-lelki sebeket szereztek.
Az iskolák 1949-es államosítása, majd a szerzetesrendek 1950-ben történt feloszlatása elemi erővel rengette meg a város társadalmi életét. Az Angolkisasszonyok intézetében ugyanis az elemi iskolától a tanítóképzőig minden iskolatípusban folyt a leányok oktatása, más hasonló intézmény pedig nem működött a városban, a Ciszterciek gimnáziumában nyolc évfolyamos oktatás folyt. Csak egy állami gimnázium működött Egerben, a Dobó. Ugyancsak egyházi kézben volt az Orsolyita apácák iskolája, valamint a Szent Imre iskola. Rajtuk kívül ferencesek, minoriták és szerviták működtek a városban a lelkipásztori szolgálatban, és a szegénygondozó nővérek végeztek szociális munkát.
Az iskolák államosításáról szóló törvénynek esett áldozatul az Érseki Tanítóképző és az Érseki Jogakadémia is. 1949-ben került sor a felszámolásukra, jogutód nélkül szűntek meg. A Líceumban működő Érseki Nyomdát és Múzeumot állami kezelésbe adták át, a könyvtárat hosszú időre bezárták. Szerzetesek tartották fenn mindkét kórházat, a Széchenyi utcában lévőt a Vincés apácák, a Markhot Ferenc utcait pedig az Irgalmasrendi szerzetesek. Ezeket is államosították.
A Líceum épületének államosítása, és a benne működő intézmények felszámolása után a debreceni Tanárképző Főiskolát (amely a Kossuth Lajos Tudományegyetem épületében működött) 1949-ben áttelepítették Egerbe. Az elkövetkező néhány évben gyakorlatilag semmi sem történt a városban, ezzel büntette a pártállami diktatúra a „klerikális reakció” székhelyét. Mindössze a Berva-völgyben épült fegyvergyár létesült az első ötéves terv idején, a városban egyébként még lakóházak sem épültek. A mezőgazdaság szocialista átszervezésére két hullámban került sor, az első 1948 és 53 között zajlott, gyakorlatilag eredménytelenül. Elvileg ugyan létrejött két termelőszövetkezet, a gyakorlatban azonban ezek csekély földterületen kisszámú tagsággal működtek.
Az igazi kollektivizálásra 1961-ben került sor, amikor néhány hét alatt négy termelőszövetkezet jött létre a városban. Magánál a szervező munkánál lényegesen bonyolultabb és hosszadalmasabb volt a földrendezés kérdése. A parasztság nagyfokú ellenállása ellenére a mezőgazdaság kollektivizálása, a nagyüzemi gazdálkodás kínálta lehetőségek miatt hosszú távon eredményesnek bizonyult. Különösen hatékonnyá vált a közös gazdálkodás utolsó évtizedeiben, amikor az egyéni érdekeltség szerepének fokozásával jelentős mértékben növekedett a termelő munka hatékonysága. A mezőgazdaság újbóli privatizálása, illetve az egykori földtulajdonosok kártalanítása éppen azt a problémát vetette fel, hogy a kistulajdonosok nem rendelkeznek a korábbi színvonal tartásához szükséges gépparkkal, illetve technológiával. Ami a mezőgazdaságot illeti, a téeszesítés elsősorban a szőlőművelés szempontjából volt lényeges, mert a város összes megművelt földterületének 43%-a volt szőlő, ami a lakosság 52,4%-a élt meg.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc itt is szomorú eseményekbe torkollott, a december 12-én, a Csiky Sándor u. sarkán lezajlott véres sortűznek 9 halálos áldozata, és több, mint 30 sebesültje volt. A megtorlás következtében pedig köztiszteletben álló polgárok tucatjai kerültek hosszú évekre börtönbe. Némi változás csak 1956 után történt, de Czapik Gyula érsek 1956-ban történt halála után az egri érseki szék állami hozzájárulás híján egészen 1972-ig betöltetlen maradt.
Az egyházmegye és az egyházmegyei székhely életében gyökeres fordulatot az hozott, amikor 1987-ben az érseki székbe dr. Seregély István került, aki az utóbbi fél évszázad legmarkánsabb egyénisége ezen a poszton, és 1990 óta a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke is.
