MÓDOSÍTÁSOK | Már magasabb egy főre jutó jövedelemnél is jár a kiegészítő önkormányzati segély.
Az eddiginél kedvezőbb szabályok szerint segíti a rászorulókat az egri önkormányzat a megyeszékhely legutóbbi közgyűlésén hozott döntés nyomán.
Fontos változás, hogy immár magasabb egy főre jutó jövedelemnél is jár a kiegészítő önkormányzati segély, a legfeljebb két fős háztartásban élők például 65 ezer ötszáz helyett 71 ezer ötszáz, míg az egyedül élők 68 ezer kilencszázötven forint helyett 82 ezer hatszázötven forint jövedelemnél válnak jogosulttá a támogatásra.
Ismert, hogy a szociális, jövedelmi helyzet alapján járó közgyógyellátási igazolványok kiadása ismét önkormányzati mérlegelési körbe került vissza, így Eger közgyűlése úgy módosította az eddigi szabályozást, hogy az itt élők magasabb jövedelem mellett, kisebb havi gyógyszerkiadás igazolása esetén is igénybe vehessék az akár havi 12 ezer forintot jelentő, ingyenes gyógyszerkeretet, valamint az esetenként több tíz- vagy százezer forintos gyógyászati segédeszköz-keretet.
A tanácskozáson elhangzott: a folyamatban lévő ügyekben a polgármesteri hivatal már a módosított szabályozás szerint jár el.
heol.hu

![]() |
| illusztráció - fotó: Márkus laci |

Megjegyzés küldése