PROGRAM | Közel kétezren utaztak szombaton az ország egyik legismertebb kisvasútjával szombaton a Szalajka völgyben.
Az EGERERDŐ Zrt. Vasútüzeme szombaton rendezte meg a szilvásváradi Kisvasúti Napot. Előző este szintén Szilvásváradon tartotta az Országos Erdészeti Egyesület Kisvasúti Szakosztálya évenkénti találkozóját.
A szombati rendezvény megnyitóján Dr. Jung László, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket.
Szilvásváradon az átalakított hibrid mozdony a pálya 60 százalékát elektromosan hajtva teszi meg, ezzel a környezetet kímélve, míg a felújított kocsik az utasok kényelmét szolgálják. Az indító és fogadó állomások felújításuk után nem csak megszépültek, de a mozgásukban korlátozottaknak is lehetőséget teremtenek a kisvasutazás örömeinek megélésére.
Jó időt kaptak ajándékba, akik kilátogattak a Kisvasúti Napra, így több mint kétezren utazzhattak szombaton. A vonatozáson kívül az őszi Szalajka-völgyben rengetegen látogatták meg a Szabadtéri Erdészeti Múzeumot, és az ott ideiglenesen felállított vasúti terepasztalt is - tájékoztatta a heol.hu-t a rendezvényről az EGERERDŐ Zrt. sajtóközleményében.
heol.hu

Megjegyzés küldése