Némi előremozdulás történt az új munkahelyek létesítésének területén is, 1956 után bútorgyár, hajtóműgyár és könnyűipari alkatrészek gyára létesült a városban. A mezőgazdaságban még mindig a szőlőművelés dominál, a történelmi borvidékhez való tartozás meghatározza a termelési struktúrát. Az ipari létesítmények, az új munkahelyek a térség központjává tették Egert, ami együtt járt a népesség növekedésével, az újonnan érkezettek elsősorban a környező falvakból áramlottak Egerbe. Az 1970 és 80 között eltelt tíz év alatt 13.000 fővel gyarapodott a lakosság száma, így a 60-as évek elején a hatalmas lakásínség enyhítésére jött létre a Gólya utcai kisebb, és a Hadnagy utcai nagyobb, több toronyházat is magába foglaló lakótelep. A hetvenes évek elején azután még nagyobb ütemben vált szükségessé az új lakások építése, ekkor kezdődött a ma már hatezer lakást számláló északi lakótelep építése.
Nevét akkor Csebokszáriról, Eger Csuvasiában (Oroszország) lévő testvérvárosáról kapta. Némi késéssel a város déli részén, a Lajosvárosban is elkezdték új tömblakások építését, itt azonban kellemesebb környezetben épültek a legfeljebb négy emeletes házak. 1980-ra a város népessége a hozzácsatolt Felnémet községgel együtt elérte a 60.000 főt. A „Csebokszári” lakótelep kezdetben tipikus „alvó” város volt, az ott lakóknak nemcsak munkahelyeik voltak távol, de ezen kívül minden ügyüket a belvárosban voltak kénytelenek intézni, csak a nyolcvanas évek elején kezdődött meg a szükséges szolgáltatások, üzlethálózat, intézményhálózat létesítése az adott területen.
Egernek kiterjedt egészségügyi vonzáskörzete van, mivel Gyöngyösön és Hatvanon kívül csak itt működik kórház. A rendkívül nagy betegforgalomra való tekintettel 1980-ban új rendelőintézetet és kórházépületet adtak át, az épületek helyszínének megválasztása azonban nem volt szerencsés.
A zsúfolt belvárosban, további terjeszkedési lehetőség nélkül, megoldatlan parkolási problémákkal küszködő épületegyüttesben működik ma a Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet. Egerben a népesség további gyarapodása nem kívánatos, az Eger patak völgyében fekvő város ugyanis 12 km hosszú és mindössze 4 km széles. Városképi szempontból az sem előnyös, hogy az Almagyar dombon a 80-as években kialakult családi házas övezet épületei már túllépték a hegy gerincét. Ennek ellenére a dombon a város egyik legszebb, legbarátságosabb lakóövezete jött létre.
A hetvenes években kezdődött meg a műemléki belváros rekonstrukciója, ami nemcsak abból állt, hogy barokk épületek egész sora nyerte vissza eredeti homlokzatát. Példaértékű volt az úgynevezett tömbrekonstrukció, ami azt jelentette, hogy a házak udvaraiból eltávolítottak minden oda nem illő melléképületet, és közterületté nyilvánított nagyméretű, több utcából is megközelíthető, a gépjármű forgalom elől elzárt virágos belső udvarok jöttek létre, amelyek valóságos oázisok voltak a gépjárműforgalomtól túlterhelt belvárosi utcák tőszomszédságában. Egyidejűleg a város akkori vezetése nagy gondot fordított arra is, az ipari üzemek kikerüljenek a szűkebben vett belvárosból, így megszüntették a Minorita rendházban működő ipari üzemeket, valamint a Széchenyi utcai volt érseki istálló udvarában az autójavítót.
Arra is ügyeltek, hogy a belvárosi üzlethelyiségekben zajló kiskereskedelem az idegenforgalom homlokterébe került város érdekeit szolgálja. A műemléki épületek megóvása és rekonstrukciója mellett nagy előrelépést jelentett, amikor megépült a 25-ös útnak a belvárost elkerülő szakasza, így legalább a teherautó és autóbusz forgalomtól mentesíteni lehetett a szűk belvárosi utcákat.
Igen szerencsés volt a Katona téri gyönyörű piaccsarnok megépítése, majd átépítése, ami hozzájárul a városközpont rendkívül vonzó képéhez. A műemléki helyreállítások kezdeményezője és irányítója Hevesy Sándor főépítész volt, a tömbrekonstrukció pedig az akkori tanácselnök - helyettes:
Dér Béláné Farkas Erzsébet elévülhetetlen érdeme. A belvárosi rekonstrukció munkájában nagyon fontos szerepet játszott az 1982- ben alapított Egri Városszépítő Egyesület, amely nemcsak a köztéri szobrok felújításában vállalt feladatokat, hanem korhű padok, postaládák, kandeláberek készíttetésével és kihelyezésével, fontosabb épületek díszvilágításával járult hozzá a történelmi belváros értékeinek megőrzéséhez, a város vonzóbbá tételéhez.
