MÚLT-KOR | Az 1848-as polgári átalakulás, valamint a Bartakovics Béla érsekkel történt
megegyezés új fejezetet nyitott a város életében. Megszűntek a földesúri
szolgáltatások, a város határában lévő szőlők saját tulajdonba kerültek, és az
egyébként polgárias város jogi értelemben is ebbe a kategóriába került.
Ehhez nagyban hozzájárult az érsek itteni tevékenysége, a tudomány, az oktatás és a kultúra iránti elkötelezettsége. Megalapítója és gyarapítója volt az Érseki Líceumi Gyűjteménynek, amely a város első múzeumi kiállítása volt és a Líceum épületének első emeleti termeiben nyert elhelyezést.
A plébániákról begyűjtötte a régi könyveket és iratokat és a Főegyházmegyei Könyvtárban helyezte el azokat. Saját könyvtárából öt és félezer kötetet ajándékozott a könyvtárnak, ezen kívül folyamatosan gyarapította azt az új kiadványokkal.
Ő vásárolta meg a könyvtár számára Mikes Kelemen törökországi leveleit is. Különösen sok gondot fordított az oktatásügy fejlesztésére, 1851-ben megalapította az Egri Főegyházmegyei Tanfelügyelőséget,
1852-ben idetelepítette az Angolkisasszonyok rendjét, akiknek segítségével megoldotta a leányok oktatásának és nevelésének problémáját, 1861-ben pedig bécsi hozzájárulás nélkül újraindította a jogakadémiát. Lelkesen támogatta papjai irodalmi munkásságát, különösen Tárkányi Béla költőét, akivel elvégeztette a Káldy-féle bibliafordítás korszerűsítését. A Líceum épületében nyomda és a Pyrker által alapított tanítóképző is működött, itt szerzett tanítói diplomát 1882-ben Gárdonyi Géza. Egerben töltötte élete nagy részét a gyöngyösi születésű Zalár József költő, aki előbb Heves megye főjegyzője, majd alispánja volt.
Az iskolai hálózat a század végén tovább bővült olyan intézményekkel, mint az 1883-ban alapított iparostanonc iskola, a jezsuiták régi gimnáziumában 1890- ben létesített alreáliskola, mely reálgimnáziummá fejlődött, vagy a siketnémák 1901-ben alapított egri intézete. Fokozatosan bővült az angolkisasszonyok intézete is, a felső leányiskola mellett gimnázium, polgári és tanítóképző is helyet kapott az intézményben.
Az iskolavárosi jelleg megerősödése azért is fontos, mert jelentős számú tudós tanár telepedett meg Egerben, és az ő hírnevüket öregbítették a ciszterciek Szent Bernát Gimnáziumában tanító szerzetesek is. A Heves Megyei Jótékony Nőegylet megrendelésére készítette el Székely Bertalan az Egri nők c. festményét, mely 1868-ban egy hónapig a Líceumban volt kiállítva, ezt követően az eredeti szándék szerint a Nemzeti Múzeumnak ajándékozták azt.
A század végén Egerben élt és működött Kovács Mihály festőművész, aki az egri főegyházmegye területén több oltárképet festett. 1892-ben bekövetkezett halála után özvegye az Érseki Líceumi Múzeumnak ajándékozta 128 festményét, melyek többsége olasz, spanyol, németalföldi mesterek műveinek másolata. Tősgyökeres polgári családok erősödtek meg a városban, akiknek elődei még a felszabadulás utáni betelepedőkkel érkeztek, és akiknek leszármazottai a századfordulóra a város legtekintélyesebb polgárai lettek.
A város szinte töretlen fejlődését ebben a korszakban több természeti csapás hátráltatta. Az időről-időre megismétlődő jókora tűzvészek és árvizek közül a legnagyobb csapást az 1878. augusztus 31-i árvíz jelentette Egerben, amikor az Eger patak vízgyűjtő területére és a városra olyan felhőszakadás zúdult, hogy az Eszterházy püspök által a város északi határán építtetett védmű nem bírta a hatalmas víznyomást, és az összeomló gát mögött felgyülemlett víztömeg egyszerre ömlött a városra.
