FIDESZ-KDNP | Horváth László, a térség országgyűlési képviselője és Hevér Lászlóné, Gyöngyöspata új, a Fidesz-KDNP által támogatott polgármestere tartott sajtótájékoztatót kedden Gyöngyöspatán.
A Jobbik által a kampány során országosan is népszerűsített „gyöngyöspatai modell” október 12-én megbukott – mondta Horváth László, a térség országgyűlési képviselője kedden Gyöngyöspatán. Úgy fogalmazott, a Jobbik vezetői a településen megosztottságból, félelemkeltésből ácsoltak maguknak politikai színpadot. Kiemelte: bár a „patai modell” a Jobbik teljes vezérkarának elnyerte a tetszését, a helybeli emberek nemet mondtak arra.
Hangsúlyozta, ha a kormány által biztosított lehetőségeket – Start közfoglalkoztatási program, adósságátvállalás, fejlesztési források – kivesszük a „patai modellből”, csak az üres váz marad. Mint mondta, bízik abban, hogy a település új vezetése a helyiekkel együtt képes lesz visszaállítani Gyöngyöspata jó hírnevét, ehhez minden eszköz a rendelkezésre áll. Horváth László szerint a választók döntését mindenkinek tiszteletben kell tartani. – Ne próbálkozzon senki félelemkeltéssel, az indulatok szításával, hiszen az itt élők erre nemet mondtak – fogalmazott a képviselő.
Hevér Lászlóné, Gyöngyöspata új, a Fidesz-KDNP által támogatott polgármestere köszönetet mondott a választóknak, majd kiemelte, hogy a résztvevők 55 százaléka szavazott a változásra.
Mint fogalmazott, munkája során a nyugodt, békés párbeszéd kialakítására törekszik majd. Szólt arról is, hogy sok a teendő a településen, a legfontosabb, hogy békét, nyugalmat biztosító életfeltételeket teremtsenek. A településről alkotott negatív képet pozitívvá kell alakítani, hogy büszkén viselhessék a városi címet.
heol.hu

![]() |
| fotó: |

Megjegyzés küldése