A 60-as évek elején megkezdődött a vár rekonstrukciója is, ami nagyon fontos volt a város idegenforgalmi vonzerejének kialakításában és fokozásában. A régészeti feltárást Kozák Károly vezette, az építészeti helyreállítást pedig Sedlmayr János tervezte. Sajnos, sokkal kevesebb gondot fordítottak a másik nagy „vonzerő”, a strand fejlesztésére, területét ugyan megnövelték, de nem került sor sem fedett medencék, sem vízforgató berendezések, sem látványmedencék kialakítására.
Ezen hiányosságok pótlása most van folyamatban. Ez idő alatt az ország egyéb pontjain számos fürdőhely létesült, melyek az egrinél kedvezőbb feltételeket biztosítottak a gyógyturizmus számára. Eger harmadik vonzástényezője a bor. A kereskedelmi forgalomba került borok előállításában a Borforgalmi Vállalat, majd ennek jogutódai olyan monopolhelyzetet biztosítottak maguknak, ami lehetővé tette a minőségi borok előállítását és az állandó színvonal tartását.
Eger kiskereskedelmi és szolgáltató hálózata, mely a 80-as években rendkívüli módon megerősödött, igen jónak mondható, de ez szükséges is, mert a nappali népességszám jóval meghaladja a lakosság tényleges létszámát a turistaforgalom, a munkába járás és az iskolavárosi jelleg miatt.
forrás: egrirege.hu
A legnagyobb munkáltató a Dohánygyár majdnem kizárólag nőket alkalmazott, ezen kívül egyetlen ipari üzem létezett Egerben, a Lakatosárugyár. Az egypárti diktatúra bevezetését követően, 1948 után Egerre nagyon sanyarú sors várt.
A várost, mint az egyházmegye székhelyét a klerikális reakció fellegvárának kiáltották ki, ezt a helyzetet csak rontotta, hogy mind Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, mind Grősz József kalocsai érsek akadályoztatva (börtönben) voltak, püspökkari tisztségüket nem tudták ellátni, ezért Czapik Gyula egri érsek irányította a püspöki kar munkáját. Jellemző, hogy a polgári lakosság és a papság megfélemlítésére azt a módszert választotta a város akkori rendőrparancsnoka, hogy az egyházmegye idős segédpüspökét az általa a várban berendezett internáló táborban fogva tartotta és megkínoztatta.
Vele együtt szenvedett itt koholt vádak alapján a város akkori közéletének számos tiszteletre méltó alakja, köztük Kapor Elemér költő, az Eger c. újság akkori főszerkesztője. Mire kiderült, hogy nemcsak az eljárás törvénytelen, hanem az internáló tábort is önkényesen szervezték, sokan soha el nem múló testi-lelki sebeket szereztek.
Az iskolák 1949-es államosítása, majd a szerzetesrendek 1950-ben történt feloszlatása elemi erővel rengette meg a város társadalmi életét. Az Angolkisasszonyok intézetében ugyanis az elemi iskolától a tanítóképzőig minden iskolatípusban folyt a leányok oktatása, más hasonló intézmény pedig nem működött a városban, a Ciszterciek gimnáziumában nyolc évfolyamos oktatás folyt. Csak egy állami gimnázium működött Egerben, a Dobó. Ugyancsak egyházi kézben volt az Orsolyita apácák iskolája, valamint a Szent Imre iskola. Rajtuk kívül ferencesek, minoriták és szerviták működtek a városban a lelkipásztori szolgálatban, és a szegénygondozó nővérek végeztek szociális munkát.
Az iskolák államosításáról szóló törvénynek esett áldozatul az Érseki Tanítóképző és az Érseki Jogakadémia is. 1949-ben került sor a felszámolásukra, jogutód nélkül szűntek meg. A Líceumban működő Érseki Nyomdát és Múzeumot állami kezelésbe adták át, a könyvtárat hosszú időre bezárták. Szerzetesek tartották fenn mindkét kórházat, a Széchenyi utcában lévőt a Vincés apácák, a Markhot Ferenc utcait pedig az Irgalmasrendi szerzetesek. Ezeket is államosították.
