0
Többek között az Érsek kertben, az Érsek udvarban és az Eszterházy téren takarítottak az önkéntes diákok. Emellett a a könyvtárban, a kórházban, illetve az idősek otthonában is segítettek. A 72 óra kompromisszum nélkül című nemzetközi önkéntes programhoz Magyarországon idén 76 településen, közel 8000 önkéntes csatlakozott. Egerben mintegy kétszáz fiatal végzett szociális, közhasznú munkát a három nap alatt.


Ilyen pólót azok a diákok kaptak, akik jelentkeztek a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes programra. A magyar katolikus, református és evangélikus egyház szervezésében az országos akción Egerben hetedik éve segítenek a fiatalok a rászorulókon.

Az országos 72 órás önkéntes munkára Egerben 12 csapat jelentkezett, ebből 7 az Andrássyból.
A Ward Mária egyik tanulója már visszatérő önkéntesnek számít.

A diákok három nap alatt végzett munkáját a szervezők iskolai közösségi szolgálatként igazolták.



eger.hu

Megjegyzés küldése

 
Top