A katasztrófa több halálos áldozatot is követelt. A belvárosban néhány helyen márványtáblák jelzik a vízszintet és a szörnyű tragédia emlékét. A város gazdasági életére örökre emlékezetes csapást mért a XIX. század végén egész Európán végigsöprő filoxéra járvány is, amely elpusztította a város határában lévő csaknem összes szőlőt, megfosztva az egri polgárok és gazdák sokaságát megélhetési lehetőségétől.
A filoxéra - magyarul szőlőgyökértetű - nevű kártevő eleinte csak Észak Amerikában volt honos, de ott nem okozott károkat, ott ugyanis a természetes szelekció folytán csak azok a fajták maradtak meg, amelyek ellenállóak voltak vele szemben. A kórokozót 1860-ban szőlővesszővel hurcolták be Franciaországba, de csak évek múltán vették észre, mert a gyökereket károsítja. Semmilyen óvintézkedéssel sem tudták elejét venni a járvány terjedésének, az így gyakorlatilag egész Európában megsemmisítette a szőlőket. Egerben 1886-ban jelent meg a kórokozó, amivel szemben semmilyen hatásos ellenszer nem volt. Próbálkoztak a szénkéneges irtással, a vízzel való elárasztással, de minden módszer hatástalan maradt.
A megoldás az elpusztult szőlők újratelepítése volt, amit kétféleképpen lehetett végrehajtani, vagy olyan fajtákat telepítettek, amelyek eleve ellenálltak a filoxérának, vagy a már kedvelt és ismert fajtákat ellenálló amerikai vadalanyokba kellett oltani. Ebben az időszakban kezdték el az Alföldön a homoki szőlők telepítését is, mert a szőlőgyökértetű csak a kötött talajokban tud megélni, ez azonban a gyengébb minőség ellenére is konkurenciát jelentett a régi borvidékeknek. A módosabb egri szőlőbirtokosok között volt Szederkényi Nándor, Eger város országgyűlési képviselője, Eger és Heves megye történetírója, aki fáradságot nem kímélve végezte a védekezésről és az újratelepítésről felvilágosító munkáját.
A legnagyobb szőlőbirtokos Grőber Ferenc kísérleti telepet létesített annak érdekében, hogy az Egri Bikavér összetevőit megmentse a végső pusztulástól. Sajnos a veszteség gyakorlatilag teljes volt, Eger határának 4145 hold szőlőterületéből mindössze 422 holdat sikerült megmenteni, a pusztulás 93,5%-os volt. Ez sokkal rosszabb az országos átlagnál. Az ország összes szőlőinek ugyanis „csak” 58,66%-a veszett oda.
Ez a csapás Egernek csaknem mind a 22.000 lakóját érintette. Városunkban a polgári átalakulással járó, a termelési viszonyokban beálló változás csak lassan ment végbe. Láttuk, hogy a céhek megszűnése is csak nagyon lassan, rengeteg ellenállástól kísérve ment végbe. Az ipar, vagy iparszerű termelés csak nyomokban volt megtalálható, az élelmiszer feldolgozással összefüggésben, cukorgyár, szeszgyár, keményítőgyár, malom. Fejlődést, és az ipar számára vonzerőt jelentett, amikor 1894-ben bevezették a villanyvilágítást, ennek eredményeként két nagyobb üzem létesült a városban: az egyik 1893-ban az Épület-és Bútorvasalási Gyár (később Lakatosárugyár), és 1894-ben a Dohánygyár, a kettő együtt kb. ezer embernek biztosított munkát.
A lassú iparosodás legfőbb oka az volt, hogy Egert elkerülték azok a fő közlekedési útvonalak, melyek éppen az adott korszakban épültek ki, az út és a vasút. Ez megnehezítette a nyersanyag és az áruszállítást.