A Líceum épületének államosítása, és a benne működő intézmények felszámolása után a debreceni Tanárképző Főiskolát (amely a Kossuth Lajos Tudományegyetem épületében működött) 1949-ben áttelepítették Egerbe. Az elkövetkező néhány évben gyakorlatilag semmi sem történt a városban, ezzel büntette a pártállami diktatúra a „klerikális reakció” székhelyét. Mindössze a Berva-völgyben épült fegyvergyár létesült az első ötéves terv idején, a városban egyébként még lakóházak sem épültek. A mezőgazdaság szocialista átszervezésére két hullámban került sor, az első 1948 és 53 között zajlott, gyakorlatilag eredménytelenül. Elvileg ugyan létrejött két termelőszövetkezet, a gyakorlatban azonban ezek csekély földterületen kisszámú tagsággal működtek.
 |
| illusztráció - fotó: Pintér István |
Az igazi kollektivizálásra 1961-ben került sor, amikor néhány hét alatt négy termelőszövetkezet jött létre a városban. Magánál a szervező munkánál lényegesen bonyolultabb és hosszadalmasabb volt a földrendezés kérdése. A parasztság nagyfokú ellenállása ellenére a mezőgazdaság kollektivizálása, a nagyüzemi gazdálkodás kínálta lehetőségek miatt hosszú távon eredményesnek bizonyult. Különösen hatékonnyá vált a közös gazdálkodás utolsó évtizedeiben, amikor az egyéni érdekeltség szerepének fokozásával jelentős mértékben növekedett a termelő munka hatékonysága. A mezőgazdaság újbóli privatizálása, illetve az egykori földtulajdonosok kártalanítása éppen azt a problémát vetette fel, hogy a kistulajdonosok nem rendelkeznek a korábbi színvonal tartásához szükséges gépparkkal, illetve technológiával. Ami a mezőgazdaságot illeti, a téeszesítés elsősorban a szőlőművelés szempontjából volt lényeges, mert a város összes megművelt földterületének 43%-a volt szőlő, ami a lakosság 52,4%-a élt meg.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc itt is szomorú eseményekbe torkollott, a december 12-én, a Csiky Sándor u. sarkán lezajlott véres sortűznek 9 halálos áldozata, és több, mint 30 sebesültje volt. A megtorlás következtében pedig köztiszteletben álló polgárok tucatjai kerültek hosszú évekre börtönbe. Némi változás csak 1956 után történt, de Czapik Gyula érsek 1956-ban történt halála után az egri érseki szék állami hozzájárulás híján egészen 1972-ig betöltetlen maradt.
Az egyházmegye és az egyházmegyei székhely életében gyökeres fordulatot az hozott, amikor 1987-ben az érseki székbe dr. Seregély István került, aki az utóbbi fél évszázad legmarkánsabb egyénisége ezen a poszton, és 1990 óta a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke is.
Némi előremozdulás történt az új munkahelyek létesítésének területén is, 1956 után bútorgyár, hajtóműgyár és könnyűipari alkatrészek gyára létesült a városban. A mezőgazdaságban még mindig a szőlőművelés dominál, a történelmi borvidékhez való tartozás meghatározza a termelési struktúrát. Az ipari létesítmények, az új munkahelyek a térség központjává tették Egert, ami együtt járt a népesség növekedésével, az újonnan érkezettek elsősorban a környező falvakból áramlottak Egerbe. Az 1970 és 80 között eltelt tíz év alatt 13.000 fővel gyarapodott a lakosság száma, így a 60-as évek elején a hatalmas lakásínség enyhítésére jött létre a Gólya utcai kisebb, és a Hadnagy utcai nagyobb, több toronyházat is magába foglaló lakótelep. A hetvenes évek elején azután még nagyobb ütemben vált szükségessé az új lakások építése, ekkor kezdődött a ma már hatezer lakást számláló északi lakótelep építése.
Nevét akkor Csebokszáriról, Eger Csuvasiában (Oroszország) lévő testvérvárosáról kapta. Némi késéssel a város déli részén, a Lajosvárosban is elkezdték új tömblakások építését, itt azonban kellemesebb környezetben épültek a legfeljebb négy emeletes házak. 1980-ra a város népessége a hozzácsatolt Felnémet községgel együtt elérte a 60.000 főt. A „Csebokszári” lakótelep kezdetben tipikus „alvó” város volt, az ott lakóknak nemcsak munkahelyeik voltak távol, de ezen kívül minden ügyüket a belvárosban voltak kénytelenek intézni, csak a nyolcvanas évek elején kezdődött meg a szükséges szolgáltatások, üzlethálózat, intézményhálózat létesítése az adott területen.
