0
FILM | A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották meg az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett, „Hatékony tűzmegelőzési kommunikáció” elnevezésű pályázat díjátadó ünnepségét.


A megyei és országos szinten lebonyolított alkotópályázaton 10-18 év közötti fiatalok vehettek részt ötletes munkáikkal, amelyekkel a katasztrófavédelem tűzmegelőzési kommunikációjának lehetséges új megoldásaira tesznek javaslatot.

A pályázatot záró díjátadó ünnepséget a bírálóbizottság elnöke, Berki Imre múzeumigazgató nyitotta meg, beszédében röviden bemutatva az intézményt. A Szent Flórián Kvintett előadását követően Bérczi László tű. dandártábornok, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke köszöntötte a fiatalokat, szülőket és a felkészítő tanárokat. Emlékeztetett arra, hogy éppen két éve működik a tűzmegelőzési tevékenységet folytató bizottság, amely egyre szélesebb körben, például az ifjúságnevelés területén igyekszik felvilágosító munkáját kifejteni.

– A pályázattal – ami nemcsak rajzpályázat, hanem minden létező kommunikációs csatornára is kiterjed – sikerült megszólítani a fiatalabb korosztályt, hiszen több mint 300 pályamunka született több kategóriában. A tábornok köszönetet mondott valamennyi pályázónak, mint mondta, nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen rendkívül színvonalas és kreatív munkák születtek. Köszöntője és értékelése után a főfelügyelő átadta a pályázat négy kategóriája – plakát, film, hanganyag és web – győzteseinek a díjakat és ajándéktárgyakat.

Az egyes kategóriák első helyezettjei okleveleken, serlegeken és ajándéktárgyakon túl még egy hosszú hétvégére szóló nyaralást is a magukénak tudhatnak, amelyet a jövő év augusztus végéig családjukkal bármikor igénybe vehetnek a balatonföldvári Hotel Jogarban. Dr. Borsos Mihály, az Art Salon Társalgó vezetője két pályamunkát is különdíjban részesített.

A filmes kategóriában megyénkbéli az első helyezett. Az atkári, 17 esztendős Király Krisztián „Forest Fire” című pályaművével vívta ki a bírálók elismerését.



heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top