A gyér ipar és a válságban lévő mezőgazdaság mellett a közhivatalok biztosították a legtöbb munkalehetőséget, jelentős számú köztisztviselő és közalkalmazott dolgozott már ekkor is Egerben, hiszen egyrészt a megyei közigazgatás központja volt, másrészt számos középiskolája, jogakadémiája, tanítóképzők, hittudományi főiskola, két kórház működött itt, ezért mind az oktatás, mind a betegellátás tekintetében az egész megyére kisugárzó vonzereje volt.
A város amúgy virágzó kulturális életét előnyösen befolyásolta, hogy a század végén két országos hírnevű író is élt és dolgozott Egerben, Gárdonyi Géza és Bródy Sándor. Itt születtek Gárdonyi legnagyobb regényei, Az egri csillagok, az Isten rabjai és A láthatatlan ember.
Az Egri Csillagok nemcsak mint irodalmi alkotás volt kiemelkedő, hanem Gárdonyi regényének köszönhető az egri vár kultuszának ugrásszerű megnövekedése és világra szóló hírneve is. A színházi életet élénkítette, amikor 1904-ben felépült és átadásra került az állandó kőszínház, melynek megnyitó díszelőadására egy darabot írt Gárdonyi. Az új színházépület a Szarvas laktanya nagytermét váltotta fel, valamint a Kaszinó nagytermét, és azt az ideiglenes faépítményt a „színkört”, mely a jelenlegi színház helyén korábban játszási helyül szolgált. Már a XIX. század második felében felismerte a város vezetősége, hogy az időközben korszerűtlenné vált érseki fürdők felújításával, úszómedence építésével, és a téli fürdőzés lehetőségének biztosításával az egri gyógyfürdők a meglévőnél sokkal nagyobb hírnévre tehetnének szert, és sok vendéget tudnának a városba vonzani.
Ebben a korszakban kezdett népszerűvé válni a sportolás is, köztük az úszás, ez is indokolttá tette a fürdők korszerűsítésének tervét, maga a felújítás azonban még évekig váratott magára.
forrás: egrirege.hu
Ehhez nagyban hozzájárult az érsek itteni tevékenysége, a tudomány, az oktatás és a kultúra iránti elkötelezettsége. Megalapítója és gyarapítója volt az Érseki Líceumi Gyűjteménynek, amely a város első múzeumi kiállítása volt és a Líceum épületének első emeleti termeiben nyert elhelyezést.
A plébániákról begyűjtötte a régi könyveket és iratokat és a Főegyházmegyei Könyvtárban helyezte el azokat. Saját könyvtárából öt és félezer kötetet ajándékozott a könyvtárnak, ezen kívül folyamatosan gyarapította azt az új kiadványokkal.
Ő vásárolta meg a könyvtár számára Mikes Kelemen törökországi leveleit is. Különösen sok gondot fordított az oktatásügy fejlesztésére, 1851-ben megalapította az Egri Főegyházmegyei Tanfelügyelőséget,
1852-ben idetelepítette az Angolkisasszonyok rendjét, akiknek segítségével megoldotta a leányok oktatásának és nevelésének problémáját, 1861-ben pedig bécsi hozzájárulás nélkül újraindította a jogakadémiát. Lelkesen támogatta papjai irodalmi munkásságát, különösen Tárkányi Béla költőét, akivel elvégeztette a Káldy-féle bibliafordítás korszerűsítését. A Líceum épületében nyomda és a Pyrker által alapított tanítóképző is működött, itt szerzett tanítói diplomát 1882-ben Gárdonyi Géza. Egerben töltötte élete nagy részét a gyöngyösi születésű Zalár József költő, aki előbb Heves megye főjegyzője, majd alispánja volt.
