ÁSATÁS | Július óta dolgozik a Dobó István Vármúzeum régészeti osztálya Gutay Mónika ásatásvezető és Tóth Zoltán régész-muzeológus irányításával a 21-es út mentén regisztrált lelőhelyek feltárásán, részben Apc-Berekalján, részben Apc-Farkas-majoron.
Hat éve már volt Apc-Berekalja 1. lelőhelyen ásatás. Ekkor, szintén az útépítéshez kapcsolódóan, nagy kiterjedésű és több régészeti korszakot magába foglaló lelőhelyet a Dobó István Vármúzeumnak sikerült részben megkutatnia. A munkák során az i. e. 6. évezred végére tehető, újkőkori Dunántúli Vonaldíszes Kerámia Kultúrája eddig ismert egyik legkeletibb és legnagyobb településének nyomai is előkerültek.
– A friss régészeti eredmények a korábbi ismereteket megerősítették – közölte Gutay Mónika régész-muzeológus. – Berekalja 1. lelőhely területét és annak tágabb környezetét az őskor különböző időszakaiban az ember intenzíven belakta. Apc-Farkas-major lelőhelyen a jégkorszakban élt állatok csontjaira is bukkantak, s a kiékelődött csontdarabok egymáshoz viszonyítva félkörívben helyezkedtek el. Az egyik csöves csont mellett egy okkerdarab és egy pattintott kő volt.
Gutay Mónika szerint az őskőkorban a folyó- és patakvölgyek optimális vadászterületek lehettek, a térségben mamut, rénszarvas és vadló nagy számú maradványait gyűjtötték össze. Farkas-major lelőhelyen 5 méter átmérőjű, 13 cölöpszerkezetes sátor és a bejárata előtt 6 karólyukból álló szélfogó nyomait is megfigyelték, amelynek közelében tűzhely nyomok voltak. A sátor kora valószínűleg az őskőkor végére, napjaink előtt 30 ezer és 10 ezer év közé tehető.
– Az apci csomópont területén több hektáros szarmata településrészlet feltárását végezzük – tette hozzá Tóth Zoltán. – Azt a 3. és az 5. század között használták. Úgy vélekedünk, hogy amikor a házak már rossz állapotban voltak, akkor azokat hátrahagyták, a közelükben újakat építettek. Néhány lakóépület járószintjén égési réteget is dokumentáltunk. A házak megsemmisülése a kemencékből és belső tűzhelyekből átterjedt nagyobb tűzesetekhez köthetők.
Az apci ásatáson dolgozó régészek a leletanyagból megállapították, hogy a települést a használati idejének második felében megerősíttették, fából készített sánc vette körbe. Hasonló jelenség részleteit már dokumentálták néhány szarmata településen. A védmű létrejöttének okát egyelőre nem ismerik, pontosabb keltezését is valószínűleg csak a leletanyag feldolgozása után lehet meghatározni. Azt feltételezik, hogy a római csapatok ellen nem szolgálhatott védelemként, valószínűleg inkább belső konfliktus vagy más népcsoport időszakos betörései miatt hozhatták létre.
Külön érdekességként szolgálnak az egykori tárológödrökben elhelyezett emberi maradványok. A hun korra keltezik őket, valószínűleg az Attila halála utáni hatalomváltásnak, belső konfliktusoknak a következményei, amikor a szarmata települést támadás érhette. Eddig öt személyt találtak a gödrökben, közülük kettő biztosan nő volt. E hullák nem kapták meg a temetési szertartást, hanem csak eltemették őket az akkor használatos szemétgödrökben.
Mint megtudtuk: az elkövetkező időszakban a lelőhelyek kiterjedését geomágneses vizsgálatokkal pontosítják, s remélik, annak köszönhetően az úttól távolabb eső részekről is részletes adatokkal rendelkeznek majd.
A női sírok leletanyagban gazdagabbak
A szakemberek elmondása szerint a településhez kapcsolódó temetkezések egyetlen központi – legalább 15-20 sírt tartalmazó – temetőn kívül az elhunytakat a lelőhely több pontján, kisebb csoportokban temették el. A férfi sírokban az övcsatokon és a késeken túl olykor előkerültek vaslándzsák maradványai is. A női sírok viszont leletanyagban gazdagabbak voltak a férfiakénál, a halottakat gyakran díszítették ékszerek: fülbevaló, üveggyöngyökből fűzött nyaklánc, ruhakapocs, s karperec. A kor szokásának megfelelően az elhunytak lábfejénél gyakran találhatunk edényeket, amelyekbe ételt vagy italt tehettek túlvilági útravalóként.