Egernek kiterjedt egészségügyi vonzáskörzete van, mivel Gyöngyösön és Hatvanon kívül csak itt működik kórház. A rendkívül nagy betegforgalomra való tekintettel 1980-ban új rendelőintézetet és kórházépületet adtak át, az épületek helyszínének megválasztása azonban nem volt szerencsés.
A zsúfolt belvárosban, további terjeszkedési lehetőség nélkül, megoldatlan parkolási problémákkal küszködő épületegyüttesben működik ma a Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet. Egerben a népesség további gyarapodása nem kívánatos, az Eger patak völgyében fekvő város ugyanis 12 km hosszú és mindössze 4 km széles. Városképi szempontból az sem előnyös, hogy az Almagyar dombon a 80-as években kialakult családi házas övezet épületei már túllépték a hegy gerincét. Ennek ellenére a dombon a város egyik legszebb, legbarátságosabb lakóövezete jött létre.
A hetvenes években kezdődött meg a műemléki belváros rekonstrukciója, ami nemcsak abból állt, hogy barokk épületek egész sora nyerte vissza eredeti homlokzatát. Példaértékű volt az úgynevezett tömbrekonstrukció, ami azt jelentette, hogy a házak udvaraiból eltávolítottak minden oda nem illő melléképületet, és közterületté nyilvánított nagyméretű, több utcából is megközelíthető, a gépjármű forgalom elől elzárt virágos belső udvarok jöttek létre, amelyek valóságos oázisok voltak a gépjárműforgalomtól túlterhelt belvárosi utcák tőszomszédságában. Egyidejűleg a város akkori vezetése nagy gondot fordított arra is, az ipari üzemek kikerüljenek a szűkebben vett belvárosból, így megszüntették a Minorita rendházban működő ipari üzemeket, valamint a Széchenyi utcai volt érseki istálló udvarában az autójavítót.
Arra is ügyeltek, hogy a belvárosi üzlethelyiségekben zajló kiskereskedelem az idegenforgalom homlokterébe került város érdekeit szolgálja. A műemléki épületek megóvása és rekonstrukciója mellett nagy előrelépést jelentett, amikor megépült a 25-ös útnak a belvárost elkerülő szakasza, így legalább a teherautó és autóbusz forgalomtól mentesíteni lehetett a szűk belvárosi utcákat.
Igen szerencsés volt a Katona téri gyönyörű piaccsarnok megépítése, majd átépítése, ami hozzájárul a városközpont rendkívül vonzó képéhez. A műemléki helyreállítások kezdeményezője és irányítója Hevesy Sándor főépítész volt, a tömbrekonstrukció pedig az akkori tanácselnök - helyettes:
Dér Béláné Farkas Erzsébet elévülhetetlen érdeme. A belvárosi rekonstrukció munkájában nagyon fontos szerepet játszott az 1982- ben alapított Egri Városszépítő Egyesület, amely nemcsak a köztéri szobrok felújításában vállalt feladatokat, hanem korhű padok, postaládák, kandeláberek készíttetésével és kihelyezésével, fontosabb épületek díszvilágításával járult hozzá a történelmi belváros értékeinek megőrzéséhez, a város vonzóbbá tételéhez.
A 60-as évek elején megkezdődött a vár rekonstrukciója is, ami nagyon fontos volt a város idegenforgalmi vonzerejének kialakításában és fokozásában. A régészeti feltárást Kozák Károly vezette, az építészeti helyreállítást pedig Sedlmayr János tervezte. Sajnos, sokkal kevesebb gondot fordítottak a másik nagy „vonzerő”, a strand fejlesztésére, területét ugyan megnövelték, de nem került sor sem fedett medencék, sem vízforgató berendezések, sem látványmedencék kialakítására.
Ezen hiányosságok pótlása most van folyamatban. Ez idő alatt az ország egyéb pontjain számos fürdőhely létesült, melyek az egrinél kedvezőbb feltételeket biztosítottak a gyógyturizmus számára. Eger harmadik vonzástényezője a bor. A kereskedelmi forgalomba került borok előállításában a Borforgalmi Vállalat, majd ennek jogutódai olyan monopolhelyzetet biztosítottak maguknak, ami lehetővé tette a minőségi borok előállítását és az állandó színvonal tartását.
Eger kiskereskedelmi és szolgáltató hálózata, mely a 80-as években rendkívüli módon megerősödött, igen jónak mondható, de ez szükséges is, mert a nappali népességszám jóval meghaladja a lakosság tényleges létszámát a turistaforgalom, a munkába járás és az iskolavárosi jelleg miatt.
forrás: egrirege.hu
Megjegyzés küldése