Az iskolai hálózat a század végén tovább bővült olyan intézményekkel, mint az 1883-ban alapított iparostanonc iskola, a jezsuiták régi gimnáziumában 1890- ben létesített alreáliskola, mely reálgimnáziummá fejlődött, vagy a siketnémák 1901-ben alapított egri intézete. Fokozatosan bővült az angolkisasszonyok intézete is, a felső leányiskola mellett gimnázium, polgári és tanítóképző is helyet kapott az intézményben.
Az iskolavárosi jelleg megerősödése azért is fontos, mert jelentős számú tudós tanár telepedett meg Egerben, és az ő hírnevüket öregbítették a ciszterciek Szent Bernát Gimnáziumában tanító szerzetesek is. A Heves Megyei Jótékony Nőegylet megrendelésére készítette el Székely Bertalan az Egri nők c. festményét, mely 1868-ban egy hónapig a Líceumban volt kiállítva, ezt követően az eredeti szándék szerint a Nemzeti Múzeumnak ajándékozták azt.
A század végén Egerben élt és működött Kovács Mihály festőművész, aki az egri főegyházmegye területén több oltárképet festett. 1892-ben bekövetkezett halála után özvegye az Érseki Líceumi Múzeumnak ajándékozta 128 festményét, melyek többsége olasz, spanyol, németalföldi mesterek műveinek másolata. Tősgyökeres polgári családok erősödtek meg a városban, akiknek elődei még a felszabadulás utáni betelepedőkkel érkeztek, és akiknek leszármazottai a századfordulóra a város legtekintélyesebb polgárai lettek.
A város szinte töretlen fejlődését ebben a korszakban több természeti csapás hátráltatta. Az időről-időre megismétlődő jókora tűzvészek és árvizek közül a legnagyobb csapást az 1878. augusztus 31-i árvíz jelentette Egerben, amikor az Eger patak vízgyűjtő területére és a városra olyan felhőszakadás zúdult, hogy az Eszterházy püspök által a város északi határán építtetett védmű nem bírta a hatalmas víznyomást, és az összeomló gát mögött felgyülemlett víztömeg egyszerre ömlött a városra.
A katasztrófa több halálos áldozatot is követelt. A belvárosban néhány helyen márványtáblák jelzik a vízszintet és a szörnyű tragédia emlékét. A város gazdasági életére örökre emlékezetes csapást mért a XIX. század végén egész Európán végigsöprő filoxéra járvány is, amely elpusztította a város határában lévő csaknem összes szőlőt, megfosztva az egri polgárok és gazdák sokaságát megélhetési lehetőségétől.
A filoxéra - magyarul szőlőgyökértetű - nevű kártevő eleinte csak Észak Amerikában volt honos, de ott nem okozott károkat, ott ugyanis a természetes szelekció folytán csak azok a fajták maradtak meg, amelyek ellenállóak voltak vele szemben. A kórokozót 1860-ban szőlővesszővel hurcolták be Franciaországba, de csak évek múltán vették észre, mert a gyökereket károsítja. Semmilyen óvintézkedéssel sem tudták elejét venni a járvány terjedésének, az így gyakorlatilag egész Európában megsemmisítette a szőlőket. Egerben 1886-ban jelent meg a kórokozó, amivel szemben semmilyen hatásos ellenszer nem volt. Próbálkoztak a szénkéneges irtással, a vízzel való elárasztással, de minden módszer hatástalan maradt.
A megoldás az elpusztult szőlők újratelepítése volt, amit kétféleképpen lehetett végrehajtani, vagy olyan fajtákat telepítettek, amelyek eleve ellenálltak a filoxérának, vagy a már kedvelt és ismert fajtákat ellenálló amerikai vadalanyokba kellett oltani. Ebben az időszakban kezdték el az Alföldön a homoki szőlők telepítését is, mert a szőlőgyökértetű csak a kötött talajokban tud megélni, ez azonban a gyengébb minőség ellenére is konkurenciát jelentett a régi borvidékeknek. A módosabb egri szőlőbirtokosok között volt Szederkényi Nándor, Eger város országgyűlési képviselője, Eger és Heves megye történetírója, aki fáradságot nem kímélve végezte a védekezésről és az újratelepítésről felvilágosító munkáját.
