EGER | A gázszolgáltató szakemberei elhárították a hibát, a területet a munka végeztével helyreállítják.
Szeptember végére elkészül az egri Jókai utca felújítása. Tuza Róbert, a megyeszékhely városüzemeltetési irodájának vezetője a heolnak elmondta: egy mélyebben fekvő csapadékcsatorna szakadt a területen, ez hátráltatta a munkát, amely most már zavartalanul folyik. Hozzátette: a felújítási tervekben eredetileg nem szerepelt e közmű rekonstrukciója, csak a közvilágítási kábelcsatorna cseréje.
Ugyancsak halad a munka a Végvári vitézek terén, ahol a régészek immár a 39. ásatási naphoz érkeztek (52 napjuk van a munka elvégzésére). A területen osztoznak a vármúzeum és a kivitelező szakemberei, akik időközben felbontották a maradék burkolatot és kiépítették a vízvezetéket. A lovas szoborcsoport leendő helyének kialakításához pedig hamarosan hozzákezdenek.
Időközben több olvasónk is jelezte: a Kis Dobó téren egy helyen megbontották a burkolatot. Tuza Róbert ezzel kapcsolatban elmondta: a munka nem a rehabilitáció része, ott korábban nem is cserélték a közművet. A bontásra azért volt szükség, mert a területen kedden délután gázszivárgást észleltek, a gázszolgáltató szakemberei vonultak ki, s egészen késő estig dolgoztak, hogy a keletkezett hibát elhárítsák. A munka végeztével helyreállítják a területet.
fotó: Márkus laci
heol.hu

Megjegyzés küldése