Szomszéd Eszter
heol.hu
Hat éve már volt Apc-Berekalja 1. lelőhelyen ásatás. Ekkor, szintén az útépítéshez kapcsolódóan, nagy kiterjedésű és több régészeti korszakot magába foglaló lelőhelyet a Dobó István Vármúzeumnak sikerült részben megkutatnia. A munkák során az i. e. 6. évezred végére tehető, újkőkori Dunántúli Vonaldíszes Kerámia Kultúrája eddig ismert egyik legkeletibb és legnagyobb településének nyomai is előkerültek.
– A friss régészeti eredmények a korábbi ismereteket megerősítették – közölte Gutay Mónika régész-muzeológus. – Berekalja 1. lelőhely területét és annak tágabb környezetét az őskor különböző időszakaiban az ember intenzíven belakta. Apc-Farkas-major lelőhelyen a jégkorszakban élt állatok csontjaira is bukkantak, s a kiékelődött csontdarabok egymáshoz viszonyítva félkörívben helyezkedtek el. Az egyik csöves csont mellett egy okkerdarab és egy pattintott kő volt.
Gutay Mónika szerint az őskőkorban a folyó- és patakvölgyek optimális vadászterületek lehettek, a térségben mamut, rénszarvas és vadló nagy számú maradványait gyűjtötték össze. Farkas-major lelőhelyen 5 méter átmérőjű, 13 cölöpszerkezetes sátor és a bejárata előtt 6 karólyukból álló szélfogó nyomait is megfigyelték, amelynek közelében tűzhely nyomok voltak. A sátor kora valószínűleg az őskőkor végére, napjaink előtt 30 ezer és 10 ezer év közé tehető.
– Az apci csomópont területén több hektáros szarmata településrészlet feltárását végezzük – tette hozzá Tóth Zoltán. – Azt a 3. és az 5. század között használták. Úgy vélekedünk, hogy amikor a házak már rossz állapotban voltak, akkor azokat hátrahagyták, a közelükben újakat építettek. Néhány lakóépület járószintjén égési réteget is dokumentáltunk. A házak megsemmisülése a kemencékből és belső tűzhelyekből átterjedt nagyobb tűzesetekhez köthetők.
Az apci ásatáson dolgozó régészek a leletanyagból megállapították, hogy a települést a használati idejének második felében megerősíttették, fából készített sánc vette körbe. Hasonló jelenség részleteit már dokumentálták néhány szarmata településen. A védmű létrejöttének okát egyelőre nem ismerik, pontosabb keltezését is valószínűleg csak a leletanyag feldolgozása után lehet meghatározni. Azt feltételezik, hogy a római csapatok ellen nem szolgálhatott védelemként, valószínűleg inkább belső konfliktus vagy más népcsoport időszakos betörései miatt hozhatták létre.
 |
A 21-es számú főút mellett folyó ásatáson külön érdekességként szolgálnak
az egykori tárológödrökben elhelyezett emberi maradványok...
BEKÜLDÖTT FOTÓ
|
Mint megtudtuk: az elkövetkező időszakban a lelőhelyek kiterjedését geomágneses vizsgálatokkal pontosítják, s remélik, annak köszönhetően az úttól távolabb eső részekről is részletes adatokkal rendelkeznek majd.
A női sírok leletanyagban gazdagabbak
A szakemberek elmondása szerint a településhez kapcsolódó temetkezések egyetlen központi – legalább 15-20 sírt tartalmazó – temetőn kívül az elhunytakat a lelőhely több pontján, kisebb csoportokban temették el. A férfi sírokban az övcsatokon és a késeken túl olykor előkerültek vaslándzsák maradványai is. A női sírok viszont leletanyagban gazdagabbak voltak a férfiakénál, a halottakat gyakran díszítették ékszerek: fülbevaló, üveggyöngyökből fűzött nyaklánc, ruhakapocs, s karperec. A kor szokásának megfelelően az elhunytak lábfejénél gyakran találhatunk edényeket, amelyekbe ételt vagy italt tehettek túlvilági útravalóként.
Szomszéd Eszter
heol.hu
Megjegyzés küldése