A legnagyobb szőlőbirtokos Grőber Ferenc kísérleti telepet létesített annak érdekében, hogy az Egri Bikavér összetevőit megmentse a végső pusztulástól. Sajnos a veszteség gyakorlatilag teljes volt, Eger határának 4145 hold szőlőterületéből mindössze 422 holdat sikerült megmenteni, a pusztulás 93,5%-os volt. Ez sokkal rosszabb az országos átlagnál. Az ország összes szőlőinek ugyanis „csak” 58,66%-a veszett oda.
Ez a csapás Egernek csaknem mind a 22.000 lakóját érintette. Városunkban a polgári átalakulással járó, a termelési viszonyokban beálló változás csak lassan ment végbe. Láttuk, hogy a céhek megszűnése is csak nagyon lassan, rengeteg ellenállástól kísérve ment végbe. Az ipar, vagy iparszerű termelés csak nyomokban volt megtalálható, az élelmiszer feldolgozással összefüggésben, cukorgyár, szeszgyár, keményítőgyár, malom. Fejlődést, és az ipar számára vonzerőt jelentett, amikor 1894-ben bevezették a villanyvilágítást, ennek eredményeként két nagyobb üzem létesült a városban: az egyik 1893-ban az Épület-és Bútorvasalási Gyár (később Lakatosárugyár), és 1894-ben a Dohánygyár, a kettő együtt kb. ezer embernek biztosított munkát.
A lassú iparosodás legfőbb oka az volt, hogy Egert elkerülték azok a fő közlekedési útvonalak, melyek éppen az adott korszakban épültek ki, az út és a vasút. Ez megnehezítette a nyersanyag és az áruszállítást.
A gyér ipar és a válságban lévő mezőgazdaság mellett a közhivatalok biztosították a legtöbb munkalehetőséget, jelentős számú köztisztviselő és közalkalmazott dolgozott már ekkor is Egerben, hiszen egyrészt a megyei közigazgatás központja volt, másrészt számos középiskolája, jogakadémiája, tanítóképzők, hittudományi főiskola, két kórház működött itt, ezért mind az oktatás, mind a betegellátás tekintetében az egész megyére kisugárzó vonzereje volt.
A város amúgy virágzó kulturális életét előnyösen befolyásolta, hogy a század végén két országos hírnevű író is élt és dolgozott Egerben, Gárdonyi Géza és Bródy Sándor. Itt születtek Gárdonyi legnagyobb regényei, Az egri csillagok, az Isten rabjai és A láthatatlan ember.
Az Egri Csillagok nemcsak mint irodalmi alkotás volt kiemelkedő, hanem Gárdonyi regényének köszönhető az egri vár kultuszának ugrásszerű megnövekedése és világra szóló hírneve is. A színházi életet élénkítette, amikor 1904-ben felépült és átadásra került az állandó kőszínház, melynek megnyitó díszelőadására egy darabot írt Gárdonyi. Az új színházépület a Szarvas laktanya nagytermét váltotta fel, valamint a Kaszinó nagytermét, és azt az ideiglenes faépítményt a „színkört”, mely a jelenlegi színház helyén korábban játszási helyül szolgált. Már a XIX. század második felében felismerte a város vezetősége, hogy az időközben korszerűtlenné vált érseki fürdők felújításával, úszómedence építésével, és a téli fürdőzés lehetőségének biztosításával az egri gyógyfürdők a meglévőnél sokkal nagyobb hírnévre tehetnének szert, és sok vendéget tudnának a városba vonzani.
Ebben a korszakban kezdett népszerűvé válni a sportolás is, köztük az úszás, ez is indokolttá tette a fürdők korszerűsítésének tervét, maga a felújítás azonban még évekig váratott magára.
forrás: egrirege.hu
Megjegyzés küldése